Széles mosolyt kérek! – A mosolygás hatása megítélésünkre (2. epizód)
Érdekes dolog, hogy az üzleti életben alkalmazott portréképeken, csapatfotókon az emberek többsége hatalmas mosollyal látható. Kultúrától függően ez a mosoly lehet normál, életvidám, vagy természetellenesen boldog. Ez a szabály nagyjából évtizedek óta létezik. Bár a legtöbb ember úgy gondolja, hogy mindez pozitív és egyértelműen helyénvaló, de közben tudnunk kell, hogy ennek a hozzáállásnak fontos szerepe van, mert az őszinteség az általános üzleti környezetben drasztikus mértékben felértékelődött, és egyre több szektorban van ezeknek a képeknek negatív megítélése. Azt is látnunk kell, hogy a cégünk jövőjét, no pláne egy válság utáni időszakban azok a „kis faktorok”, melyek az őszinteség témaköréhez kapcsolhatók, jelentős mértékben befolyásolják. Így hát érdemes odafigyelni a változásokra!
Üzleti mosoly
Imádom a közkeletű megjegyzéseket. Vagyis teljes mértékben el vagyok ragadtatva az üzleti élet tradicionális hozzáállásától, miszerint munkahelyi környezetben – leginkább akkor, ha fényképeznek vagy publikusan mozgunk – mosolyogni kell, mert az jó hatással van az üzletre, a saját karrierünkre. Vannak aztán bizonyos szakmák, ahol sokan egyenesen úgy fogalmaznak, hogyha „nincs kiragasztva a vigyor az arcodra, akkor ne is próbálkozz vele”. Az egyik ilyen szakma egyértelműen a HR. Ha visszagondolok a HR elmúlt 20-25 évére elmondhatom, hogy annyi kényszeredett, megkeseredett mosolyt, mint ezen a területen látni lehetett, az utánozhatatlan. Sokáig egyenesen „kirekesztettek” voltak a sokszor mogorván maguk elé néző szakemberek. Pedig a HR, legalábbis a valódi HR, amit komolyan is vesznek döntéshozói szinteken, emberéletekért felelős. Az pedig nem játék! Igencsak illik komolyan venni! A 2008-as válság után el is indult egy komoly változás e téren, és a határozott, domináns, sokszor kemény és szigorú tekintetű szakemberek egyre nagyobb teret hódítottak. Az első számú vezetőknek ugyanis olyan kollégákra volt szükségük, akikre számítani lehet a döntéshozatalban. Akik nemcsak érzelmeket, hanem a józan ész világát is vizsgálják egy-egy HR stratégiai kérdésben. Persze attól függően, milyen környezetben dolgoznak ezek az emberek, a „színjáték mosolyra” előfordul, hogy szükségük van, és lehet meg is teszik egy-egy céges fotózás alkalmával. De legalább már ők belülről nem hiszik el, hogy egy mosolynak mélyen szántó üzenete van a külvilág felé.
Mennyit mosolyogjunk?
Amennyi „jól áll nekünk”! Szerintem ez a legfontosabb irányelv! Minden személyiségtípusnak megvan a mosollyal kapcsolatos viszonya, és ezt nem érdemes senki és semmi kedvéért átírni. Már csak azért sem, mert a mosolygásnál sokkal fontosabbá vált napjainkban az őszinteség. A legnagyobb kihívással ezen a területen az elemző, rendszerszemléletű, maximalista karakterek rendelkeznek. Hiszen ők azok, akik a nyers őszinteség hívei, és valóban szeretnek a dolgok mögé látni. Pontosan annyi érzelmet mutatnak – vagy néha akár kevesebbet is –, amit valóban realizálnak életük során. Ők nem vesznek részt ebben a mosoly háborúban. Éppen ezért ha mosolyognak, annak nagyon erős hatása van, komoly nyugalom veszi körbe őket, hiszen mindenki tudja, hogy ez a valódi boldogság jele. A kihívások másik oldalán pedig az optimista, hangulatfüggő, kreatív, dinamikus, alapból motiváló karakterek állnak, akik korábban is mindig mosolyogtak. Minél inkább félresikerült volt az életük, annál erőteljesebben mosolyogtak, hogy elfedjék a megpróbáltatásaikat. Manapság átlátnak ezeken a mosolyokon az emberek, és egy válság utáni időszakban ezt „már nem eszi meg senki”. És persze vannak azok az emberek, akik valóban boldogan, kiegyensúlyozottan élik az életüket, mindig is így tették. Ha okuk van rá mosolyognak, ha nincs, akkor nem. Ők is hitelesek, bár ezzel nyitott könyvvé válnak a külvilág előtt, de ezt tudniuk is kell.
A mosoly, mint annyi dolog az életünkben, üzenetértékében jelentős átalakuláson ment keresztül. Leginkább azt lehet mondani, hogy itt sincsenek már általánosan követendő példák. Mosolyogjunk annyit, amennyi valóban jól esik!