A brit szobrászt, Antony Gormley-t az emberi alak újra és újrafelfedezéséről ismerhette meg a közönség: a legfrissebb, „Critical Mass” című kiállításának a párizsi Rodin Múzeum ad otthont, ahol Gormley Rodin modernségét és a kortárs szobrászatra gyakorolt hatását emeli ki.
Az angol művész munkáit nagyjából ugyanannyi alkalommal szemlélhettük már beltéren, mint kültéren, és ennek konkrét oka van, ami túlmutat a természetre és a társadalom hozzá való viszonyára irányuló figyelmén: Antony Gormleyt talán az emberi test és a tér közötti kapcsolat érdekli leginkább, és az előbbit szoborrá alakítva egyszerre fogja fel tárgyként és helyként. Szuggesztív és drámai installációi a láthatatlan helyzetéből a láthatót benépesítő érzelmekre, az önmagunkat elveszítő magatartásunkra vagy arra utalnak, hogy mit jelent a testiség a hiány és a jelenlét tekintetében. Az olyan anyagokból, mint az acél, a vas vagy az ólomból készült – néha magányos, néha csoportos – figurái alatt olyan ürességek vannak, amelyeket testek foglalhatnának el, és ezeket más alakok veszik körül, a miénk, amelyek a művész saját produkciójának részét képezik, ahogy körülöttük sétálunk. Valahogy a részeivé válunk csoportjainak, és nem lehetünk többé kívülálló szemlélők.
A múzeum különböző tereiben Rodin művei elé telepített, a mennyezetről felfüggesztett, a falaknak támasztott Gormley szobrokat fedezhetünk fel… A projekt címadó darabja, a Critical Mass (1995) a múzeumtól egészen a kertig terjed hatvan ember nagyságú szoborral, amelyeket meglepő útvonalon helyeztek el. Auguste Rodin munkássága által inspirálva Antony Gormley is egész karrierje során rengeteget kísérletezett, újított és új kifejezésmódokat keresett a testábrázolására, életre keltve meghökkentő alkotásait. Az angol művész 12 emberi póz és testtartás köré fókuszált: ez alapján a szobrász a test és a környezet, a körülötte lévő tér viszonyát firtatta: mi a különbség az ülő, a guggoló, a kúszó vagy a felegyenesedett test között, és milyen érzelmek és érzések fakadnak ezekből a pozíciókból? A brit művész kísérletezik a test helyével a szobrászatban, és egyben meg is kérdőjelezi azt. Alkotásaival a művészet és a realizmus határait tanulmányozza, és azt, hogy a mozdulatlan anyag hogyan mesél az élőkről. A kiállításon Antony Gormley testei szembesülnek, keverednek és néha konkrétan összeütköznek egymással, szórakoztató, vagy néhol egészen abszurd installációkat hozva létre. Rodin művei mellett kiállítva úgy tűnik, mintha megkérdőjeleznék társaikat, érdekes párbeszédet teremtve a modern és a régi között.
A kiállítás egy sor olyan alkotást is bemutat, amelyek az anyaggal, a térrel és a levegővel játszanak. Gormley nem titkolózik, munkája kulisszatitkait is feltárja a nézőknek, öntőformákat, vázlatfüzeteket, tanulmányokat stb. állítva ki, amik aztán lehetővé teszik, hogy jobban megértsük a műveket és felfedezzük, hogyan is jöttek létre. Az alkotó több mint kétszáz jegyzetfüzetébe is belelapozhatunk, amelyek áttekintést nyújtanak négy évtized vázlatairól és testiségünk megfigyeléséről. A londoni művész szerint Rodin továbbra is nélkülözhetetlen referencia a mai szobrászok számára, mert felszabadította ezt a tudományágat a végtelen konvencióktól, ötvözve a múlt és a jelen technikáit és anyagait a kísérletezés vágyát a végletekig feszítve. A kiállítás 2024. március 3-ig látható.