Az emelkedő olaj- és gázárak voltak az infláció egyik fő okozói. Ha ezek a nyersanyagok drágák, akkor az egész ellátási láncban megemelik a költségeket, és ezek a megnövekedett kiadások végül a fogyasztókon csattannak. Az olajárak, ha visszamenőleg nézzük, mindig is változóak voltak, de most, hogy ismét 90 USD/hordó alá csökkentek, a felhasználók végre hasznot is látnak belőlük. Azonban számos tényező – a geopolitika, a világgazdaság és a váratlan események, amelyekre nem számíthatunk – meghatározhatja, hogy ezek a „barátságos” olajárak tartósak maradnak-e.
Februárban – amikor Oroszország megszállta Ukrajnát – az árupiaci szakértők azt jósolták, hogy a brent meghaladhatja a 200 USD/hordó szintet. Ez az ár egy hatalmas dominó effektust kezdete is lehetne, amely a szállítási költségeket az egekbe repítené, és ezzel megállíthatná a globális gazdasági fellendülést. Most azonban, mivel június óta 30%-kal csökkent az olajár, már valójában alacsonyabb, mint az invázió előtt. A fogyasztók végre igazi megtakarítást érezhetnek a töltőállomásokon, mivel a benzinárak végre átlagosan 4 USD/gallon alatt vannak (ami az európai árakhoz viszonyítva is kedvezőnek számít). Elméletileg az olcsóbb üzemanyagnak az iparágak széles spektrumában – az élelmiszerektől a szabadidős tevékenységekig – csökkentenie kellene az árakat, de valószínűleg még túl korai lenne ünnepelni, hiszen amilyen gyorsan csökkentek az olajárak, olyan gyorsan fel is szökhetnek. A vállalatok pedig sokkal lassabban csökkentik az áraikat, mint ahogyan a megugró költségek miatt emelik azokat.
Van okunk aggódni, vagy nincs?
Számtalan oka van annak, hogy az olajárak gyorsan újra megugorhatnak. Ha Kína végre lazít a nulla COVID politikáján és ezzel véget vet a masszív lezárásoknak, akkor az újra megnyitott városok hatalmas, gyors növekedést fognak generálni a kereskedelemben és a forgalomban. Ez drasztikusan megnöveli a keresletet. Az Egyesült Államok novembertől leállítja a stratégiai kőolajkészletéből történő kibocsátásokat, és ezzel egy időben a felhasznált tartalékokat gyorsan pótolni kell. Bármilyen katasztrofális esemény – például egy hurrikán a Mexicói-öbölben – hónapokra leállíthatja az itt üzemelő kitermelő és finomító létesítményeket. Tehát a fentiekben említett események bármelyike – akár előrelátható, akár nem – visszaviheti az árakat oda, ahol az év elején voltak.
Vannak más körülmények is, amelyek – némelyike kiszámítható, némelyike nem – lent tarthatják az olajárakat. Ha az Iránnal folytatott tárgyalások jól alakulnak, és újra elkezdhetik értékesíteni olajukat a nemzetközi piacon, az napi egymillió hordóval több iráni exportot jelentene. Emellett a közgazdászok recessziót jósolnak a világ legtöbb nagy gazdaságában, és ez nagymértékben csökkenteni fogja a keresletet. Az emberek mivel már átállították szokásaikat a magas benzinárakhoz igazodva, ez az átmeneti haladék nem fogja azt eredményezni, hogy rögtön benzinfaló autókért rohamozzák meg a kereskedéseket.
Az olajár talán legkülönösebb aspektusa, hogy kifejezetten nagy ügy, pedig nem kellene annak lennie. Az Egyesült Államokban a kiadások mindössze 3,5%-át fordítják benzinre, sok országban pedig ez az arány még ennél is kevesebb. Vannak más gazdasági mutatók, amelyek jóval tökéletesebben tükrözik egy ország vagy a politikusok teljesítményét. Mégis a benzinárak gyakorolják a legnagyobb hatást a fogyasztói bizalomra, és az, ahogyan a benzinárakról gondolkodunk, megmutatja, hogyan vélekedünk a világról általában.