Egyes nemzetek egyszerűen meg akarják akadályozni, hogy Kína gazdaggá váljon, ezáltal túl nagy hatalommal és befolyással rendelkezzen. Amerika gazdasági ellenálló képességének növelése és katonai előnyének megőrzése a legfontosabb prioritásai közé tartozik. Azzal érvelnek, hogy a piaci kapitalizmus támogatottsága újjá fog éledni, ha a központi országokat újraiparosítják. Addig is Amerika – mint globális szuperhatalom – nem igazán foglalkozik a más nemzetek részéről érkező kritikákkal, és ez téves gondolkodás. Abban az esetben, ha a veszteséges stratégiákat diadalnak tekintenék, a kívülállás csak még komolyabbá válna. Még ha át is alakítják az amerikai ipart, összességében inkább káros hatásuk lesz, mert gyengítik a globális biztonságot, elfojtják a növekedést, és növelik a zöld átállás költségeit.
A megemelkedett pénzügyi költségek az egyik kérdés. A The Economist szerint 3,1 és 4,6 billió dollár közötti összegbe kerülne a globális technológiai hardver-, zöld energia- és akkumulátoriparban működő vállalatok összes befektetésének újbóli invesztíciója. Nem kérdés, hogy a szegények fogják a legjobban megszenvedni az újraiparosítás miatti áremelkedéseket. Ha a zöld ellátási láncok megkettőződnek, Amerikának és a világ többi részének több pénzt kell majd költenie arra, hogy nagymértékben csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. A múlt azt sugallja, hogy sok közpénzt lehet elpazarolni.
A barátok és potenciális szövetségesek haragja egy másik kérdés. A második világháború után Amerika zsenialitása abban a felismerésben rejlett, hogy érdeke a globális kereskedelem nyitottságának támogatása, így annak ellenére is folytatta a globalizációt, hogy 1960-ra a világ GDP-jének közel 40%-át adta. Amerikának manapság nagyobb szüksége van a barátokra, mint valaha, hiszen a termelési részesedése mára 25%-ra csökkent. És nem lesz képes érvényt szerezni a kínai chipgyártókkal szembeni exporttilalmának, csak abban az esetben, ha a holland ASML és a japán Tokyo Electron vállalat sem szállít berendezéseket az ázsiai nagyhatalomnak. Emellett az akkumulátorok ellátási láncai is biztonságosabbak lesznek, ha a demokratikus világ együttműködik, azonban az európai és ázsiai szövetségeseket kezdi irritálni Amerika protekcionizmusa.
Amerikának az integráció és a differenciálás révén a feltörekvő hatalmakat is maga mellé kell állítania. A Goldman Sachs előrejelzése szerint 2050-re India és Indonézia lesz a világ harmadik és negyedik legnagyobb gazdasága, de annak ellenére, hogy demokráciák, egyikük sem közelíti meg Amerikát. Pakisztán és Nigéria 2075-re szintén jóval nagyobb gazdasági befolyásra tesz szert. A felemelkedő hatalmak elutasítják majd Amerikát, ha azt követeli más nemzetektől, hogy helyezzék embargó alá Kínát anélkül, hogy megfelelő hozzáférést biztosítanának saját piacaikhoz.
Végezetül fennáll annak a lehetősége, hogy a globális együttműködéshez szükséges kérdések megoldása annál nagyobb kihívást jelent majd, minél több gazdasági konfliktus merül fel. A fejlett országok azon vitatkoznak, hogyan segítsék az elmaradottabb nemzeteket a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításában, noha a zöld technológiák beszerzését ők is előtérbe helyezik. A jelentős hitelező, Kína által jelentett akadályok miatt egyre nagyobb gondot jelent az olyan eladósodott országok megmentése, mint Srí Lanka. Egyes problémákat nem lehet majd megoldani, ha az országok nem dolgoznak szorosan együtt a megoldásuk érdekében, és a világ látja majd ennek kárát.
Amerika már soha nem fog visszatérni az 1990-es évek viszonyaihoz, de alkalmas arra, hogy megpróbálja megtartani katonai erejét és elkerülje, hogy veszélyesen függjön Kínától a kritikus gazdasági inputok tekintetében. Ez azonban növeli a globális integráció más formáinak jelentőségét. Tekintettel a vonatkozó értékekre a nemzetek közötti legmélyebb együttműködésre kell törekednie, és jelenleg ehhez számos, egymást átfedő fórumra és kompromisszumokra van szükség. Az Egyesült Államoknak például csatlakoznia kellene a Transz-csendes-óceáni Partnerségi Megállapodásához (Trans-Pacific Partnership Agreement), ami egy korábbi megállapodáson alapul, és amelynek létrehozásában ugyan részt vett, de aztán kilépett belőle.
Az amerikai politika protekcionista hajlamát tekintve lehetetlennek tűnhet a globalizáció megmentése. A kongresszus Ukrajnának nyújtott támogatása azonban azt mutatja, hogy a választók nincsenek elszigetelve. A felmérések szerint a szabadkereskedelem újra népszerűvé kezd válni, és vannak arra utaló jelek is, hogy a Biden-kormányzat foglalkozik a szövetségesek által felvetett aggályokkal a támogatásokkal kapcsolatban. A globális rend megmentéséhez azonban olyan amerikai vezetésre lesz szükség, amely elutasítja a zéró-összegű gondolkodás hamis ígéretét. Ez még bekövetkezhet, mielőtt a rendszer teljesen összeomlik, veszélyeztetve számos megélhetést, valamint a liberális demokrácia és a piaci kapitalizmus ügyeit. A feladat óriási, sürgős és rendkívül fontos, mivel az idő fogytán van.