Sok téma kerül terítékre manapság az üzletben. A vírushelyzet sok ideológiát tesztelt le, buktatott, vagy erősített meg. Több tulajdonság is megmérettetésre került a cégek életében. Az egyik legfontosabb ezek közül talán a lojalitás. Nem kell túlmagyarázni, hogy egy ilyen időszakban milyen mértékben tud felértékelődni egy lojális kolléga a cégek szemében. De mi a lojalitás? Honnan tudjuk, hogy egy lojálisnak hitt kolléga valóban lojális? Ezzel kapcsolatban sokakat ért már és fog érni meglepetés 2021-ben.
A kapcsolat lényege
Nem lesz szimpatikus a következő példa, de ettől függetlenül igaz. Sosem bírtam elviselni a visszautasítást az ismerkedések alkalmával. Azt mondják, hogy egy férfi vadásszon bátran és szerezze meg a legjobb lányt magának, akit csak tud. Nos, én teljesen másként gondolkoztam. Igen komoly önértékelést fejlesztettem ki már igen fiatalon, hogy aztán felmérve saját lehetőségeimet, önmagam szintjéhez képest lejjebb helyezzem a mércét, és olyan lányt vegyek célba, aki biztosan nem mond nemet. Azt hozzá kell tennem, hogy mindezt a teljes kép alapján tettem, tehát mind külső, mind belső értékek alapján szelektáltam. Bár azt is be kell vallanom, hogy középiskolában és a főiskolai időszak elején a kinézet jobban számított, majd a későbbiekben tolódott el a belső értékek irányába a mérleg nyelve. Már az iskolában sem néztem ki rosszul, de ahogy menedzser lettem, és valódi pénzt tudtam költeni a kinézetemet meghatározó dolgokra, igen gyorsan léptem szinteket a lehetőségek terén. Első kapcsolatomat viszonylag korán, 18 évesen kezdtem, így tulajdonképpen az első komoly barátnőm, aki megismerkedésünkkor is a lehetőségeimhez képest összességében gyengébb szintet képviselt, az évek múlásával teljesen lemaradt tőlem. Én gyorsan építettem karriert, míg ő meg volt elégedve az egyhelyben állással. Én komoly szinteket léptem előre a következetes edzéseknek és diétáknak köszönhetően, ő pedig nem tartotta ezeket fontosnak, vagyis az olló egyre inkább nyílt közöttünk. Abban viszont mindketten egyetértettünk, hogy az nem lehet kérdés, hogy egy kapcsolaton belül mindkét fél becsületes, és soha senki nem csalja meg a másikat. Ez még gondolati szinten sem jutott eszembe soha. Egyszerűen „gusztustalannak” tartottam, hogy egy partnerkapcsolaton belül hátbadöfje valaki a saját társát. Ahogy távolodtunk egymástól, nyilván egyre több nézeteltérésünk volt egymással, amik minden esetben arról szóltak, hogy én mennék előre, ő pedig maradna egyhelyben. És ez nem az én verzióm a történtekről, hiszen mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk, és mivel teljesen őszinték vagyunk egymással, már többször átbeszéltük közös múltunkat. Ő is megtalálta a párját, én is az enyémet. Szóval az egyre sűrűbb veszekedéseknél nagyon sokszor kaptam meg, hogy pedig ő mindig hűséges volt hozzám, és sosem csalt meg. Én ezt mindig értéknek is tartottam.
A lojalitás mércéje
Aztán egyszer elgondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen mit is jelent a hűség, a lojalitás. Én akkoriban, ha csak kiléptem az utcára, akár tíz alkalommal is megcsalhattam volna naponta. Neki nem voltak ilyen lehetőségei, mármint értelmes szinten nem, amit ő is bevallott. Én többszáz ajánlatot kaptam a kapcsolatunk ideje alatt, ő nem. Szintén saját bevallása szerint. Velem többtucat lány akart komoly kapcsolatot kezdeni, vele egyetlen férfi sem akarta ugyanezt. Ezt is átbeszéltük. Tehát neki valójában sosem volt igazi lehetősége, valódi alternatívája arra, hogy ne legyen lojális, hogy ne legyen hűséges. Nekem volt, igen komoly számban. Vagyis én szinte minden héten bizonyítottam a hűségemet, a lojalitásomat azzal, hogy nem választottam, nagyon sok esetben még az egyértelműen jobb lehetőséget sem, mert a kapcsolatomban akartam maradni. Én konkrétan elmondhattam magamról, hogy lojális voltam, minden körülmények között, és a hűségemről többször adtam egyértelmű tanúbizonyságot. A párom hűséges volt? A körülmények úgy egyengették az utat, hogy nem volt lehetősége arra, hogy ne legyen az. Az lett volna, ha meglett volna rá a lehetősége? Nem tudom. Egyszerűen azért nem, mert önmagához képest – saját elmondása szerint is – szinteket tekintve felette álló embert választott, mert ő így érezte jól magát. Volt egy komoly beszélgetésünk arról, hogy mindig ilyen volt-e már előttem is. Nem lepett meg nagyon a válasza, hogy a saját kategóriájában lévő fiúkat mindig megcsalta. Mint mondtam, őszinték vagyunk egymással.
Hogy ki, miért lojális vagy tűnik lojálisnak, az nagyon sokszor az aktuális körülményeknek köszönhető. Ezt érdemes szem előtt tartani 2021-ben, hiszen egyvalami biztos: a körülmények drasztikusan megváltoztak.