Néhányan hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Nagy-Britannia mennyire domináns volt még alig egy évszázaddal ezelőtt is. A huszadik század elején a világ népességének nagyjából 20%-a állt brit uralom alatt, és a monarchia a világ vagyonának aránytalanul nagy részét tartotta ellenőrzése alatt. Így, miközben a dollár az elmúlt években a világ tartalékvalutájává vált, a font is egyfajta harangláb szerepet töltött be. Ezért van az, hogy amikor a font a héten hatalmasat esett, a világ felkapta rá a fejét. Bár a font némileg magához tért, azonban a szeptember 27-ei árfolyam – ami mindössze 1,07 USD – még mindig messze van az egy évvel ezelőtti 1,36 USD-hoz.
Nem a font az egyetlen, amely az utóbbi időben küszködik a kivételesen erős dollárral szemben. Az amerikai valuta hatalmasat erősödött, ami világszerte fejtörést okoz. De ezek a problémák nagyrészt olyan nagy globális erőknek köszönhetőek, mint az ukrajnai háború, az energiaárak, az infláció stb. Nagy-Britannia mindezekkel, valamint néhány saját maga által okozott sebbel küzd. Az első és egyik legfontosabb a Brexit, amely után – mint azt a szakértők jó érzékkel megjósolták – a valuta értéke jelentősen csökkent, ezáltal az ország egyszerűen szegényebb lett, és jelentős vásárlóerőt veszített. Ez a majdnem egy évtizeddel ezelőtti hosszú távú döntés még mindig érezteti hatását a fonton, de a közelmúlt politikai lépései is kivették belőle a részüket.
Laissez-faire, vagy mégsem
A pénzügyi piacok jellemzően eléggé lazán kezelik az olyan gazdag nemzeteket, mint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, így ők általában anélkül hozhatnak jelentős költségvetési hiányra vonatkozó döntéseket, hogy túl nagy gondot okoznának a valutájuknak. Ez azért van így, mert a befektetők bíznak ezekben az országokban, hogy előbb-utóbb rendbe teszik a „házuk táját”, és hogy kifizetik az adósságaikat, még mielőtt valami túl durva dolog történne. Fontos, hogy széles körben elterjedt az a hit, hogy az amerikai Federal Reserve vagy a Bank of England meg fogja tenni, amit meg kell az infláció és a deficitkiadások kordában tartása érdekében.
A múlt héten azonban történt valami, ami elindította az angol fizetőeszköz vesszőfutását. Liz Truss, az Egyesült Királyság új miniszterelnöke bejelentette, hogy rövid távon drasztikusan növelni fogják a kiadásokat, miközben csökkentik az adókat – különösen a legjobban keresőkét. Amellett, hogy ez politikailag népszerűtlen intézkedés volt, a pénzügyi világ is felfigyelt rá. A „fiskális eseményt” – ahogy Truss csapata fogalmazott – a szakértők a lehető legostobább döntések egyikének tartották. A fontot elkapták, méghozzá jó okkal. Ami azonban megalázó lehet Nagy-Britannia számára az az, hogy egy ilyen intézkedés az Egyesült Királyság vagy az Egyesült Államok részéről normális esetben nem okozott volna óriási gondot, de most olyan kevés bizalom van az Egyesült Királyság vezetése iránt, hogy a pénzügyi világ feltörekvő gazdaságként kezeli az egykori nagy birodalmat. Gazdasági szempontból a fiskális esemény olyan rossz döntés volt, hogy a pénzpiacok arra a következtetésre jutottak, hogy az országot egyértelműen idióták vezetik, és azért, hogy a bankok ezt eltűrjék, egy nemzetnek kell fizetnie.
Bár Truss azóta visszavonta az adócsökkentést, a probléma továbbra is fennáll: nagyon kevés a bizalom az Egyesült Királyság vezetése iránt.