Négy, a tárgyalásokat jól ismerő bennfentes szerint a Paramount és a Skydance előzetes fúziós megállapodást kötött a médiaipar átformálására. Ez a lehetséges fúzió hónapok óta tartó tárgyalások után jött létre, amelyek júniusban hirtelen elakadni látszottak, majd az elmúlt hetekben sikeresen újraindultak.
Az üzlethez már csak a Paramount igazgatótanácsának egy speciális bizottságának jóváhagyására van szükség, ám ha végül jóváhagyják, a megállapodással a Paramount – a CBS, az MTV és a Nickelodeon anyavállalata – egyesülne a Skydance stúdióval, aki többek között a Top Gun: Maverick” mögött is állt. Ez az egyesülés egy olyan hatalmas új egységet hozna létre Hollywoodban, ami a mai médiatérben bekövetkező jelentős változást tükrözi, mivel a klasszikus stúdiók küzdenek a kábeltévé csökkenésének és a veszteséges streaming szolgáltatásoknak a változó dinamikájához való alkalmazkodással.
A leendő fúzió mindenképpen generációváltást jelent. Shari Redstone, aki a National Amusements révén a Paramountot irányítja, egy olyan családot képvisel, amelynek mély gyökerei vannak a médiaiparban. Az új vállalatot a tervek szerint azonban olyan befolyásos befektetők erősítenék, mint a RedBird magántőke-befektetési cég és David Ellison, az Oracle alapítójának, Larry Ellisonnak a fia.
A megállapodáshoz vezető út igen viharos volt. A Paramount és a Skydance áprilisban kezdett kizárólagos tárgyalásokat, amelyek májusban megállapodás nélkül szűntek meg. A tárgyalások annak ellenére folytatódtak, hogy más érdeklődők is megjelentek. Júniusban a hosszas tárgyalások után úgy tűnt, hogy hamarosan létrejön a megállapodás, de a tárgyalások végül meghiúsultak, amikor a National Amusements ügyvédei hirtelen véget vetettek a tárgyalásoknak, éppen akkor, amikor a Paramount különbizottsága szavazásra készült. Ezt a kudarcot követően a Paramount megkezdte az önálló jövőjének megtervezését a kihívásokkal teli médiatérben. A vállalat három vezetőt nevezett ki a közös „vezérigazgatói irodába”, akik az áprilisban lemondott Bob Bakish vezérigazgatót váltották. Terveket vázoltak fel egy streaming vegyesvállalat létrehozására és 500 millió dolláros költségcsökkentésre, miközben mintegy 14 milliárd dolláros adóssággal küzdenek. A befektetők aggodalmai kézzelfoghatóak voltak, a Paramount részvényei az elmúlt hónapban ugyanis több mint 16%-ot estek. A kritikusok szerint a Paramount a streaming szolgáltatásba való késedelmes belépése miatt lemaradt a versenytársakhoz képest. Hangsúlyozták az elszalasztott lehetőségeket is, például azt, hogy a jövedelmező ajánlatok ellenére nem adták el az olyan eszközöket, mint a Showtime és a BET.
A Skydance és a National Amusements közötti tárgyalások egy rövid lehűlési időszak után tehát újraindulni látszanak, és egyelőre Redstone számára kedvezőbb pénzügyi feltételeket hoztak. A National Amusements tőkéjét 1,75 milliárd dollárra értékelnék, ami a korábbi 1,7 milliárd dollárhoz képest némileg magasabb, és nagyobb védelmet nyújtana a részvényesek esetleges pereivel szemben – ami a korábbi tárgyalások kritikus pontja volt. A megállapodás tartalmaz egy 45 napos „go-shop” időszakot a Paramount számára, hogy más „kérőkkel” is foglalkozhasson. Az érdeklődők között van például a milliárdos Barry Diller IAC-je, a médiavezér Edgar Bronfman Jr. és a hollywoodi vezető Steven Paul is.
Miközben a Paramount igazgatótanácsi bizottsága értékeli a módosított feltételeket, a médiavilág feszült figyelemmel kíséri az ügyletet, mivel tisztában van azzal, hogy ez az üzlet biztosan jelentős átalakulást jelent majd az iparág jövőjében.