Európa az orosz gázról az amerikai cseppfolyósított földgázra való gyors átállással valóban csökkentett egy stratégiai kockázatot, de közben szinte észrevétlenül létrehozott egy másikat. Amikor Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, az energia azonnal geopolitikai fegyverré vált: Moszkva visszafogta a gázszállításokat, kihasználva Európa mély függőségét az orosz ellátástól. Az árak kilőttek, és a kontinens szembesült energiamodelljének törékenységével. Az LNG-szállítmányok, különösen az Egyesült Államokból érkezők, végül stabilizálták a piacot és pótolták a kieső mennyiségeket, és akkoriban ezt az átrendeződést széles körben stratégiai sikerként értékelték.
Három évvel később azonban ez a megoldás egyre kritikusabb megvilágításba kerül. Európa lényegében egy domináns beszállítót cserélt le egy másikra, és egyre több elemző tekint az így kialakuló függőségre nem védőhálóként, hanem potenciális nyomásgyakorlási pontként. Az amerikai LNG a korábbi marginális szerepből Európa energiarendszerének egyik központi elemévé vált: 2025-ben már az Európai Unió gázimportjának több mint egynegyedét adta, szemben a 2019-es körülbelül öt százalékkal.
A háború előtt az orosz gáz az uniós import több mint felét fedezte. Ez az áramlás az invázió után összeomlott, ahogy az Ukrajnán, Lengyelországon és a Balti-tenger alatt futó vezetékeken érkező szállítások drasztikusan visszaestek. Az ebből fakadó sokk háztartásokat, ipari termelőket és állami költségvetéseket egyaránt megterhelt. Az amerikai LNG, amely holland, francia és belga kikötőkön keresztül érkezett, a hiány jelentős részét betöltötte, és hozzájárult ahhoz, hogy az árak ne szabaduljanak el még jobban. Azóta azonban a politikai környezet is átalakult. Donald Trump második elnöki ciklusában is hajlandónak mutatkozik arra, hogy a kereskedelmi kapcsolatokat szélesebb geopolitikai viták eszközeként használja, amit a Grönland körüli feszültségek is jeleztek. Európai döntéshozók és elemzők egyre nyíltabban vetik fel, hogy Washington hasonló módon az energiaexportot is nyomásgyakorlási eszközzé teheti, vagyis az Egyesült Államok LNG-piaci dominanciája idővel politikai alkualappá válhat. Ezt a félelmet erősítik az elmúlt évek politikai döntései mindkét oldalon. A Trump-adminisztráció aktívan ösztönözte Európát, hogy növelje az amerikai LNG-vásárlásait a tavaly megkötött kereskedelmi megállapodás részeként, aminek hatására 2025-ben az Egyesült Államokból érkező szállítások mintegy 60 százalékkal ugrottak meg. Ezzel párhuzamosan Európa tovább csökkentette a megmaradt orosz importot, amely tavaly már csak körülbelül 12 százalékát adta a teljes gázbehozatalnak.
Európa mozgástere közben továbbra is szűk. A földgáz nélkülözhetetlen a fűtésben, a megújulók kiesésekor az áramtermelésben és számos ipari folyamatban. A saját termelés csökken, ahogy az érett mezők kimerülnek, miközben több ország politikailag is ellenzi az új kitermelést. Norvégia, amely ma Európa legnagyobb beszállítója és az import mintegy 30 százalékát adja, nem rendelkezik korlátlan tartalék kapacitással. A legtöbb elemző szerint a gázról való érdemi leválás évek, nem hónapok kérdése.
Az amerikai gázipar szerkezete ugyan csökkenti a teljes ellátásmegszakítás kockázatát. Az orosz, állami irányítású Gazprommal szemben az amerikai LNG-t magáncégek termelik és szállítják piaci ösztönzők mentén. Olyan vállalatok, mint a Cheniere Energy, hatalmas beruházásokat hajtottak végre a Mexikói-öböl menti exportterminálokba, és Európa természetes célpiac számukra a rövidebb szállítási utak és a gyengébb kínai kereslet miatt. Egy hirtelen politikai beavatkozás ezeknek a befektetéseknek az értékét rombolná, és az Egyesült Államok szavahihetőségét is aláásná, mint megbízható szállító.
Ennek ellenére elemzők arra figyelmeztetnek, hogy még mérsékeltebb lépések is, például exportadók vagy szabályozási késleltetések, elegendőek lehetnek ahhoz, hogy megemeljék a költségeket és bizonytalanságot vigyenek a rendszerbe. Európa egyre koncentráltabb importstruktúrája növeli a kitettséget olyan zavarokkal szemben, amelyek a kontinensen kívül keletkeznek. Az orosz gázról való leválás valóban csökkentett egyfajta sebezhetőséget, de nem szüntette meg Európa alapvető függőségét a külső energiaforrásoktól. Csupán áthelyezte annak földrajzi és politikai középpontját.