Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Az ismeretlen kerékpáros

Amikor a holland kerékpáros, Annemiek Van Vleuten áthaladt a célvonalon az olimpia hétvégén rendezett országúti kerékpározás versenyszámában, eksztatikus állapotban volt. Ami furán hatott. Nem mintha egy ezüstérem utolsó dolog lenne, azonban reakciója kissé eltúlzott volt, tekintve, hogy ő volt az esemény favoritja, aki az aranyérem helyett csak a második helyen ért be. Viselkedése egy komoly tévedésen alapult. „Amikor áthaladtam a célvonalon, azt hittem, győztem” – vallotta be az ezüstérmes versenyző. Felvetődik a nyilvánvaló kérdés: hogyan történhetett ez? Nos, ami történt, részben annak köszönhető, hogy az említett versenyző alábecsülte az aranyérmest. Csapattársa, Anna van der Breggen, a rio-i győztes még azt is bevallotta, hogy nem is ismeri őt.

Ki ő?

Az aranyérmes, Anna Kiesenhofer több okból is ismeretlenül érkezett az eseményre. Csak 2014-ben kezdte el ezt a sportot, majd 2017-ben vált hivatalos sportolóvá. Az olimpiáig vezető útja szokatlan, ám mégis figyelemreméltó: Cambridge-ben szerezte meg a mesterdiplomáját matematika szakon, majd alkalmazott matematikából PhD-zett a Katalóniai Műszaki Egyetemen. Ami az országúti kerékpározást illeti, a versenyen hasonlóan szokatlan utat járt be a győzelemig. Noha a sportolók önállóan nyerik az érmeket, jellemezően csapattársaik hátán jutnak fel a csúcsra, akik a verseny első szakaszában viselik az aerodinamikai terheket, így az adott ország leggyorsabb kerékpárosai pályázhatnak az első helyre. Egy erős versenyzőkből álló csapat legyőzése érdekében az egyes versenyzők megpróbálnak elszakadni a mezőnytől, és ebben az esetben is pontosan ez történt. Kiesenhofer és két másik kerékpáros elhúzott a többiektől már a verseny korai szakaszában, és bár két versenyzőt végül beértek a többiek, Kiesenhofer megtartotta jelentős előnyét.

A versenyeken a kerékpárosok jellemzően rádión keresztül kommunikálnak a saját csapatukkal, így mindig tudják, hol helyezkednek el a mezőnyben. Az olimpia azonban nem szokványos esemény: itt nem engedélyezett az ilyen fajta kommunikáció, mert a szervezők „természetesebb” közeget szeretnének kialakítani. Így miközben Kiesenhofer versenytársai rendes esetben tudták volna, hogy vezet és együttes erőfeszítéssel próbálták volna befogni, most senki nem tudta, hogy több mint egy perccel vezet. Kiesenhofer bevallotta, hogy ő is alábecsülte magát, ugyanis legfeljebb abban reménykedett, hogy az első 15-ben végez.

Ki a mi ismeretlen versenyzőnk?

A fenti hihetetlen történet többféleképpen értelmezhető. A negatív értelmezés szerint gondolhatjuk azt, hogy hiába csinálunk mindent tökéletesen, mindig ott a zavaró érzés, hogy van valahol valaki, aki majd teljesen váratlanul megfoszt bennünket a dicsőségtől úgy, hogy nem is tudunk róla. Létezik azonban egy pozitív magyarázat is: mi, emberek, képesek vagyunk meglepetést okozni másoknak, sőt, még magunknak is. Kiesenhofer és Van Vleuten őszinte mosolyát látva az olimpia színpadán, ők minden bizonnyal a pozitív értelmezés mellett tennék le a voksuk.