Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Az európai labdarúgás új exportstratégiája (1. rész)

Bár az európai labdarúgás mindig is kontinentális szenvedély volt, vezetői mára egyre inkább globális szinten gondolkodnak. Míg az angol Premier League ellenállt a hivatalos mérkőzések exportjának, addig olyan bajnokságok, mint a spanyol La Liga és az olasz Serie A, a nemzetközi keresletre alapozva a bevételek növelése érdekében a játék külföldre vitelét szorgalmazzák.

Már felmerült a lehetőség, hogy a Barcelona Miamiban, az AC Milan pedig Ausztráliában játsszon. A koncepció egyszerű: ha a világszerte élő szurkolók nem tudnak Európába jönni, akkor Európa futballelitje megy hozzájuk. A megvalósítás azonban egyáltalán nem egyszerű. A spanyol és olasz szurkolói csoportok például éles ellenvetéseket emeltek, azt állítva, hogy ez a lépés aláássa a helyi szurkolók pozícióját, akik évtizedek óta hűségesen támogatják klubjaikat. A hazai szabályozó hatóságok szintén óvatosak, rámutatva, hogy a versenyképes bajnoki mérkőzések külföldön történő megrendezése torzíthatja a menetrendet és felboríthatja a hazai pálya előnyét. Ennek ellenére a szövetségek és a bajnokságok vezetői továbbra is vonzódnak a felkínált pénzhez.

A pénzügyi háttér segít megérteni a megosztottságot. A Premier League páratlan sugárzási jogokkal és kereskedelmi befolyással rendelkezik, évente milliárdokat hozva a konyhára. Ezzel szemben a La Liga és a Serie A a csökkenő sugárzási jogok és a növekvő adósságszint miatt szorult helyzetbe került. Számukra a külföldi piacokra való terjeszkedés nem annyira ambíció, mint inkább túlélés kérdése. A Barcelona, a Real Madrid, a Milan és a Juventushoz hasonló klubok számára az észak-amerikai és ázsiai új szurkolói bázisok ígérete óriási. Az ottani közönség nemcsak a merchandising-értékesítést ösztönzi, hanem a globális szponzorokkal folytatott tárgyalásokat is megerősíti. A vezetők a szezon előtti túrák sikerére hivatkoznak, amelyek rendszeresen megtöltik az amerikai NFL-stadionokat és az ázsiai krikettpályákat, bizonyítékként arra, hogy a versenymérkőzések külföldön is sikeresek lennének.

De a kockázatok is ugyanolyan nyilvánvalóak. A spanyol szurkolók még mindig emlékeznek a visszhangra, amikor a La Liga 2018-ban először vetette fel a Miami-tervet. A felháborodás olyan heves volt, hogy a mérkőzést végül lemondták, ami olyan precedenst teremtett, amelyet a bajnokságok nehezen tudnak leküzdeni. Az olasz szurkolók hasonló frusztrációkat fogalmaztak meg, figyelmeztetve, hogy a mérkőzések exportálása a hazai bajnokságokat utazó látványosságokká, nem pedig közösségi intézményekké teszi. A vitát mindenestre izgalmassá teszi, hogy mindkét oldalnak igaza van. A futball Európa egyik legértékesebb kulturális exportcikke lett, és a tengerentúli piacok figyelmen kívül hagyása pénzügyi szempontból rövidlátó. Ugyanakkor a sport helyi gyökereinek kiüresítése azzal a kockázattal jár, hogy elidegeníti azokat a szurkolókat, akik a kluboknak identitást adnak.

Ahogy a La Liga és a Serie A előrehalad, kényszeríthetik a Premier League-et is. Ha a tengerentúli mérkőzések valósággá válnak, Anglia legjobb klubjai döntés előtt állnak: megvédik a hagyományokat, vagy csatlakoznak a globális roadshow-hoz. Akár így, akár úgy, az európai futball jövője nem korlátozódik a saját háztájira.