A biztosítási piac egészen más volt 2015-ben, amikor Florian Brokamp és Christopher Leifeld megalapította a Thinksurance-t Frankfurtban, Németországban. Ez alatt a rövid idő alatt a két társalapító több mint 20 millió euró növekedési tőkével rendelkezett, és tevékenységüket egy kétfős startupból egy virágzó, több mint 140 alkalmazottat foglalkoztató vállalattá fejlesztették.
A Thinksurance egy olyan platform, amely teljes mértékben digitalizálja a kereskedelmi és ipari biztosítások fejlesztését, értékesítését, tanácsadását és támogatását. Az összes jelentős biztosító és a legtöbb bróker Németországban már együttműködik a céggel. A vállalat technológiai megoldásokat is kínál online brókereknek, ügynökségeknek és bankoknak. A széles körű elterjedésének köszönhetően a Thinksurance platform több mint 35 000 egyedi felhasználóval büszkélkedhet, és évente több tízmillió eurós üzleti prémiumot generál. Az év elején Brokamp urat Németország kiemelt nyertesének nevezték a 2021-es CEO Today Europe Awards díjátadón, ahol interjút adott cég kiemelkedő fejlődéséről.
Sikereik ellenére sem volt a vállalat immunis a járvány hatásaival szemben. Arra a kérdésre, hogy a Thinksurance hogyan tudta leküzdeni a COVID-19 kihívásait, Brokamp úr elmondta: „Üzleti modellünk kellően robusztusnak bizonyult ahhoz, hogy a világjárvány alatt is folyamatosan növekedjen. Csapatunkat majdnem megdupláztuk, és jelenleg 130 alkalmazottunk van. Emellett jelentősen frissítettük szoftverarchitektúránkat is.” A bezárások ellenére ezt az időt a vállalati infrastruktúra, azaz a stratégia, a folyamatok és az emberek fejlesztésére tudták felhasználni. Ez részben köszönhető a hozzáállásuknak, illetve a COVID miatt kialakult körülményeknek. A pandémia idején a digitalizáció kiemelt fontosságú volt a vállalkozások, a kormányok és gyakorlatilag minden szervezet számára szerte a világon. Mivel a Thinksurance elsősorban pont a hatékony digitalizálást kínálja, a vállalat tevékenysége kiemelkedő volt.
Amikor a Today újságírója megkérdezte Brokamp urat az elmúlt 12 hónap legnagyobb sikeréről – ami a vakcina megjelenése előtt volt –, a vezérigazgató két fő dolgot jegyzett meg: „Először is csodálattal tölt el, hogy egy gyorsan növekvő csapat – ennyi új kollégával, akik először dolgoznak együtt – mennyi új ötlettel, és milyen kimagasló intenzitással munkálkodik együtt annak ellenére, hogy az elmúlt néhány hónapban a személyes találkozások lehetősége nagyon lecsökkent. Ez valóban egy lépéssel előbbre visz bennünket és segít abban, hogy tartós értéket teremtsünk partnereink számára. Ez különösen értékelendő főleg annak tükrében, hogy ezek az alkalmazottak nem sok időt dolgoztak együtt. Másodszor igazán lenyűgöz, hogyan tudjuk elérni a magunk elé kitűzött legambiciózusabb célokat is. Idén például nagy sikerrel nyitottuk meg első nemzetközi irodánkat Franciaországban, a globális világjárvány és az általános bezártság ellenére is.”
Brokamp úr nagy terveket dédelget a Thinksurance jövőjét illetően. Víziója nem csak a német biztosítási piac meghódítása, hanem az, hogy globális léptékű hatást fejtsen ki. A cég álma a kereskedelmi biztosítási piac digitalizálása és az ipari biztosításon belüli terjeszkedés. Ezeket az ágazatokat már régóta gúzsba köti a bürokrácia, a Thinksurance a digitalizációval akár 80%-kal is csökkenti a papírmunkát. Ennek az álomnak a megvalósítása érdekében meg akarják kezdeni a további bevezetést Európa országaiban, illetve egy másik kontinensen kívánják előkészíteni az indulást. Emellett jelenleg újraépítik a platformjukat, és olyan innovációkat hoznak, amilyeneket korábban soha nem látott ez az iparág. A gyorsuló nemzetközi terjeszkedés és a fogékony, növekvő piac mellett nagy dolgokat várnak ettől a cégtől.
Forrás: CEO Today Magazine, Europe Awards 2021 – Winner’s Edition. https://europeawards.ceotodaymagazine.com/winners-edition/