test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Egy új kis csoport a munkavállalók piacán

A work-life balance körüli félreértések és azok tisztázása

Nagyon sokat és nagyon sokszor beszélnek menedzserek körében a „work-life balance-ról”. Érthető is, hiszen nem mindegy a legnagyobb vezetők számára sem, hogyan élik az életüket. A munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúly megteremtése egyfajta „új trend” volt a vezetők körében a COVID-19 előtt. Viszont a 2020-as év egyértelmű és kőkemény elvárásként fogalmazta meg a mérleg két felének egyensúlyát. Megfogalmazni könnyű, de a menedzserek általában tévúton járnak a megvalósításkor. Ma már a „work-life balance” ugyanis egyértelműen azt jelenti, hogy a munkám, amit szeretek/imádok, az életem szerves része.

Változó gondolkodás

Maga a „work-life balance” fogalom nem állandó. Legalábbis tartalmilag semmiképp. Így mielőtt beszélnénk róla, meg kell értenünk, hogy különböző generációk, különböző személyiségtípusok másként gondolkodnak róla. Általánosságban azt lehet mondani, hogy húsz évvel ezelőtt azt jelentette, hogy „egyre kevesebbet dolgozni” és „egyre többet foglalkozni a családdal”. Sokan mondogatták ezt anno, és fontos cél is volt, amely nem igazán tudott teljesülni, ha az akkori generációt úgy általában vizsgáljuk. Ma már teljesen más jelentéssel bír mindez. Pontosan a korábbi generációk magánéleti kudarcából kifolyólag, a fiatal menedzserek első perctől kezdve fontosnak tartják a megfelelő magánélet felépítését is. Vagyis eleve egyensúlyba helyezik az élet két fontos területét. Sőt, manapság kicsit túlzásba is esünk a magánélet irányába. Egyre komolyabb a trend, hogy „persze dolgozok én, de csak azért, hogy az életemben meg tudjam valósítani azt, amit szeretnék”. Ezzel nincs is gond, csakhogy e gondolkodással az igazi munkaadók nem tudnak mit kezdeni. Nekik olyan munkavállalókra van szükségük – ráadásul egyre inkább jellemző ez az elvárás –, akik valamilyen pluszt is hozzá tudnak adni a standard munkavégzéshez. Nem csupán elvégezni és letudni akarják a munkát. Ezért egyébként egyre többen hajlandóak extra összegeket is fizetni, de ott már közbelép a „work-life balance”, és sokszor még irreális plusz jövedelemmel sem tudják motiválni a munkavállalókat ebbe az irányba.

Egy kis csoport

A ló egyik oldaláról a másikra átesni persze nem jó dolog, sőt veszélyes is. Látszik is a cégek teljesítményén és a munkaerőpiaci trendeken. A legrosszabb az, hogy a fenti példákon keresztül bemutatott két generációnak kellene ráadásul együtt dolgoznia a céges sikerekért. Mert hát az idősebb üzletemberek számára fontos a friss lendület és a modern gondolkodásmód, amit leginkább a fiatalok tudnak behozni. A fiatalok számára pedig elengedhetetlen a tapasztalat és a gyakorlati tudás, amivel ők – még ha nagyon erősen is kommunikálják – nem rendelkeznek. Igen ám, csak a munkához való hozzáállás teljesen más, és ez bizony a „work-life balance” eltérő értelmezésének a következménye, amit igen nehezen lehet feloldani. De akkor erre nincs is megoldás? Hát, attól, hogy nekiesünk egyik vagy másik generációnak cégen belül, megoldáshoz nem jutunk. A modern trendek azonban magukkal hoznak egy teljesen új gondolkodásmódot is. Ez a munkavállalóknak még csak egy egészen kis részére jellemző. Ők azok, akiknek volt lehetőségük, erejük és eszük, olyan karrierirányt választani, amelyben jól érzik magukat. Nemcsak szeretik a munkájukat, hanem fontos is számukra hivatásuk. Saját szakmájukban egyre jobbak szeretnének lenni. Persze ezt mindenki elmondja magáról, de a legtöbb esetben azért nem sok valóságtartalma van ennek a mondatnak. Olyan munkavállalókról beszélek, akik számára – most nagyon erős mondat következik – a munka, amit el kell végezni nem számít a hagyományos értelemben vett munkának. Nem jár erőlködéssel, lemondásokkal. Egyszerűen azzal foglalkozhat a munkavállaló, amivel szeret foglalkozni. Így a munkával eltöltött órák egybemosódnak kicsit a magánéleti órákkal. És ami a legjobb, hogy olyan társuk van, aki mindezt nemcsak elfogadja, hanem meg is érti. Sőt, szereti párjában, hogy ilyen. Nos, a munkaadók elkezdték nagyon erőteljesen ezt a kis csoportot keresni a munkaerőpiacon, mert ők jelentik a cégek jövőjét. Ők lehetnek a vállalkozások motorjai. És még mielőtt legyintenénk egyet, hogy „ugyan már, hol vannak ezek az emberek”, jómagam is olyan cégnél dolgozom, ahol nagyon sokan így gondolkodnak.