test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Állandóvá válik az „ideiglenes” munkaerőhiány?

A világjárvány első napjaiban az egyik fontos gazdasági hír az volt, hogy milyen sok ember veszíti el a munkáját. Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének becslése szerint csak 2020 második negyedévében több mint négyszázmillió ember vált munkanélkülivé. Míg az uniós országok jobban ösztönözték a munkáltatókat arra, hogy megtartsák alkalmazottaikat, más piacokon – különösen az Egyesült Államokban – nagymértékű volt a munkahelyek megszűnése. Mivel erre még nem volt példa, ezért a legtapasztaltabb előrejelzők sem bocsátkoztak olyan jóslatokba, hogy milyen következményekkel járhat mindez.

Most, majdnem két évvel később, a munkavállalók rekordszámban mondanak fel, ami munkaerőhiányt okoz minden piacon és ágazatban. Ahogy a The Economist rámutat, „az elmúlt két év nagy részében az volt a jogos feltételezés, hogy a világjárvány lecsengésével az emberek tömegesen fognak visszamenni dolgozni. Ez ma már kevésbé látszik hihetőnek. Úgy tűnik, hogy a munkavállalók számának csökkenése részben tartósnak bizonyul. Ez viszont korlátozhatja Amerika gazdasági potenciálját, mivel a csökkenő munkaerőállomány visszafogja a növekedést”. Hiszen a munkaerőhiány leginkább azokban az iparágakban jelentkezik, ahol a világjárvány elején a legtöbb embert bocsátották el, és úgy tűnik, ez kifejezetten negatív hatásként ütött vissza ezekben az ágazatokban.

A világjárvány mindannyiunkat arra késztetett, hogy átértékeljük a munkahelyünkhöz fűződő kapcsolatunkat. Sokkal jobb helyzetben találtam magam azért, hogy olyan típusú, mennyiségű és intenzitású munkát végezhetek, amelyet akarok. Azonban ha jobban belegondolunk, több millióan nem ugyanerre a következtetésre jutottak. Néhányan, akik már közeledtek a nyugdíjhoz úgy döntöttek, hogy egyszerűen korábban élnek ezzel a lehetőséggel. Mások, akik aggódtak maguk vagy szeretteik egészségéért úgy gondolták, hogy olyan pályát választanak, amelyhez kevesebb kockázat társul. Mindenki rendkívül személyes döntést hozott, és világszerte megfigyelhető az a tendencia, hogy a munkavállalóknak magasabbak az elvárásaik, mint korábban. Azok a munkáltatók, akik valóban törődnek a dolgozóikkal – amikor a munkavállalók jólétéről van szó -, ezt a hiányt lehetőségként fogják fel arra, hogy másképpen viszonyuljanak az alkalmazottaikhoz.

Egy nem nukleáris korszak (legalábbis Európában)

Az atomenergia termelés az elmúlt évtizedekben folyamatosan hanyatlott. 1996-ban a nukleáris forrásokból származó globális bruttó villamosenergia-termelés 17,5%-os csúcsot ért el, azonban ez az arány 2020-ra egészen 10,1%-ra csökkent. Ahogy a Forbes Sofia Lotto Persio rámutat, „Németország erőfeszítései, hogy fokozatosan kivonja nukleáris létesítményeit, 2022-ben fejeződnek be. A fukusimai katasztrófa világszerte az atomenergia újraértékelésére ösztönzött minden államot”. Németország álláspontját azonban más európai hatalmak nem osztják; Franciaország, az Egyesült Királyság vagy Hollandia mind új reaktorok építését fontolgatják a vízfogyasztással, a hosszú építési idővel és a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak ellenére. Ettől függetlenül a döntő tényező végül a jó öreg gazdaságosság lehet. Ahogy a szakértők rámutatnak a World Nuclear Industry Status Report című jelentésben, „a megújuló energiaforrások költségei a gyártás és a telepítés fokozatos fejlődésének köszönhetően tovább csökkennek, míg a nukleáris energia – a több mint fél évszázados ipari tapasztalat ellenére – továbbra is növekvő költségeket mutat…”. Az atomenergia jelenleg a legdrágább termelési forma, kivéve a gázüzemű csúcserőműveket”.

Érdekes módon a Fukusimához hasonló valódi katasztrófáknak végül talán kisebb hatása lesz a nemzetközi energiapolitikára, mint egy tévésorozatnak. Az HBO 2019-es sikersorozata a Csernobil lett, ahol az emberek szembesülhettek az atomenergiával kapcsolatos kockázatokkal, még akkor is, ha a legtöbb ilyen rizikótényező a technológia és a biztonság javulása miatt már nem jelent valós aggodalmat. A sorozat komor, sötét és reális képet festett arról, hogy a világ milyen közel került a példátlan ökológiai katasztrófához. Ha a gazdasági nyomás végül megegyezik a közvélemény kockázatérzékelésével, akkor a következő év a nukleáris energia alkalmazásának végét jelentheti.