test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Feladott karrierek, gyengébb munkamorál

Több szakember jelezte előre – a cégek mégis meglepetten tapasztalják 2021 év elején –, hogy az igen komoly mértékű válság közepette egyre több munkavállaló nyújtja be felmondását. Ráadásul az események hidegzuhanyként érik a munkaadókat, HR vezetőket, mert az esetek többségében azok a dolgozók hagyják el biztos állásaikat, akikre hosszú távon, kulcspozíciókban számított a cég.

Megváltozott munkamorál

Már év közben érzékelhető volt, hogy a munkavállalók munkához, munkaadóhoz, saját karrierhez való hozzáállása komoly változásokat kezd mutatni. Több írás foglalkozik azzal, hogy a járványhelyzet átalakította az emberek gondolkodását, és az emberiség majd most megtanulja értékelni az életet, a mindennapi örömöket, és mi emberek megtanulunk a lényegre koncentrálni. Ezeket az írásokat el is olvassuk, egyet is értünk velük, mint magánember. Ami viszont gond, hogy kevés üzletember forgatja át ezeket a tényeket az üzleti életbe. Hiszen az egyik fontos következménye a COVID-19 okozta jogos ijedtségnek, hogy nagyobb lendülettel koncentrálunk a magánéletünkre, és ezzel egyértelműen háttérbe szorítjuk az üzleti életet. Ez természetes folyamat. Üzleti döntéshozóként azonban, egy cég vezetőjeként tudnunk kell, hogy ez azt jelenti, hogy a munkamorál, a munkahatékonyság is jelentős mértékben átalakul a jövőben. Hiszen az emberek teljes energiaszintje és teljesítőképessége nem változott, a meglévőt fogják úgy osztani, hogy a munka kisebb mértékben kap belőle. Ráadásul mindez az alap motivációs rangsor átalakulásának következménye, melyre első körben munkaadóként nincsen hatásunk. Vagyis kialakult egy helyzet, és ha tetszik, ha nem, ezzel kell számolnunk. Nem a kialakult helyzet megváltoztatása, hanem annak minél sikeresebb menedzselése a feladat. Akkor ez azt jelenti, hogy mindenki kevesebbet fog dolgozni 2021-ben? Természetesen nem! Azt jelenti, hogy az emberek olyan munkát fognak választani, olyan munkahelyeken helyezkednek majd el, ami nem befolyásolja negatívan az életüket. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy holnaptól nem fog dolgozni, aki nem talál a boldogságát megteremtő munkát, és a pénzkereseti szükség megszűnik motivációs elemként létezni. Az viszont igaz, hogy a leginkább kvalifikált munkaerők, akik számára van választási lehetőség, és jövedelmi szintjük elegendő ahhoz, hogy anyagi problémáktól mentes életet biztosítson számukra, sokkal kevésbé lesznek jövedelem fókuszúak. Azt is lehet tervezni, hogy a plusz munkavégzést, az extra munkát sokkal jobban meg kell majd fizetni ezeknél a munkavállalóknál.

Szektorváltások sokasága

2021-ben a másik trend a szektorváltás lesz. A folyamat már elkezdődött a tavalyi évben, hiszen a proaktív munkavállalók azonnal elkezdték keresni a kiutat azokból a szektorokból, amelyeket a válság leginkább megérintett. Év végére már a kevésbé aktív dolgozók is felismerték, hogy a süllyedő hajót el kell hagyni. De a szektorváltás nem csak a válságban tönkrement szektorokban lesz megfigyelhető. A magánélet előtérbe helyezése sok, elsősorban magasan kvalifikált munkavállaló esetében okozza azt, hogy felhagy eredeti szakmájával. Elsősorban azok hagyják el aktuális szakmájukat, szektorukat, akik amúgy sem voltak megelégedve választott karrierjükkel, de a jó fizetés vagy a kényelmes körülmények okán elfogadták azt, hogy munkájuk nem vált hivatássá. Ledolgozták a megkívánt munkamennyiséget, de ez nem okozott valódi örömet számukra. Ezt a negatív hangulatot bevitték magánéletükbe, és ebből elég volt. A home office, a csökkent elvárások teret adtak ahhoz, hogy átgondolják életüket, és nem tetszett amit láttak. Ők most egy új, boldogabb élet felépítésén dolgoznak, amelybe eredeti munkájuk már nem fér bele. Ezeket a szektorváltási igényeket sajnos nagyon nehéz megállítani, hiszen egy kialakult jövőtervbe a munkaadó már nem tud belenyúlni. Ebben a helyzetben a legtöbb hagyományos motivációs eszköz csődöt mond. A munkaadók, a HR vezetők elszenvedői és nem irányítói többé a folyamatnak, amit nagyon nehezen élnek meg.

2021 nehéz év lesz a HR szakma számára, hiszen olyan új trendek jelennek meg, melyekre soha senki nem képezte a menedzsereket. Közben azért ők is magánemberek, akik ugyanúgy megvívják harcukat saját jövőjük tervezésével, ezért lehet, hogy ők is elhagyni kívánják a pályájukat. Ebben a helyzetben nehéz visszafordítani az eseményeket, és erre a cégtulajdonosoknak, cégvezetőknek fel kell készülniük!