Nemrégiben olvastam egy régi New York Times cikket, amely még 2016-ban jelent meg a vélemények-rovatban, és sajnos, túlságosan is előrelátónak bizonyult. Az írás címe Ne mondd többet, hogy „úgy érzem”, és tökéletes munkát végzett egy egyre aggasztóbb trend visszaszorítása érdekében. A cikk lényegi mondandója szerint fel kellene hagynunk azzal a szokással, hogy az érzelmeink mögött álló meggyőződéseinket olyan kifejezésekkel erősítjük, mint például az „úgy érzem”. Ennek oka egyszerű: valamely érvelés vagy meggyőződés könnyedén támadható, azonban az érzéseinket nem tekintheti senki érvénytelennek. Mi több, az „úgy érzem” kifejezés, bármilyen állítást előz is meg, előkészíti a hallgatót arra, hogy nem szokás erősen reagálni arra, amit hallani fog. Előrelátóan, pajzsként védi a beszélőt bármilyen támadástól, amit esetlegesen komolyan vett állítása kivált.
A cikk 2016-ban íródott, azonban az érzelmi önkényeztetés azóta csak rosszabbodott. Idevágó példák: „Úgy érzem, a vakcina nem biztonságos.”, „Úgy érzem, a COVID egy átverés”. Ami lesújtó, hogy a fenti „abszolutista trump kártya” egy olyan korhoz vezetett bennünket, ahol a személyes érzésekre alapozva a trump-féle tudományos konszenzus mostanra nemzetközi tudományos konszenzussá vált.
Amint az a fenti Google Trend elemzésből látható, a szóban forgó kifejezés az idő múlásával egyre gyakoribbá vált. A Times cikke kiemeli, hogy az oktatási környezetben dolgozók egyre gyakrabban hallják a fiatalabb diákok körében. Számomra mindez teljesen érthető, illetve tekintve a mások elsöprésének kultúráját, abszolút érthető, miért akarják az emberek minden kimondott szavukat körbebástyázni, akik két fő csoportba oszthatók: az első csoport proaktív védelmet valósít meg. Egyszerűbben fogalmazva, nagyon félnek, hogy elsöprik őket és ahogyan a cikk fogalmaz, „senki sem hibáztathatja őket, amiért igyekeznek elkerülni a konfrontációt”. Napjainkban igen könnyű bárki életét, vagy legalábbis online jóhírét lerombolni. A közszereplőknek pedig különösen óvatosnak kell lenniük.
A másik csoportba tartoznak azok, akik nem szeretnék próbatételnek alávetni magukat. Ennek oka esetükben rezonál a cikkben felvetett „lustaság” elmélettel. E mellett, lehet bennük némileg több rossz szándék is. Például, a vakcinaellenesek abszolút magabiztossággal, a tudomány szigora nélkül szeretnének állítani bizonyos dolgokat.
Lehet biztató vagy demoralizáló, mindenesetre, a fenti „ál-öntudatosság”, bár nem kizárólagosan amerikai jelenség, jelenléte mindenképpen akutabb az Egyesült Államokban. Én úgy tapasztaltam — bár talán ez a mondakezdés is menekülőútnak számít! — hogy az európaiak sokkal nagyobb mértékben fejeznek ki megalapozott állításokat, és indokolják azokat. Nos, nem minden amerikai trend kelt át az óceánon, reménykedjünk, hogy ennek sem lesz olyan egyszerű.