Személyiség: felbujtó; viselkedés: tettes.
Döntéseink meghatározzák életünket. Felelősek üzleti karrierünk felépítéséért és megtartásáért, de alapvetően definiálják magánéletünk sikerét, vagyis összességében saját boldogságunkat. Azt mindenki tudja, hogy döntéseinknek vannak következményei, viszont azzal kevesebben foglalkoznak, hogy maguk a döntéseink is következmények. Mégpedig személyiségünk, viselkedésünk következményei.
Belső hajtóerő
Sokan vizsgálták, hogy döntéseink alapja céljaink elérése. Az adott célok egyfajta belső hajtóerőt képviselnek, amelyek egy-egy döntéshozatali szituációban meghatározzák a végső irányt számunkra. Ez a belső hajtóerő direkt kapcsolatban van a motivációval, vagyis végső soron motivációnk felelős döntéseinkért. Sokszor még a legjobb döntéshozók, céges vezetők is leragadnak ennél a pontnál a vizsgálatkor. Így tulajdonképpen, amikor döntésekről beszélünk, leegyszerűsítjük a megoldandó témát az adott személy motivációs rendszerére. Ezzel a hozzáállással nem igazán lehet vitatkozni egyébként. Azt viszont már fontos tudni, hogy a motiváció, ugyanúgy, mint a döntések, már „csak” következmény. A motivációról mindenki tudja, hogy lehet rövid távú és hosszú távú. Sőt, azzal is mindenki tisztában van, hogy a motivációs preferenciaskála folyamatosan változik, időről-időre teljesen más rangsorok alakulnak ki. Így aztán egy adott ember motivációja, döntései teljesen kiszámíthatatlanok lesznek, ha közép vagy hosszú távon kezdünk el gondolkodni az adott személyben. Ennek azonban nem kellene így lennie! Már csak azért sem, mert a motiváció egy másfajta felfogásban csak „áldozat”. Illetve, ha egy szövevényes bűnügy analógiáját alkalmazzuk, akkor maga az elkövető valóban a motiváció, hiszen a döntéseinket – az „áldozatot” – általa hozzuk meg. De a „felbujtó”, az igazi tettes, az bizony a saját személyiségünk.
Személyiség, viselkedés
Sokan kutatják kezdetektől fogva e két szakmai területet. Az üzleti életben, és úgy általában a köztudatban, a viselkedés elemzése sokkal népszerűbb, hiszen évtizedek óta ez került a fókuszba. Megvan az oka mindennek. Az emberek döntéseinek jelentős részét rövid távon a viselkedésük befolyásolja. Vannak bizonyos céljaink, amelyeket el szeretnénk érni, és ennek okán különböző „álarcokat” aggatunk magunkra. Olyan viselkedésformákat veszünk fel, amelyekről úgy gondoljuk, hogy segítenek az aktuális céljaink elérésében. Azok a sikeres emberek, akik ezeket az álarcokat jól határozzák meg, és azok a sikertelen emberek, akik ebben tévednek. Mondhatnánk úgy is, hogy a sikeres emberek jó szerepeket játszanak, a nem sikeres emberek pedig rossz szerepeket alakítanak. Az esetek többségében viszont ezek valóban csak jól vagy rosszul megválasztott szerepek, és nem sok kapcsolatuk van a valósággal. Mivel a valóság az a személyiség. A személyiségünk az eredője minden „súlyos” lépésünknek. Már magát a viselkedést is az alakítja, tehát alapvetően definiálja a motivációnkat. Márpedig, ha a motivációinkat is meghatározza, akkor nem nehéz tovább gondolni, hogy egyértelműen felelős a döntéseinkért is. Az old school felfogásban a viselkedésre koncentráltak. Ez egy olyan állapotot okozott, hogy amikor már úgy gondolták az üzleti életben dolgozók, hogy sikerült megfejteni egy adott személyt, előbb vagy utóbb, komoly meglepetések érhették őket. Ennek a meglepetésnek a mértéke nem globális, általában jelentős eltérést mutat társadalmanként, régiónként. Ez annak a következménye, hogy bizonyos társadalmakban jelentős mértékű szerepjátékra van szükség a túléléshez, míg más társadalmakban inkább lehetünk önmagunk. A személyiség megfejtése tehát az igazi cél, hiszen végső soron ez minden döntésünk alapja és irányítója. A személyiségkutatás nem mai tudomány, de az üzleti döntéseket vizsgáló része meglehetősen új irány e szakmában. Ennek többszintű magyarázata létezik, amelyet szintén érdemes lesz majd mélységében kitárgyalni. De vannak generációs, technológiai, társadalmi okai is annak, hogy amíg személyiségvizsgálat nélkül, kizárólag a viselkedés elemzésére fókuszálva, nagyon jól el lehetett irányítgatni egy üzletet, még akár húsz éve is, ma már lehetetlen sikereket elérni személyiségelemzések nélkül, csak a viselkedés értelmezésére koncentrálva. Ez a helyzet már a vírus támadása előtt kialakult, tehát nem foghatjuk ezt a változást is a mostani állapotokra. Az viszont biztos, hogy a COVID-19 pontot tett a „viselkedés korszak” végére, és megnyitotta hivatalosan is a „személyiség korszakot”. A személyiségünk alapjai születésünkkor megvannak, és igen korán, gyermekkorban véglegesednek. Ezen persze tudunk változtatni, meg tudunk szerezni új személyiségjegyeket, hogy különböző külső elvárásokhoz igazodjunk. A kérdés persze mindig az, hogy változzunk-e mások kedvéért vagy sem, és ha igen, milyen mértékben tegyük azt. Ezen a témán neurológusok és pszichológusok, sőt, ma már generációs- és társadalomkutatók is vitatkoznak. Egy valamit ők is biztosan állítanak: az ember akkor éli leginkább stresszmentesen az életét, ha a legkisebb mértékben módosítja személyiségét.
Döntéseink eredője
A személyiség az igazi motivációnk, amely arra kényszerít bennünket, hogy rövid távon különböző viselkedési formákat vegyünk fel. Csak azért, hogy céljainkat könnyebben elérjük. Egyszerű lenne azt mondanunk, hogy ennek okán minden döntésünk a személyiségünkből ered. Ez azonban nem így van. Persze, ha valaki – ideális állapotot feltételezve – élete során mindig tökéletesen öntudatos, akkor viselkedése és személyisége között nincsen különbség. Alapvetően a döntések nagyságrendje határozza azt meg, hogy a személyiség vagy a viselkedés a felelős a háttérben. A kisebb jelentőséggel bíró döntéseinkért általában a viselkedés a felelős. Ez azért van, mert egy adott időszakban egy adott szerepet alakítunk, és a számunkra, jövőnk szempontjából jelentéktelen döntéseinket az általunk épp aktuálisan alakított szerep határozza meg. Egy konkrét példával élve: ha egy nagyon kreatív ember, akinek pont kiemelkedő kreativitása okán a precizitási szintje nem magas, úgy dönt, hogy holnaptól precíz ember lesz, mert elege van a kreativitásból, akkor az ő aktuális szerepe a „precíz ember”. Miért tenne valaki ilyet? Miért dobna el egy olyan fontos, jó tulajdonságot, mint a kreativitás? Mert például bekerül egy olyan munkahelyre, egy olyan pozícióba, ahol egy konkrét rendszer működik, és a munkavállaló feladata az, hogy hajtsa végre a feladatot, kövesse a rendszert. Szóval emberünk precízzé válik, mert szeretne fizetést kapni, szeretné családját eltartani. Előbb-utóbb átlényegül, és kisebb értékű vásárlásainál már precíz emberként vásárol, hiszen a kreativitás nem elfogadott már számára sem, mert olyan tulajdonsággá vált, amely veszélyt jelenthet munkájára, végső soron megélhetésére. Ruházkodásában, tárgyi eszközök vásárlásánál, otthoni viselkedésében is kezd átalakulni „precíz” emberré. Átalakul a magánéletében is, hiszen ma már egy menedzser életében lehetetlen „letenni a munkát” a munkaidő végeztével. De amikor ugyanez a menedzser egy nagyon fontos döntés előtt áll majd, akkor nem fogja érdekelni, hogy a munkában mit kívánnak meg tőle. Az életét konkrétan befolyásoló kérdésekben a kreativitás lesz a meghatározó faktor. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy vannak olyan társadalmak, magánéletek, amelyek a „színjátékra” épülnek, tehát elképzelhető, hogy az adott menedzser élete összes döntését a viselkedésével hozza meg, ami azt jelenti, hogy egész életét komoly stresszben éli le, és az újabb és újabb döntések csak mélyítik ezt az állapotot. Az egészséges állapotokra koncentrálva viszont elmondhatjuk, hogy valóban igaz az állítás: aktuális, kisebb jelentőségű döntéseink az aktuális viselkedésünk, valóban fontos döntéseink pedig személyiségünk következményei.
RISE együttműködés
A fent leírtakból egyértelműen következik, hogy olyan magazin, amely döntésekkel foglalkozik, nem nélkülözheti a komoly színvonalú személyiség- és a viselkedésértelmezési és elemzési tudást. A legnehezebb feladatnak ez bizonyult számunkra, amikor a Decision magazint útjára indítottuk. Nagyon sok pszichológiai rendszer foglalkozik viselkedéskutatással, viszont igen kevesen koncentrálnak a személyiség és viselkedés együttes értékelésére. Ezen túlmenően egy igazi magazinnak, ha valóban ki akarja szolgálni olvasóit, folyamatosan biztosítania kell az új, érdekes tartalmat. Ez pedig egy ilyen témában nem működik komoly kutatási háttér nélkül. Ezért döntöttünk úgy, hogy a döntéshozatali mechanizmusok területén komoly együttműködést kezdeményezünk a RISE döntéshozatali mechanizmusokat értelmező személyiség- és viselkedéselemző rendszerével. A RISE mögött megvan az a pszichológiai, társadalmi, generációs és szociológiai kutatási háttér, amely biztosítja számunkra a megfelelő színvonalú tartalmi hátteret a témában. A Decision magazin üzleti döntéshozóknak szól, tehát kiemelt jelentőségű, így külön előnye a RISE-nak, hogy a komoly kutatói hátteret üzletifejlesztési szakemberek, business mentorok, konzulensek, elemzők fogják össze, és alkalmazzák a napi üzleti életben. A döntéseink következményei meghatározzák életünket. A személyiségünk pedig meghatározza döntéseinket. Ennek ismeretében kell szólnunk az üzleti döntéshozókhoz, olvasóinkhoz.