test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Farkasok és hangyák

Amit tudni illik a csapatkohézióról, emberek együttműködéséről, 2. epizód

A csapatkohéziónak, annak értelmezésének, vagy hogy valóban hogyan közelítjük meg a témát különböző gazdasági időszakokban, különböző jelentősége van a cégek számára. Ami gond, hiszen az eredmények maximalizálásához minden körülmények között ugyanúgy kellene a csapatkohézió kérdéséhez hozzányúlni. Nyilván egy olyan időszakban, amikor a gazdaság alapvetően jól működik és csak az a kérdés, hogy mi sikeresek vagyunk-e, sokkal inkább megengedhető az, hogy eredményeket áldozzunk be a „jó érzés oldalán”. Ilyenkor koncentrálunk a hagyományos értelemben vett csapategységre.

Vagyis ilyenkor egyértelműen az van a fókuszban, hogy mindenki illeszkedjen be, legyen kiváló kapcsolat a csapattagok között, és mindezt lehetőleg konfliktusok nélkül érjük el. Ezzel persze azt is mondtuk, hogy kifelé az összes egyéni fókuszú emberrel, és csak a csapat fókuszú kollégák maradhatnak. Nincs is ezzel semmi baj alapvetően, hiszen az működjön teamben, aki képes is rá, az meg nyilván rendelkezik csapat fókusszal is. Igen ám, csak az emberek úgy vannak összerakva, hogy bármennyire is komplexek, nem rendelkeznek a világ összes fontos tulajdonságával, ami az üzlethez szükséges. Legalábbis egy adott egyén biztosan nem, még ha valaki szeretné is ezt közvetíteni magáról, vagy még ha mi azt gondoljuk magunkról vagy másokról, akkor sem igaz. És itt jönnek azok az alapvető kérdések, amikre nagyon kevesen szeretnek úgy igazán őszintén válaszolni. Például, hogy miért is akarunk mi csapatban működni? Miért van szüksége az embereknek a csapatra? Ha ezt a kérdést hozzuk fel témaként, akkor mindenki kizárólag a téma pozitív oldalát kezdi el vizsgálni, ami sajnos nagyon félreviszi a gondolkodást. Hallhatjuk tényként azt, hogy emberek együtt tudnak sikeresek lenni, vagy hogy a szocializáció különbözteti meg minket a többi élőlénytől. De nyilván az fontos tényező, hogy együtt erősebbek vagyunk. És félreértés ne essék, mindegyik állítás igaz önmagában. Jól is hangzik mindegyik, és olyan humánus, olyan emberi is. De miért nem gondolunk bele kicsit mélyebben abba úgy őszintén, hogy mik lehetnek még azok a tényezők, melyek embereket arra motiválnak, hogy együttműködjenek. Mert hát van egy nagyon fontos tényező, amit általában nem hangsúlyozunk túl, ha emberekből álló csapatról van szó, viszont teljesen egyértelműnek veszünk az állatvilágban, márpedig komoly szerepet játszik a mi életünkben is.

A szükség

Ezt a fontos tényezőt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Hiszen a farkasok együtt vadásznak, mert pontosan tudják, hogy így tehetnek szert a zsákmányra. De ha ennél kedvesebb példával akarok érvelni, a hangyákat is említhetném, hiszen nem kizárólag érzelmi alapon és jókedvükből működnek együtt, hanem azért, mert ez túlélésük záloga. Ne gondoljuk azt, hogy az embereknél ez a tényező nincs képben, nagymértékben felelős tud lenni egy csapat sikerében. Pontosan a szükség az, ami biztosítja számunkra, hogy azok az emberek is csapatban tudjanak működni és létezni, akik számára amúgy a másik ember célja, vagy épp az adott csapat, szervezet célja egyáltalán nem számít, vagy legalábbis jóval saját céljaik mögé van sorolva. Márpedig „a szükség nagy úr”, ahogy sokan mondják. És azt is illik tudni, hogy amikor a szükség elmúlik, a szükség alapján felépült és együttműködő csapatok úgy esnek össze az első komolyabb rezdülésnél, mint egy kártyavár. A jelen értékelése persze nagyon fontos, de ha az igazi csapatkohéziót keressük, akkor még fontosabb, hogy olyan csapatot építsünk, ahol nem csak a szükség dominál, nem elsősorban az vezérli a csapattagokat, mondhatnánk úgy, hogy kényszeríti az együttműködésre. Az biztos, hogy akár az üzleti életben, akár a sport területén a csapatépítések terén nagy tanulság, hogy felejtsük el a klisé „bullshit”-et, hogy mindenkit egy cél vezérel, és ez így elegendő a sikerhez. A csapatkohézió mértéke ugyanis pontosan attól függ, hogy a csapatépítő szakember milyen mértékben tudja összehangolni a csapattagok egymástól sokszor teljes mértékben eltérő céljait. Ha pedig találunk két olyan embert, akinek ugyanaz a célja egy adott csapatban, akkor pedig nem természetes elemként, hanem öröm faktorként gondoljunk rá.


Előző rész

A mágnes, ami elviselhetően taszít