A prémium fogyasztók már közel sem töltenek annyi időt és pénzt a nagyvárosokban, mint ezelőtt. A pandémia idején a világ legtöbb nagyvárosában jelentős népességcsökkenés volt tapasztalható. New York lakossága például több mint 300 000 fővel csökkent 2020 és 2021 között. Ez a tendencia a regionális üzleti központokra, például Dublinra is igaz, és az évtizedek óta tartó fokozódó urbanizáció megfordulását jelenti. Írországban ugyanis a kisebb városok a csökkenő lakosságszámmal küszködtek.
Joggal tartottak attól, hogy a kistelepülések elnéptelenednek. Ehelyett azonban az ország tehetősebb polgárai közül sokan a nagyvárosokon kívül vásárolnak ingatlanokat, és a nagyobb teret részesítik előnyben. De még ha el is hagyják a várost, nem hagyják maguk mögött a nagyvárosi ízlésüket. Az építészirodák, mint például a neves Buckley Partnership Architects, segítenek az igényes fogyasztóknak megtervezni álmaik otthonát.
Történelem
A Buckley Partnership Architects (BPA) egy írországi székhelyű építészeti tervezőcég, amelynek alapító filozófiája, hogy minden projektet a helyszínhez, az ügyfélhez, a végfelhasználóhoz és a jövőbeli fejlődéshez igazítva egyéni tervezési figyelemmel közelít meg. Azaz: minden egyes projektjüket nemcsak az ügyfélre, hanem magára a helyszínre is szabják. Ez rendkívül fontos egy olyan gazdag történelemmel rendelkező országban, mint Írország. A BPA számára a hely, az épület történelmi és társadalmi kontextusba való illeszkedése kulcsfontosságú a sikeres tervekhez. Ez különösen igaz az innovatív projektekre. Az építészeti innovációnak végül is a régi és az új egybeolvadását kell tükröznie, ezért ezek az irányadó elvek különösen fontosak, amikor a BPA viktoriánus és grúz korabeli épületek, vidéki házak vagy akár istállók helyreállítását végzi. A cég megközelítése túlmutat azon, amit a természetvédelmi szempontok megkövetelnek (bár az Ír Királyi Építész Intézet (Royal Institute of Architects in Ireland) hármas fokozatú Conservation Practice-ként tartja nyilván őket). Ugyanígy viszonyulnak a környezettudatos tervezéshez is: a jó épülettervezés -párosítva a megfelelő és felelős környezettudatos tervezéssel – kulcsfontosságú az új és a már meglévőt épületek fenntartható módon történő létrehozásához és működtetéséhez.
Virtuális építészek
A világjárvány idején az iroda az ügyfelekkel való kapcsolattartás új módjaival is kísérletezni kezdett, tekintettel a távolságtartás szükségességére és a szigorú zárlatokra, amelyekkel az országnak hosszabb ideig kellett szembenéznie. Az cég a COVID elleni küzdelem érdekében bevezetett új munkarendre válaszul elindította új virtuális építészeti tervezési konzultációit. Mivel munkatársaik otthonukból dolgoznak, bevezették a videokonferencia szolgáltatást, hogy biztonságos kapcsolatot teremthessenek az ügyfelekkel, akiknek többsége szintén elszigetelten élt saját otthonában. Mint kiderült, ez egy nagyon sikeres újítás volt a cég részéről arra, hogy áthidalja a köztük és ügyfeleik között fennálló fizikai szakadékot. Sok ügyfelüknek, akik a szokásosnál sokkal többet voltak otthon, végre volt ideje és motivációja arra, hogy nagyszerű tervezési ötletekkel álljanak elő, ezáltal szükségessé vált a szakemberek jelenléte is, akik segítenek nekik ezeket az elképzeléseket konkretizálni és kivitelezni. Bár csak átmeneti intézkedésnek szánták, azonban elég népszerűnek bizonyult ahhoz, hogy az iroda annak ellenére is fenntartsa ezt a gyakorlatot, hogy kormányzati szinten már feloldották azokat az intézkedéseket, amiket a pandémia ellen hoztak. Ez egy újabb jele annak a tendenciának, hogy a „normális” örökre megváltozott már az építészeti szektorban is.