Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

THE STAGE: NETFLIX

Úgy tartják, hogy 2020 egy utólagos bölcsességet biztosító év volt. Mivel 2021-et írunk, már rendelkezünk tapasztalattal, ha visszatekintünk arra az évre, amelyet mindig a COVID-dal fogunk társítani. Néhány cég széthullott, míg mások virágkorukat élték. Elég idő telt el ahhoz, hogy kezdeti következtetéseket vonjunk le arról, hogy az üzleti világ hogyan változott a COVID-válság kezdete óta. Mostani elemzésünk tárgya a Netflix, a világszintű lezárásokból az egyik leginkább profitáló cég.

Mi a Netflix?

Sok ember a világon úgy véli, hogy a cég streaming szolgáltatásának köszönhetően sikerült túljutniuk a világjárványon, megőrizve ép elméjüket. A vállalat kilátásai azonban nem voltak mindig ilyen fényesek. A Netflixet 1997-ben indították útjára DVD kölcsönző szolgáltatásként azzal a céllal, hogy meghódítsa az otthoni videokölcsönzést, amely akkoriban a Blockbuster céget jelentette. Az alapítói számos történettel – ideértve egy Blockbusterben fizetendő 40 dolláros késedelmi díjhoz kapcsolódót – rendelkeznek az igazi kezdetekkel kapcsolatban, a lényeg azonban az, hogy két szilícium-völgyi vállalkozó úgy döntött, hogy meghódítja a videokölcsönzési piacot a 90-es évek végén. A sikerük nem egyik pillanatról a másikra épült, mivel a DVD lejátszók sok vásárló számára nagyon drágák voltak a 2000-es évek elejéig.

A cégnek számos korai próbát kellett kiállnia, elsősorban a dot-com lufi kidurranását és a szeptember 11-i terrortámadásokat. Ezen kihívások ellenére előfizetés alapú DVD kölcsönzési szolgáltatása egyre kedveltebbé vált az évtized előrehaladtával. 2010-re a Netflix az Egyesült Államok Postaszolgálatának leggyorsabban növekvő ügyfelévé vált. Ez idő alatt a vállalat bevezette a video on demand (streaming) szolgáltatását, amelynek köszönhetően minden este ők bonyolították le a legnagyobb internetes streaming forgalmat. 2020 első negyedévét tekintve (amikor a COVID-válság kezdődött), a cég több mint 182 millió előfizetővel büszkélkedhetett világszerte.

Hogyan érintette a COVID a céget?

Egy nemrég megjelent Stage cikkben azt írtuk, hogy „talán egyetlen szektort sem sújtott annyira a COVID, mint az utazási ágazatot”. És talán egyetlen szektor sem profitált annyira a COVID-ból, mint a video streaming ágazat. Már hozzá vagyunk szokva, de a lockdown, a határok lezárása, valamint a mindennapi életet érintő korlátozások elég gyorsan léptek hatályba a legtöbb országban. Hirtelen szembesülve azzal a kilátással, hogy minden nap otthon kell tölteniük az egész napot, az emberek olyan megoldásokat kerestek, amelyekkel el tudták terelni a figyelmüket a vírus okozta sanyarú helyzetről. 2020 első és második negyedéve között a Netflix több mint 10 millió előfizetőre tett szert. A vállalat részvényei így kiemelkedően sikeres évet zártak, ahogy azt az alábbi ábrán láthatjuk:

THE STAGE: NETFLIX

Azonban a tény, hogy a Netflix jól teljesített az elmúlt évben, még nem jelenti azt, hogy ne lettek volna nehézségeik. A Netflixnek elsősorban növekvő versennyel kellet szembenéznie az évek alatt a versenytárssá vált partnerek miatt. 2012-ben például a Disney és a Netflix egy kilenc számjegyű megállapodást kötött, amely keretében a Netflixen elérhetővé váltak Disney filmek, azonban 2017 augusztusában a Disney bejelentette, hogy kivonja az összes filmjét a Netflixről 2020. január 1-ig. Ez a dátum egybeesik a cég saját streaming platformjának, a Disney+-nak az indulásával. Nem a Disney volt az egyetlen vállalat, amely kivonta műsorait a Netflixről saját streaming szolgáltatásának indítása érdekében. Úgy tűnik minden kiemelkedő tartalomkészítő igyekszik beszállni a streaming játszmába. 2021 decembere óta több mint 86,6 millió előfizetőt sikerült a Disney-nek gyűjtenie.

Hogyan változott a Netflix stratégiája a COVID alatt?

A Netflix stratégiája nem feltétlenül változott a COVID alatt, csupán sokkal jobban letisztult. Az évek alatt a Netflix változtatott a teljes mértékben más tartalomkészítőkre való támaszkodás stratégiáján, és elkezdett saját tartalmakat gyártani. A vállalat első sikeres saját gyártású produkciója a House of Cards (Kártyavár) című sorozat volt, amely üzleti és kritikai szempontból is sikeresnek bizonyult. 2015-ben a Netflix csupán 304 órányi saját gyártású tartalmat jelentetett meg a platformján. 2019-re 2769 órára emelkedett ez a szám. Sokszor esett szó a Netflix programjainak minőségbeli visszaeséséről, amely elég logikus. Végül is nem lehet minden film nagy presztízsű vagy művészfilm. A kritika ellenére beigazolódni látszott a saját tartalom stratégiája a piacon. Mivel megannyi műsorközvetítő társaság kivonta tartalmait a Netflixről azzal a céllal, hogy saját streaming platformot indítsanak, csak idő kérdése volt, hogy a jó tartalmakat kínálni nem tudó platformra való előfizetések visszaessenek. A Netflix több mint 17,3 milliárdot költött tartalmakra 2020-ban, amelyeknek nagy része saját gyártású tartalom volt. Ez a kiemelkedő költségszintű trend valószínűleg folytatódni fog, és még inkább szükségessé vált, hiszen a televízióműsor- és filmgyártás tekintetében 2020 többnyire vesztes év volt.

A második stratégiai változtatás a cég nemzetközi voltához volt köthető. A Netflix Kaliforniából indult, azonban globális szinten is az élvonalba került. A Netflix streaming szolgáltatása jelenleg csaknem minden országban elérhető 203 millió előfizető számára. Még azt is sikerült elérnie, hogy megvesse a lábát a mindig is bizonytalan kínai piacon, amelyet közismerten szigorú médiakörnyezet jellemez. A Netflix sokkal több nemzetközi tartalomhoz kapcsolódó jogot teremt vagy biztosít. Annak érdekében, hogy a streaming játszma élén maradjon, a Netflix kénytelen lesz folytatni a nemzetközi növekedésbe történő jelentős beruházásait.

Hol állnak 2021-ben?

A két legújabb versenytárs, az NBC Universal Peacock szolgáltatása és az HBO Max szemérmetlenül nagy összegeket költenek arra, hogy utolérjék a Netflixet. Az NBC Universal vezérigazgatója próbálta hangsúlyozni 33 millió feliratkozásukat, azonban bevallotta, hogy az új vállalkozás 2 milliárd USD-os veszteséget fog elkönyvelni 2020-ban és 2021-ben. A Warner Media, amely az HBO Maxot birtokolja, szintén 2 milliárd USD-os saját streaming platform indításához kapcsolódó kiadásokat vetített előre. Míg a versenytársak küszködnek, a Netflix végre olyan hatalommá vált, amelyre sokan számítottak. 2014-ben történelmet írt azzal, hogy az első olyan, csak online stúdióvá vált, amely Golden Globe jelölést kapott. Pár nappal ezelőtt pedig 42 jelölést kapott a 2021-es Golden Globe-on, többet, mint bármely más stúdió. Úgy tűnik, hogy köszönik szépen, jól vannak.