Állítólag azt már tudjuk, mi történt 2020-ban. Mivel a 2021-es évnek túl vagyunk a felén, már látjuk, hogy mi történt (és mi változott) abban az évben, amely örökre összeforrott a COVID-dal. Voltak társaságok, amelyek szétestek, más cégek felvirágoztak. Elég idő telt el ahhoz, hogy levonjuk az első következtetéseket arról, hogyan változott meg az üzleti élet a COVID válság kitörése óta. Ezen a héten az American Airlines-t, az Egyesült Államok legnagyobb légitársaságát, illetve a nemzeti légiközlekedési iparág meghatározó szereplőjét vizsgáljuk meg.
Az American Airlines (AA) székhelye Dallas-Fort Worth-ben található. A társaság nem csupán Amerika, hanem egyben a világ legnagyobb légitársasága is a flotta méretét, illetve az évi teljes utasszámot tekintve. A járvány előtt az AA átlagosan napi több mint félmillió utast szállított. A fenti utastömeg mozgatásához a társaság több mint 130 000 munkavállalót alkalmaz 50-nél is több országban.
Visszatekintés
A légiközlekedési iparág és azon belül az AA küzdelme már jóval a járvány kitörése előtt elkezdődött. Az alábbiakban bemutatjuk a társaság részvényeinek teljesítményét az elmúlt hét évben.
Figyelemreméltó, hogy 2020 elején az AA részvények ára már a 2018-as évi csúcs felénél tartott. A részvény teljesítményének valamennyi okát itt lehetetlen felsorolni, azonban egy okot gyakran említenek, mégpedig a cég nagy adósságterhét, ami tudvalevően magas. A vírus megjelenésekor a fenti probléma jelentősen rosszabbodott. Jelenleg a társaság évente több mint egy milliárd dollárt fordít adósságszolgálatra és gyakran merül fel a kérdés, vajon a cég képes lesz-e valaha is visszafizetni adósságának értékelhető hányadát. Ha ez nem történik meg, egy újabb jövőbeni válság esetén kicsi az esélye, hogy bárki kölcsönt nyújtana nekik. Tekintve, hogy a befektetők aggodalommal tekintenek a magas adósság-sajáttőke arányra, számos kérdés merül fel a társaság hosszú távú jövőjével kapcsolatban.
Jelenleg a befektetők az AA-t nyíltan olyan hajónak tekintik, amely, ha a távoli jövőben is, de végül el fog süllyedni.
Tűzijáték az alagút végén
Azonban minden járvánnyal kapcsolatos borúlátás ellenére, van ok az AA reményteli jövőjére. Az alábbiakban bemutatjuk a TSA utasszám-adatait, összehasonlítva az előző évek azonos napján mért összes utasszámmal.
Mindenki azt várta, hogy a 2021-es adatok jelentősen jobbak lesznek 2020 gyászos számainál, azonban valójában az a figyelemre méltó, hogy a 2021-es adatok mennyire kedvezőek 2019-hez viszonyítva. Voltak napok, amikor a 2021-es számok meghaladták a 2019-es adatokat. Csak összehasonlításként: Európa 2021. évi légi forgalma a 2019-es szintnek durván 50%-a. A nagy recesszió számos dolgot megtanított nekünk, például azt, hogy azok a társaságot, amelyek átvészelték a legnehezebb időket, piaci részesedést tudtak nyerni versenytársaik eltűnésével. Amennyiben az AA képes felhasználni a viszonylag egészséges amerikai piacot globális pozíciójának bővítésére, a határ a csillagos ég lehet számára.