Az élsportból való visszavonulás gyakran jár együtt rejtett válsággal és jelentősen megnövekedett mentális egészségügyi kockázatokkal. Egy átfogó, 2024-es metaanalízis, amely 37, elsősorban európai és észak-amerikai tanulmányt foglalt magában, rideg valóságot tárt fel.
A depresszió és a szorongásos zavarok több mint kétszer olyan gyakoriak voltak a korábbi élsportolók körében, mint az általános népesség körében. Konkrétan a visszavonult sportolóknál több mint kétszeres kockázatot mutattak ki a szorongásos zavarok, és körülbelül 2,6-szoros valószínűséget a depresszióra. A mentális egészségügyi kockázatok azonban nem egységesek a sportágakban. A visszavonult amerikaifutball-játékosok és zsokék például feltűnően magas pszichológiai distressz-szintet mutattak. Ezzel szemben a volt rögbijátékosok mentális egészségi arányai közelebb álltak az általános népesség normáihoz. Ez aláhúzza a sportágspecifikus tényezők és tapasztalatok hatását, amelyek egyedülálló módon járulnak hozzá a sportolók visszavonulás utáni mentális egészségéhez.
Több tényező is súlyosbítja ezt a mentális egészségi sérülékenységet. Az önkéntes visszavonulás – akár sérülés, akár a csapatból való kiválás miatt – szoros összefüggést mutat a nagyobb pszichológiai distresszel, beleértve a szorongást, a depressziót, a magányt és a céltalanságot. A sérülés miatt visszavonulásra kényszerített korábbi európai profi labdarúgók, akik megtartották erős sportolói identitásukat, a klinikai depresszió jelentősen megnövekedett kockázatával szembesültek. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a nyugdíjba vonulás pszichológiai áldozata nagymértékben összefügg a kontrollal, a tervezéssel és a személyes identitással. A negatív nyugdíjazási tapasztalat pedig felerősíti a mentális distresszt. Azok a sportolók, akik felkészületlennek érzik magukat vagy identitásválságot élnek át, magasabb szintű szorongással és depresszióval szembesülnek. Ezzel szemben azok a sportolók, akik pozitívan tekintenek a nyugdíjba vonulásra – erős társadalmi támogatást vesznek igénybe, új érdeklődési köröket alakítanak ki, vagy a nyugdíjazást lehetőségként értelmezik -, lényegesen jobb mentális egészségi állapotot tapasztalnak. A hatékony megküzdési erőforrások jelentősen csökkenthetik a mentális egészségügyi kockázatokat. A strukturált karrierátmeneti programok, a tanácsadás és a stresszkezelési beavatkozások segíthetnek a sportolóknak a pszichológiai jólét megőrzésében. A szociális támogató hálózatok szintén kulcsfontosságúak, mivel érzelmi puffereket nyújtanak az elszigetelődés ellen. E megküzdési mechanizmusok nélkül a visszavonult sportolók gyakran hosszan tartó érzelmi zavarokkal szembesülnek.
Lényegében, míg az élsportból való visszavonulás elkerülhetetlen, a súlyos mentális egészségügyi következmények nem. A sportolók visszavonulást követő pszichológiai ellenálló képessége jelentősen függ a felkészüléstől, a támogató rendszerektől és a proaktív megküzdési stratégiáktól, ami létfontosságú felismeréseket nyújt a sportolói közösségek jólétének javításához világszerte.