Régebben sokkal nehezebb volt a tükörbe néznem. Nem a kinézetem miatt, hanem azért, mert nem voltam megelégedve azzal a férfival, aki visszanézett rám. Elvesztegetett potenciált láttam. Gyengeséget láttam. Most viszont a halántékomon megjelenő ősz hajszálak ellenére, nyugodt vagyok, amikor a tükörképemet nézem. Ennek az az oka, hogy egy olyan férfit látok, aki megbékélt önmagával. Hosszú ideig dolgoztam azon, hogy gyengeségeimet saját egyéniségem részeként fogadjam el, olyan dolgokként, amelyek visszatartanak a szakmai sikertől. Ezt azonban nem engedem. Gyengeségeimmel együtt dolgozom, nem ellenük, és ez nagyobb szakmai sikerre és elégedettségre késztet.
A gyengeségeink meghatározása
Az üzleti iskola végzése során az egyetem próbainterjúkat biztosított, hogy segítsen hallgatóinak felkészülni a valós interjúkra. Megbecsült vállalatok tapasztalt szakemberei jöttek, és 20 perces próbainterjúkat készítettek velünk, majd pedig 10 perces visszajelzést adtak. Az első interjúm a lehető legjobban sikerült. Az interjúztatóm azt mondta nekem, hogy kiváló voltam, és véleménye szerint nem sok mindenen kell már dolgoznom, valamint néhány hónap múlva szívesen interjúztatna egy valódi pozícióért. A pozitív visszajelzés ellenére sem voltam meggyőződve arról, hogy megfelelően felkészült lennék, ezért egy újabb interjúra jelentkeztem. Az interjút követően ugyanolyan jól éreztem magam, mint az első esetében, de amint elkezdtük a visszajelzési részt, interjúztatóm darabokra szedett. Ez az interjú több mint egy évtizeddel ezelőtt történt, de még mindig emlékszem mindenre, ami elhangzott. Interjúztatóm első kérdése: „Mit gondol, mit csinálok egész nap?” megmutatta, mennyire felszínes tudással rendelkezem a szakterületét illetően. Ráadásul a megjelenésemet is bírálta („mikor helyet foglalunk, kigomboljuk a zakónkat, amikor pedig felállunk, begomboljuk”), amely rávilágított számomra arra, hogy mennyire kevés mindennapi tapasztalattal rendelkezem öltönyviselés terén Ez pedig megmutatta, hogy mennyire kevés időt töltöttem üzletemberek között. Míg eleinte kissé döbbent voltam, egészen őszintén mondtam köszönetet neki, amikor elhagytam a helyiséget. Nem emlékszem a férfi nevére, de segített abban, hogy életem további részében sokkal jobb jelölt legyek.
Az első munkahelyen való elhelyezkedés után nincsenek próbainterjúk, ezért találékonyabbnak kell lennünk ahhoz, hogy konstruktív visszajelzést kapjunk. Szerencsére sok eszköz áll rendelkezésre azok számára, akik meg szeretnék határozni gyengeségeiket.
Első eszköz: támogatott önvizsgálat
Megtévesztően nehéz, ha nem lehetetlen, objektívnek lenni saját gyengeségeinkkel szemben. Úgy gondoljuk, hogy a legtöbbjükről tudunk. Végül is egész életünkben visszajelzést kapunk, nem? Gyermekkorunkban társainktól, szüleinktől, tanárainktól és edzőinktől. Felnőttkorban partnereinktől, kollégáinktól és főnökeinktől. Az egyik probléma az, hogy a legtöbb ember nem tudja, hogyan kell elválasztani a búzát a pelyvától. Mely problémákon kell dolgoznom, és melyek azok, amelyek önmaguktól meg fognak oldódni? Ki vezet engem valóban a helyes irányba? Egy másik bonyolult téma az ad hominem kérdése. Ad hominem érvelési hibáról akkor beszélünk, amikor valaki érvelését egy személy ellen irányítja, nem pedig az általa fenntartott álláspont ellen. Például néha olyan valakitől kapunk minőségi visszajelzést, akinek nem kellene visszajelzést adnia, vagy olyan embertől, akit nem tudunk tisztelni azon a területen. Ha például egy 40 kilogramm túlsúllyal rendelkező ember közli velünk, hogy 5 kilogramm túlsúlyunk van, akkor valószínűleg figyelmen kívül hagyjuk azt.
Ezért olyan embertől kell visszajelzést kapnunk, akit tisztelünk. Valakitől, akire hasonlítani szeretnénk. Durvának, őszintének és nyersnek kell lennie. Ha megpróbálja megédesíteni a keserű pirulát, akkor visszajelzése mit sem ér. Én visszajelzést a főnökömtől kapok. Egyértelműen megállapodtunk abban, hogy munkámmal és teljesítményemmel kapcsolatban legyen brutálisan őszinte. Ez éppen az ellentéte annak, hogy „ha jót nem tudsz mondani, akkor inkább ne mondj semmit”. Bár lehet, hogy ez a mondás segít az embereknek túlélni, fejlődésüket viszont biztosan nem segíti. E brutális őszinteségnek köszönhetően képesek voltunk gyengeségeimmel kapcsolatos mintákat azonosítani. Ha valami egyszer megtörténik, és ezt a jövőben ki tudom javítani, akkor nem minősítem igazi gyengeségnek. De amikor megismétlődik a jelenség, különösen olyan, amely mindig stresszes időkben bukkan fel, akkor feljegyzem.
Egészen a végéig
A magán- és szakmai életemben jelen levő egyik legkövetkezetesebb gyengeségem az, hogy képtelen vagyok a dolgokat befejezni. Kivételesen tehetséges vagyok abban, hogy mindent majdnem végezzek el. A magánéletemben ez azt jelenti, hogy leöblítem az edényeket, beteszem őket a mosogatógépbe, abból viszont már elfelejtem azokat kiszedni. Ha csak a magánéletemre korlátozódna ez a tulajdonság, ártalmatlannak könyvelném el. Mindez azonban nem olyan ártalmatlan, amikor a munkámról van szó! Egy komplex projekt kivitelezésekor öt különböző elemét hozom fel 90%-os készültségre, de amikor a főnököm megkérdezi tőlem, hány részlet van 100%-ig kész, őszintén azt kell válaszolnom, hogy egyetlen rész sincs készen. Ez minden érintett fél számára frusztráló, és ronthatja az image-emet a kollégák és az ügyfelek előtt. Természetesen mindent megteszek ennek kiküszöbölésére, de erre majd később visszatérek.
Második eszköz: pszichológiai értékelések
Amikor a múltban különböző értékeléseken vettem részt, azt a visszajelzést kaptam, amelyre számítottam. Az emberek fiatal koromtól fogva „született” vezetőnek kiáltottak ki, így különösen motivált voltam, hogy bebizonyítsam, valóban vezetői alapanyag vagyok. Természetesen az értékelési eredményeim ugyanazt mutatták. Karrierem előrehaladtával egyre több ember tartozott az irányításom alá, viszont egyre kevésbé éreztem magam kényelmesen ebben a szerepben. Volt néhány elég mélyen gyökerező kételyem a vezetői képességeimmel kapcsolatban. Tudtam, hogy vannak vezetői képességeim, de kételyeim is voltak velük szemben, amelyeket senkinek sem tudtam kifejteni, attól félve, hogy csalónak fognak kikiáltani. Ráadásul olyan igazgatói szerepben levő személy, mint én, soha nem tudja a pozíciójával kapcsolatos aggályait megosztani, mert attól fél, hogy elbocsátják.
Amikor átestem az első pszichológiai értékelésemen, fellélegeztem. Eredményeim azt mutatták, hogy összetett karakter vagyok, vagyis mind a négy fő személyiségjellemzőből sok van bennem. A jellemvonásaim között szerepelt a vezetői képesség: természetesen ott volt, ezért is láthatták mások is bennem. Eredményeim azonban azt is megmutatták, hogy mennyire hajlamos vagyok a kételyre, arra a belső tulajdonságra, amelyet mások ritkábban láttak. A legfontosabb, hogy ez az értékelés feltárta a személyes gyötrelmemet: összetett személyiségként ezermestere vagyok sok mindennek, de semminek sem a tényleges mestere. Bár úgy tűnhet, hogy borzasztó dolog ezt hallani, máris sokkal, de sokkal több értelmet nyert az életem. Mivel mindenben jó voltam, soha egyetlen dologban sem voltam kivételesen jó. Ez azt jelentette, hogy nagyon sokféle terület között ugráltam (elvégre egyetemen főszakot cseréltem), ez pedig felszínességhez vezetett. Sőt, ez azt is jelentette, hogy amikor vezetőként dolgoztam, beosztottaimat összezavarhatta, hogy mindig más oldalamat látták. Nem tudtam biztosítani számukra az általuk megkívánt állandóságot.
A gyengeségeim puszta megismerése nem volt elég. Őszintén szólva néha túl sokat rágódtam rajtuk, ez pedig szomorú és szánalomra méltó emberré tett. Ezért volt nehéz néha tükörbe néznem. De hamar úgy döntöttem, hogy abbahagyom az önsajnálatba való temetkezést, és cselekvési tervet készítek, hogy harcoljak az ellen, ami egykor visszatartott.
A munkához kapcsolódó szokások gyengeségeinek adaptálása
A szakmai értékeléseknek és a személyes visszajelzéseknek köszönhetően elfogadtam a fő gyengeségeimet: a felszínességet és a dolgok befejezésére való képtelenséget. Kimondhatjuk, hogy ez a kettő nagymértékben összefügg egymással. Egyszerűen fogalmazva: nem állítom magam olyan helyzetek elé, amelyekben felületes lehetek. Ez nem is lehet opció. Például tanácsadáskor nem ajánlok rövid piaci elemzéseket az ügyfélnek. Ehelyett arra kényszerítem magam, hogy tagadjam meg ezt az impulzust, és csak bonyolultabb elemzéseket kínálok. Így az egyetlen lehetőségem az, hogy jobban elmélyülök az adott témában, az eredmény pedig egyértelműen jobb. Pályafutásom során már túl sokszor elkövettem a felületesség hibáját, néha akkor, amikor megpróbáltam kielégíteni egy ügyfél igényét, aki „gyors becslést” követelt, máskor pedig, amikor nem sikerült korlátok között tartanom a felületességemet. Nehéz lehet, ha egy ügyfél táptalajt ad gyengeségünket, de elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy úrrá legyek azon, ne pedig ellene dolgozzak.
Hasonlóképpen, megvannak a saját módszereim a feladatok teljes mértékű befejezésére. Számomra a legfontosabb feladatok soha nem jelentettek problémát – nagyon rövid karrierem lett volna, ha nem tudtam volna határidőn belül elvégezni azokat –, mindig a közepes méretű, rugalmas határidős feladatok voltak a gyengeségeim. Kicsiben kezdtem: minden este rendet hagytam a konyhában, a mosogatógépet pedig beindítottam, mielőtt felmentem aludni. Nem voltak kivételek. Végül ezt a gondolkodásmódot elkezdtem a munkám és magánéletem minden aspektusánál alkalmazni. Most, amikor a munkámról van szó, az első dolog, amire gondolok, amikor megbízást kapok az, hogy hogyan fogom elkerülni a gyengeségemet: pontos tervet készítek, hogy a kisördög nehogy előbújjon belőlem. Vegyük például ezt a cikket. Amíg eljutottam a vázlattól az előzetes tervezetig, nem hagytam magam átugrani az egyes részeket. Ehelyett arra törekedtem, hogy befejezzem az egyes szakaszokat, mielőtt továbblépnék a következőre. Mivel proaktív szokásokat alakítottam ki, amelyek kordában tartják a belső démonjaimat, sokkal könnyebbé vált megnyerni a csatát.
Ne könyveljük el előre a kudarcot
Sziszüphoszt megátkozták. Büntetésként kénytelen volt egy hatalmas sziklát felgurítani egy hegyre. Valahányszor a csúcshoz közeledett, a szikla óhatatlanul visszagurult, arra ítélve Sziszüphoszt, hogy ezt a cselekvést az örökkévalóságig ismételje. Mindenkinek megvannak a maga sziklái. Nem szabadulhatunk meg tőlük, ezek tartanak minket vissza. De nem vagyunk arra átkozva, hogy egyetlen adott hegyre menjünk fel. Szikláinkat tetszés szerinti irányba görgethetjük. Ha kellő lendülettel mozgatjuk azokat, akár félelmetes akadályok legyőzése is lehetővé válik számunkra. Ha ismételten kudarcot vallunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy teljes mértékben uraljuk-e gyengeségeinket. Csak ezután tudjuk megállapítani, hogy jó irányba gurítjuk-e azt a bizonyos sziklát.