Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Az élet maratonja: első ellenőrzési pont

A 2021-es üzleti célok és azok Q1-es ellenőrzése

Szépen, nem is annyira lassan megérkezünk az idei év első üzleti mérföldkövéhez: zárjuk az első negyedévet. Minden évben fontos mérőpont ez, hiszen egészen jól mutatja, hogy milyen mértékben valósult meg, amit az adott évre terveztünk. Bár ilyenkor még semmi sem végleges, azért igen jól mutatja, hogy a megfelelő úton haladunk-e céljaink eléréséhez. Nos, ha a Q1 úgy általában fontos, akkor mit is mondhatnánk most, 2021-ben a március végi zárásról? Nem fontos szavakat keresgetnünk, úgy gondolom mindenki pontosan tudja mi is a tét.

Mit is tudhattunk tavaly?

A tavalyi piaci összeomlások minden vállalkozást új stratégia építésére és a korábbi üzletmenet komplex átgondolására kényszerítettek. Nincs olyan piaci szereplő, akinek legalább biztonsági okokból ne kellett volna a hagyományosnál alaposabban végiggondolni, hogy üzleti stratégiája, termékei, szolgáltatásai nem veszítették-e érvényüket a vírushelyzet következtében. Ez minden menedzsernek extra feladatot jelentett a tavalyi év zárásakor, de hát a jól fizetett kollégáktól elvárják a tulajdonosok, hogy ezt az akadályt is biztonsággal vegyék. Úgy kellett célokat megfogalmazni, hogy igen sok, az üzletre komoly befolyást gyakorló információ nem állt rendelkezésünkre. Ki tudott azzal tervezni, hogy a vakcinák milyen ütemben fognak érkezni, és hogy ez milyen hatással lesz az újabb megbetegedésekre? Aztán azt is elmondhatjuk, hogy nem sok szakember vette biztosra, hogy a vírusnak lesz egy harmadik hulláma, azt meg még kevesebben publikálták, hogy ez az első két hullámnál is sokkolóbb lesz. Azt sem lehetett tudni, hogy az emberek hogyan reagálnak majd ezen történésekre. Ki tudhatta volna, hogy az emberiség félelemérzete például jelentősen alábbhagy? Aztán ott vannak a lokális eltérések a gyógyulási sebesség tekintetében. Izrael elsőként kezdte el rohamléptekkel alkalmazni a vakcinát, miközben mindenki félve nézte, hogy esnek neki a lehetőségnek. Bejött nekik. De ki gondolta volna, hogy az EU sok szempontból lemarad az USA mögött az oltóanyagok menedzselése tekintetében, és amíg az USA-ban már az újranyítás sebességén gondolkoznak, addig az EU-ban tombol a harmadik hullám. Arra meg aztán végképp nem gondolt senki, hogy az üzleti életben mindezzel párhuzamosan egészen komoly sebességgel indul meg az élet, és amíg a B2C szektorokat tönkreteszik az aktuális lezárások, a B2B üzletágakban kezd „észhez térni” a piac. Sorolhatnánk még a meglepetéseket, az érthetetlen dolgokat, vagy elkezdhetnénk elemezni, hogy mennyire kiszámíthatatlan volt mindez még akár egy pár hónappal ezelőtt is. Ennek azonban nem lenne értelme! Az üzlet kegyetlen tud lenni, és a nap végén mindenki eredményt vár el. Ráadásul egyre több információ jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy némelyik vállalkozás milyen jól jön ki a válsághelyzetből, és ma már nem csak azokról szól a híradás, akiknek a vírushelyzetből fakadóan természetesen jól kellett teljesíteniük. Nem a fertőtlenítőszer-gyártók állnak ma már a történetek középpontjában.

Kényelmetlen ellenőrzőpont

Egyre több cég számolhat be jó eredményekről, akik olyan gazdasági területen működnek, melyet általánosságban véve nagyon negatívan érintett a COVID-19, viszont komoly stratégiai lépéseket tudtak tenni, proaktívak voltak és ez igen jelentős versenyelőnyhöz juttatta őket a versenytársaikkal szemben. Ésszerű számítás, hogy akármilyen mértékben is csökken egy piac, ha mi annál nagyobb mértékben tudjuk a vállalkozásunk piaci pozícióját növelni, akkor nem lehetünk nagy bajban. Ezt a számítási alapot igen sokan vették nagyon komolyan. 2021 olyan, mint egy maratonfutás, ahol nem csak profik állnak rajthoz. E sport egyre népszerűbb, mert az emberek imádnak célokat kitűzni és megdolgozni azok eléréséért. De hát nem mindig sikerül mindenkinek a távot lefutnia, és ezzel nincs is semmi baj. Mindenki rajthoz áll, de különböző időközönként bizonyos versenyzők feladják a versenyt. Ez természetes. Ha egy profi tenné ezt, az nyilván döbbenetet keltene a résztvevők körében. Nem is fordul elő sokszor, de azért láttunk már rá példát. Szóval, elindult az idei maratonfutás. Minden eddiginél nagyobb a tét, és elérkeztünk a táv első negyedéhez. Van, aki már feladta a versenyt. Vannak olyan profik, akik gyenge részidővel érkeznek meg ehhez a ponthoz, és taktikát kell váltaniuk. Vannak olyan amatőr versenyzők, akik meglepően jó teljesítményt nyújtanak, és vannak olyan profik, akik hozzák a formájukat, mintha mi sem történt volna. Ön melyik csoportba tartozik?