Az életben a tanulás az egyik legfontosabb feladatunk. Üzletemberként jól tudjuk azonban, hogy elsősorban nem a lexikális ismeretek jelentik a siker alapját, hanem az, hogyan tudunk a valódi életből új tudást meríteni. Azzal is tisztában vagyunk, hogy minden ember hibázik. Az egyik legfontosabb különbség a győztesek és a vesztesek között, hogy a győztesek tanulni tudnak korábbi hibáikból. A legnagyobb győztesek pedig mások hibáiból is tudást merítenek. Ezzel a szemmel vizsgáljuk meg a 2020-as évet!
Introvertált session
2020-ban egy teljesen ismeretlen helyzetbe került minden üzleti döntéshozó. A hatalmas, azelőtt sohasem látott akadályt ki-ki habitusa, tanulmányai, tapasztalatai segítségével próbálta felmérni és leküzdeni. Ez mindenki számára krízis volt. Félreértés ne essék, van, aki a krízist pozitívan éli meg, és sikerré fordítja át. Ez bizony már attól függ, hogy ezekben a szituációkban milyen döntéseket hozunk. A döntéshozatali mechanizmusunkat pedig alapvetően a személyiségünk definiálja, azok a tulajdonságok, személyiségjegyek, melyek végigkísérnek bennünket életünk során. Alapvetően nagyon sok cég foglalkozik azzal, hogy képet kapjon munkavállalóiról a téren, hogy milyen képességekkel, adottságokkal rendelkeznek, és bizonyos szituációkban milyen döntések várhatók tőlük. Arra azonban valószínűleg most volt először alkalom, hogy ilyen nagy számban láthassuk az embereken, hogy hogyan is viszonyulnak a krízishelyzethez. Nagyon fontos ebben a szituációban saját magunk megértése, és visszanézni azt, hogy mikor, milyen döntést hoztunk meg, mi volt az alapja, és leginkább persze, hogy mi volt a következménye, illetve az eredménye. Most adott a lehetőség számunkra, hogy komolyan tanuljunk saját magunkról. Most megvan arra az alkalmunk, hogy egy következő krízisre jobban tudjunk majd reagálni. Ez egyébként valahol kötelességünk is, mivel attól függetlenül, hogy mi ezt nem tesszük meg, az üzleti élet értékelni fog bennünket. Fontos azzal tisztában lennünk, hogy mit és miért csináltunk vagy épp nem csináltunk a 2020-as évben, mert ez komoly útmutató lehet számunkra a teljes jövőnkkel kapcsolatban. Elérkezett tehát a tanulás ideje! Most azonban nem könyveket kell olvasgatni, nem megélni kell a szituációkat és majd évek múltán „best practice”-ként összefoglalni azokat. Ez most leginkább egyéni feladat, egy afféle introvertált „session”, ahol saját magunkról mondunk véleményt.
Nincs jó vagy rossz
Nagyon fontos előre rögzíteni magunkban, hogy bármi is lesz az önvizsgálat eredménye, nincs olyan, hogy „jó” vagy „rossz” – krízishelyzetről beszélünk, amelyet valahogyan lereagáltunk. Azt kell megértenünk, hogy ilyenek vagyunk mi. Ne engedjük magunkat befolyásolni saját magunk által, hogy „nem, amúgy mi nem így reagálunk, csak ez most egy kivételes helyzet volt”. Minden szituációban így reagálunk majd, ha az adott helyzet tétje elérte azt a bizonyos határvonalat. Amikor már nem lehet rutinból megoldani a dolgokat, amikor nem lehet a lexikális tudást előhívni. Amikor egy döntésünk igazán számít, akkor pontosan ugyanúgy fogunk viselkedni, mint ahogy azt 2020-ban, a vírushelyzet beköszöntével tettük. Azt is fontos felmérnünk, hogyan változtak döntéseink az első sokkélmények után, valamint, hogy mennyi időbe telt, amíg magunkra találtunk, ha egyáltalán magunkra találtunk. Fontos végigvenni, hogy milyen döntéseket hoztunk meg, melyeknek hosszú távú következményei lesznek, és melyek azok, amelyek már nem is számítanak annyira. Miért kell most magunkról tanulni, azon túlmenően, hogy mindig érdemes ezzel foglalkozni? A COVID-19 átrendezte az emberek gondolkodását az életről és a munkáról is. Sokan nagyobb váltásra készülnek most, hiszen maga az élet és annak élvezete még azok számára is felértékelődött, akik eddig nem foglalkoztak különösebben a témával. Üzleti szempontból is újra lehet most rendezni a jövőnket. Ahhoz viszont, hogy valóban megértsük, mit is szeretnénk, mire vagyunk leginkább alkalmasak, meg kell értenünk a 2020-as cselekedeteinket, döntéshozatali mechanizmusainkat. Meg kell értenünk saját személyiségünket!