Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Pörög a kerék

A fogyasztók étvágya állandó, és nem mindig a soron következő újdonság generálja azt. Nézzük csak meg a filmipart: a legtöbb nagy kasszasiker remake és folytatás volt az elmúlt évtizedekben. Van valami megnyugtató a nosztalgiában, a jól kitaposott utakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vásárlók idegenkednek az innovációtól, különösen az FMCG-iparban. Néhány vállalat a semmiből bukkant fel, hogy megbolygassa a meglévő ágazatokat – olyan területeket, amelyek már telítettek a jól finanszírozott, bevált piaci szereplőkkel -, és ha nem is a kerék újbóli feltalálásával, de mégiscsak új fordulatot adva nekik.

A Super Coffee ma már a harmadik számú palackozott kávé készítmény az Egyesült Államokban, pedig az első terméket mindössze 7 évvel ezelőtt készítették Jim DeCicco vezérigazgató kollégiumi szobájában, a Philadelphiai Egyetemen. Ez alatt a rövid idő alatt a startup 500 millió dolláros értékelést ért el, és 2020-ra 55 millió dolláros forgalmat tervezett. A nagynevű befektetők közé tartozik Jennifer Lopez, Alex Rodriguez és Aaron Rodgers. A Super Coffee felkavarta az energiaitalok piacát a kávé egészségtudatos promótálásával. A cukorral teli energiaitalokkal ellentétben a Super Coffee termékei természetes módon monk gyümölccsel édesítettek, emellett a bio és keto étrendnek is megfelelő kókuszból származó MCT-olajat és laktózmentes fehérjét tartalmaznak. Ez az egészség iránti elkötelezettség hűséges követőkre talált, és a vállalat büszke arra, hogy nem használ cukrot. Sőt, a honlapjukon egy számláló mutatja azt, hogy az amerikai étrendből mennyi kiló cukortól szabadultak meg csak azért, mert az emberek a Super Coffee-t választották egy versenytársuk helyett (több mint 10.000.000 kg).

A belépés akadályai

Nem volt könnyű feladat a szupermarketek polcaira beférkőzni, különösen azért, mert a már befutott szereplők – mint a Starbucks és a Dunkin – a lehető legtöbb helyet foglalják el maguknak. A Super Coffee azonban már a kezdetektől fogva igyekezett megkülönböztetni magát. DeCicco szerint: „Olyasmit akartunk létrehozni, ami jóízű, jó hatással van az emberekre és energiát ad. A piacon lévő összes többi terméknek csak az íze volt jó. Rájöttünk, hogy nem kérhetjük a vásárlóinktól, hogy áldozzák fel az ízeket az egészségért, ezért mi mindkettőt egyszerre akartuk nyújtani. De még egy nagyszerű koncepcióval a fejünkben is hatalmas akadályok álltak a piacra lépés elé. Az üzletek csak akkor fogják a termékeidet árulni, ha van egy forgalmazód, aki szállítja őket, a beszállítók pedig csak akkor fogják a termékeidet fuvarozni, ha vannak üzleteid, ahová vinni kell őket. Amikor elkezdtük, egyik sem volt meg. És a gyártóüzemeknek is szükségük van forgalmazókra és boltokra, mert ugye minimális rendelések vannak.” Így DeCicco és két idősebb testvére kibérelte egy gyártósor éjszakai műszakját este 8 és reggel 6 között. „A washingtoni körzetben az összes élelmiszerbolt reggel hatkor vagy hétkor nyitott, így egész éjjel gyártottuk a terméket, aztán beraktuk a furgonba, és gyakorlatilag kő-papír-ollót játszottunk, hogy melyikünk végezze el a szállítást.”

A kiváló értékelésekkel, növekvő eladásokkal és biztos finanszírozással a vállalat most a jövőjét igyekszik biztosítani, és a márka népszerűségét javítani. „A márka ismertsége 4%-os, ami azt jelenti, hogy az amerikaiak 96%-a még soha nem hallott a Super Coffee-ról. Ahogy mi látjuk: az értékesítésünk jó, nagy a vonzerőnk és hűséges vásárlóink vannak, akik megveszik a termékünket. Ezzel együtt rengeteg lehetőségünk van arra, hogy a márkát még jobban megismertessük a vásárlókkal.” Ha a szuperszonikus felemelkedésük jó irányba történik, akkor úgy tűnik a Super Coffee egészségtudatos gondolkodása egy olyan rést talált a piacon, amely még évekig kifizetődő lesz.