test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Az „úgy érzem” kifejezés törlése

Nemrégiben olvastam egy régi New York Times cikket, amely még 2016-ban jelent meg a vélemények-rovatban, és sajnos, túlságosan is előrelátónak bizonyult. Az írás címe Ne mondd többet, hogy „úgy érzem”, és tökéletes munkát végzett egy egyre aggasztóbb trend visszaszorítása érdekében. A cikk lényegi mondandója szerint fel kellene hagynunk azzal a szokással, hogy az érzelmeink mögött álló meggyőződéseinket olyan kifejezésekkel erősítjük, mint például az „úgy érzem”. Ennek oka egyszerű: valamely érvelés vagy meggyőződés könnyedén támadható, azonban az érzéseinket nem tekintheti senki érvénytelennek. Mi több, az „úgy érzem” kifejezés, bármilyen állítást előz is meg, előkészíti a hallgatót arra, hogy nem szokás erősen reagálni arra, amit hallani fog. Előrelátóan, pajzsként védi a beszélőt bármilyen támadástól, amit esetlegesen komolyan vett állítása kivált.

A cikk 2016-ban íródott, azonban az érzelmi önkényeztetés azóta csak rosszabbodott. Idevágó példák: „Úgy érzem, a vakcina nem biztonságos.”, „Úgy érzem, a COVID egy átverés”. Ami lesújtó, hogy a fenti „abszolutista trump kártya” egy olyan korhoz vezetett bennünket, ahol a személyes érzésekre alapozva a trump-féle tudományos konszenzus mostanra nemzetközi tudományos konszenzussá vált.

Amint az a fenti Google Trend elemzésből látható, a szóban forgó kifejezés az idő múlásával egyre gyakoribbá vált. A Times cikke kiemeli, hogy az oktatási környezetben dolgozók egyre gyakrabban hallják a fiatalabb diákok körében. Számomra mindez teljesen érthető, illetve tekintve a mások elsöprésének kultúráját, abszolút érthető, miért akarják az emberek minden kimondott szavukat körbebástyázni, akik két fő csoportba oszthatók: az első csoport proaktív védelmet valósít meg. Egyszerűbben fogalmazva, nagyon félnek, hogy elsöprik őket és ahogyan a cikk fogalmaz, „senki sem hibáztathatja őket, amiért igyekeznek elkerülni a konfrontációt”. Napjainkban igen könnyű bárki életét, vagy legalábbis online jóhírét lerombolni. A közszereplőknek pedig különösen óvatosnak kell lenniük.

A másik csoportba tartoznak azok, akik nem szeretnék próbatételnek alávetni magukat. Ennek oka esetükben rezonál a cikkben felvetett „lustaság” elmélettel. E mellett, lehet bennük némileg több rossz szándék is. Például, a vakcinaellenesek abszolút magabiztossággal, a tudomány szigora nélkül szeretnének állítani bizonyos dolgokat.

Lehet biztató vagy demoralizáló, mindenesetre, a fenti „ál-öntudatosság”, bár nem kizárólagosan amerikai jelenség, jelenléte mindenképpen akutabb az Egyesült Államokban. Én úgy tapasztaltam — bár talán ez a mondakezdés is menekülőútnak számít! — hogy az európaiak sokkal nagyobb mértékben fejeznek ki megalapozott állításokat, és indokolják azokat. Nos, nem minden amerikai trend kelt át az óceánon, reménykedjünk, hogy ennek sem lesz olyan egyszerű.