A 90-es évek eleje óta Maurizio Cattelan olasz művész a kortárs művészet egyik legjelentősebb provokátorának számít. Legújabb művei május 24-ig láthatóak a londoni Gagosian galériában, a 15. születésnapját ünneplő Centre Pompidou-Metz „Végtelen vasárnap” című, az egész múzeumot átfogó kiállítása pedig a Centre Pompidou nemzeti gyűjteményének több mint 400 művét és Cattelan közel 40 művét vonultatja fel.
Ez utóbbi, a Cattelan és Chiara Parisi által közösen kurált projekt egy dinamikus narratívát épít fel, amely időben és tudományágakon átívelve mozog. Az ABC-ként felépített kiállítás az irodalomból, a filmművészetből és a művészettörténetből merít, hogy megkérdőjelezze a kultúrával, a szabadsággal és a kiállítás politikájával kapcsolatos feltevéseinket. A „Végtelen vasárnap” cím a pihenés rituáléit, a lázadást és a kulturális reflexiót idézi meg. Cattelan a vasárnap paradoxonjait a történelmi tárgyaktól a provokációkig terjedő műveken keresztül képzeli újra. A L.O.V.E., kolosszális középső ujj szobra már a bejáratnál szembesíti a látogatókat, és azonnal megadja a művészhez olyan közel álló felforgatás hangnemét. Cattelan korábbi alkotásai olyan művek között teremt váratlan párhuzamokat, mint Felix Gonzalez-Torres „Last Light” és Meret Oppenheim „Old Snake” című alkotása. Az egészen friss és a klasszikus modern, a múlt és a jelen, az irónia és az őszinteség együttműködésén keresztül a Centre Pompidou-Metz újra a kísérletezés és a gondolkodás fontos színhelyévé válik.
Cattelan „America” (2016) című alkotását, egy 18 karátos aranyból öntött, teljesen működő vécét tavaly februárban lopták el az angliai Blenheim-palotából. A 6 millió dolláros szobrot széttörték, és állítólag részekre bontva eladták egy londoni ékszerésznek. Márciusban a tolvajokat bűnösnek találták. Cattelan még nem kommentálta nyilvánosan az esetet, de mintha csak egy célzott válasz lenne, Londonban bemutatta önálló kiállítását „Bones” címmel. A Gagosian kiállítóteremben látható „Bones” tulajdonképpen egy sor 24 karátos aranyozott, golyó ütötte lyukakkal átszőtt panelt mutat be. A galéria a sérült felületeket „a teremtés és a pusztítás metaforáiként” írja le, az anyagi gazdagság és a halálos fegyverek széleskörű elterjedtsége közötti kellemetlen kapcsolatot vizsgálva. „Nem vagyok amerikai, mit mondhatnék egy másik kultúráról?” – tette hozzá Cattelan. „Nézem és összehasonlítom … de az erőszak minden ország része. Minden kultúrának vannak hitvallásai, hite, meggyőződései, amelyek különböznek, és ezeket meg kell érteni, majd foglalkozni velük.”
A galéria közepén egy kanapéra helyezett, lenyűgöző márvány sziklatömb áll, ami egy bika mellszobrát idézi. A realizmus és a szürrealizmus határán egyensúlyozó mű mitikus jelenlétével és váratlan elhelyezésével sokkol. Az aranypanelek és a márványszobor együttesen ellentétes erőkre reflektálnak: a háziasításra és a vadságra, a teremtésre és a pusztításra, a gazdagságra és a sebezhetőségre.
A 63 éves Cattelan az elmúlt években olyan művekkel került a címlapokra, amelyek többek között a gazdagságra, a hatalomra, a kultura megkérdőjelezésére és a művészeti világra fókuszálnak. A miami Art Basel-en például egy banánt ragasztott a falra, és nevezte természetesen művészetnek azt. A „Comedian” című mű 120 000 dollárért kelt el úgy, hogy a látogatók többször is megették az esemény alatt. A művészeti piac baromságainak kigúnyolható szimbóluma, a megkérdőjelezhető zsenialitás műve vagy a modern művész tragikomikus létezésének diadalmas, duchampi előadása, attól függően, kit kérdezünk…
Maurizio Cattelan nem a klasszikus értelemben vett képzőművész, ő nem a kézművességre specializálódott, nem festő, de még csak nem is szobrász. Az ő specialitása a képzeletbeli provokáció, a konceptuális vicc művészete.