Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Spanyolország sztrájkol

Brüsszel nemrégiben azt javasolta, hogy minden uniós ország 15%-kal csökkentse gázfogyasztását. A felszínen ez talán egy mindenki számára egyenlő mértékű intézkedésnek tűnik. Tehát ha mindenkire vonatkozik a 15%, az igazságosnak és méltányosnak mondható, nem? Azonban ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akkor láthatjuk, hogy ez nem így van. Hiszen egy keveset kereső ember jövedelmének 15%-a azt jelentheti, hogy egy hónapra képes kifizetni az élelmiszert vagy a lakbért. A milliomosok jövedelmének 15%-a viszont már azt határozhatja meg, hogy milyen márkájú szuperautót vehetnek abban az évben. Visszatérve a gázfogyasztás korlátozásához, Spanyolország lényegében azzal érvel, hogy ez a 15%-os csökkentés indokolatlanul igazságtalan és büntető jellegű a nemzet számára.

Spanyolország első problémája ezzel kapcsolatban az, hogy Brüsszel úgy hozta meg ezt a döntést, hogy abba Spanyolország egyáltalán nem szólt bele. A felhatalmazások felülről történő vezénylése nem népszerű kormányzási forma – lásd ez volt a Brexit egyik fő mozgatórugója. Spanyolország tehát érthetően frusztrált, hogy nem konzultáltak velük többet, mert akkor a tárgyalások során közölhették volna az aggályaikat, ahelyett, hogy ezt most nyilvánosan kellett megtenniük. A második problémájuk az aggodalmaik természete: és ezek nagyon is jogosak. A 15%-os csökkentés az egész EU-ban felszínesen jól hangzik, de az Oroszországtól való energiafüggőség változó, ha az unióhoz tartozó országokat külön-külön nézzük. A gondolat az volt, hogy ez a kontinentális korlátozás felszabadítja az exportkapacitást az alternatív szállítók számára, de ez az elmélet nem terelte el a figyelmet arról a valós hatásról, amelyet a polgárok fognak elszenvedni, ha végrehajtják. Teresa Ribera, miniszterelnök-helyettes és az ökológiai átalakulásért és a demográfiai kihívásokért felelős miniszter elég jól összefoglalta a nemzete álláspontját, amikor azt mondta: „Nem vállalhatunk olyan aránytalan áldozatot, amiről még az előzetes véleményünket sem kérték ki.”

Egyszer már megfizették

Egy másik nehezítő tényező, hogy Spanyolország proaktív volt, amikor az energiainfrastruktúra kiépítéséről volt szó. Az ország hatalmas összegeket fektetett be – amelyeket a vállalatok és a magasabb árakat fizető átlagos háztartások finanszíroztak – az újragázosító üzemek hálózatának kiépítésére. Ez lehetővé tette, hogy Spanyolország képviselje az Európai Unió cseppfolyósított földgázimportjának 30%-át, hiszen ott van a kontinens LNG-tárolási kapacitásának mintegy harmada. Véleményük szerint más országok energetikai szempontból „a lehetőségeiken felül éltek”, és ez a túlzás most visszaüt rájuk. Nem hoztak létre ilyen infrastruktúrát, ehelyett az Oroszországból származó vezetékes földgázszállításra támaszkodtak, amelyről a Nyugat már évtizedek óta tudja, hogy kifejezetten ingatag lábakon áll (lásd Franciaország). Mindazonáltal Spanyolország meglehetősen elkötelezett az európai álláspont mellett. Szolidaritást akarnak vállalni szomszédaikkal és szövetségeseikkel, és nem akarják segíteni az orosz rezsimet.

Bármi történjék is, Spanyolország megvédi magát. Óriási összegeket fektettek be, hogy nagyobb energiafüggetlenséget szerezzenek Oroszországtól, és mint egy jó tanuló, nem akarják, hogy megbüntessék őket azért, mert megcsinálták a házi feladatukat.