Adott egy kezdő tanácsadó konzulens, akivel pár éve dolgozom együtt. Azt kell mondjam, sok időt fektettem a fejlesztésébe. Számos erőssége van, de persze megvannak a maga gyengeségei is. A legtöbb ígéretes fiatal tanácsadóhoz hasonlóan ő is elkötelezett amellett, hogy szorgalmasan dolgozzon ezen hibái javításán. A probléma az, hogy néhány gyengesége már annyira beleivódott a személyiségébe, hogy azok orvoslása lassú, és szinte fölösleges csata. Miután láttam, hogy ez nem nagyon működik, rá kellett jönnöm, hogy éppen a gyengeségeinek javítására irányuló erőfeszítés akadályozta meg abban, hogy közben erősségeit javítsa és kamatoztassa.
Az elsüllyedt költségek tévedését, vagy más néven Concorde-effektust úgy határozzák meg, mint amikor csak azért ragaszkodunk (káros módon) valamihez, például egy vállalkozáshoz, mert már pénzt, időt és energiát öltünk bele. Ha egyszer megvolt az elhatározás, később nehéz meggyőzni magunkat, hogy változtassunk az irányon. Jó példa egy ilyen tévedésre a tőzsde. Ha már sok pénzt fektetettünk egy részvénybe, akkor egyre nehezebb lesz kivonni és csökkenteni a veszteségeinket, ehelyett inkább még több pénzt is süllyesztünk el. Ha minden jel is a kilépés szükségességére mutat, akkor sem vagyunk hajlandóak ezen változtatni, azaz valószínűleg az elsüllyedt költségek tévedésének áldozatai leszünk.
Süllyedt költségek különböző nézőpontokból
De kanyarodjunk el a száraz pénzügyektől az emberek felé! Vegyük a tanácsadói piacot például, és vizsgáljuk meg két szempontból a tévedést! Először is a tanácsadó kolléga szemszögéből. Fiatal, aki kivételes munkabírásának köszönhetően egész eddigi életében sikeres volt, akár iskolában, akár munkában. Így mondhatni, soha nem szembesült olyan problémával, amit aztán nem tudott volna lemenedzselni. A probléma, amellyel most mégis szembesül, hogy meg kell küzdenie a figyelemért a leendő ügyfelekkel folytatott prezentációk során. A bemutató előtt kiváló munkát végez: úgy tűnik, hogy az ügyfelek kedvelik őt, profin kommunikál, sőt még a céges elvárásoknak is megfelel a potenciális ügyfelek számát és minőségét illetően. A probléma csak akkor merül fel, amikor neki magának kell előadnia. Az a rokonszenv, amely a folyamat minden azt megelőző szakaszában mozgatta, bemutatkozáskor egy pillanat alatt elillan. Elfogadja ugyan az építő jellegű kritikát, és megpróbálja alkalmazni azt, de eredményre nem igazán vezet. Munkaetikája ellenére olyan akadályba ütközik, amellyel ezúttal bizony nem birkózik. Ráadásul mindezen felül olyan személyiséggel, amitől aztán megszállottja lesz ennek.
Persze nekem az elején frusztráló volt, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem lehetek csalódott csak azért, mert nem tud „erőteljesebben” bemutatkozni. Időt és erőfeszítést fordított prezentációs készségeinek fejlesztésére, az eredmények mégsem jöttek. Vezetőként mit kell ilyenkor tennem, mi a kötelességem? Mint lényegesen több tapasztalattal rendelkező személy, nekem kell megmondanom neki, mikor kell kevesebb energiát fektetni ezen gyengeségei menedzselésére. Ha nem lépek közbe, akkor tovább pörgeti magát feleslegesen, és közben pedig erősségeit pazarolja el. Ahelyett, hogy inkább azok továbbfejlesztésére összpontosítana, minden idejét egy elveszett ügyre összpontosítja. Arra törekedve, hogy „teljesebb” tanácsadó legyen, végül egy gyengébb karrierút felé tereli magát. A legvégén persze végül neki kell meghoznia ezt a döntést.