Az üzleti döntéshozóknak változniuk kell, ha a gazdaság fejlődése új irányokat vesz. Azt biztosan kijelenthetjük, hogy 2022-ben pontosan ezt a helyzetet éljük át nap mint nap. Ilyenkor olyan elvek jelennek meg a döntéshozatalokban, melyek korábban nem kaptak túl nagy fókuszt, vagy épp egyáltalán nem is léteztek. A gyártás terén az anyagköltség kontrollja igen jelentős mértékben változott, mely megteremtette a „még megfelelő alapanyag” elvét. A termelő és gyártó cégek számára a másik nagyon fontos kérdéskör a tervezett eszközök, elemek, alkatrészek gyártásának időtartama és költsége. A piac változása már a legkisebb alkatrész előállítása során is megköveteli a LEAN szemléletet, miszerint a gyártási folyamatban ami nem teremt plusz értéket, ami a gyakorlatban már nem jár plusz előnnyel azt veszteségnek, pazarlásnak kell tekinteni. Ez a szemlélet a „praktikus gyártás elvét” hozta magával.
Álmok és valóság a gyártásban
Az új döntéshozatali elvek bemutatásához az alkatrész- és eszközgyártást választottuk, hiszen nem a hagyományos látványos területről lévén szó, még hitelesebben érzékelteti azt a jelentős üzleti döntéshozói szemléletben bekövetkezett, illetve épp folyamatban lévő változást, mely végbement a vírusválság hatására. Az alkatrészek, eszközök legyártása a kötelező feladatok egyike a cégek esetében. A megtervezett elemek előállításának kiszámíthatósága egyértelműen megadja a cégek működésének stabilitását. Az is igaz, ha ezen a területen fennakadások vannak, az komolyan veszélyeztetheti a termelést, és ennek következtében magát a kereskedelmet is. Ez viszont már direkt hatással van a bevételekre, a profitra. Nem véletlen az, hogy a beszállítók komoly, nagyjából húsz évvel ezelőtti, egyértelműen „csak árközpontú” versenyében az elmúlt leginkább tíz évben jelentős változások mentek végbe. Az ár kérdésköre mellé felcsatlakozott a megbízhatóság és a határidő betartása, mint döntéshozatali szempontok. És még ha nem is előzik meg prioritásban a még mindig mindennél fontosabb árkérdést, azért komoly befolyásoló tényezőként hatnak a végső döntésekre. Az is érdekes, hogy az árszintre történő sokszor szemellenzős koncentrálásban elveszik egy nagyon fontos tényező: a praktikus gyártás kérdése. A hagyományos eljárás során ugyanis az alkatrészt vagy eszközt legyártó cégek kész terveket kapnak, melyeket el kell készíteniük, le kell szállítaniuk. Igen ám, csak a folyamat nem ilyen egyszerű. Leginkább azért, mert a tervezés álmai és a valóság között néha feloldhatatlan ellentétek vannak. Mivel a megrendelői oldalnál van a pénz, természetesen ő az erősebb, és kialakul egy „diktáló” jellegű egymáshoz közeledés, melyben leginkább a végső gyártást végző cég adja fel szakmai elveit. A folyamat végeredménye sokszor egy-egy olyan végtermék előállítása, aminek szakmailag és leginkább a gyakorlati felhasználás szempontjából nem sok értelme van. Nyilván ez a tény a tervezőmérnökök hiányosságát mutatja, de nem is lehet elvárni ugyanazt a szaktudást tőlük, mint azoktól, akik konkrétan kivitelezik az általuk megrajzolt terveket. A sokszor „oda-vissza dobált labda” sok időt, energiát visz el a két féltől, ráadásul a megrendelői oldal úgy gondolja, hogy ő nyert a folyamat végén, hiszen a legtöbb esetben sikerül átvinniük akaratukat, persze erőből tolva azt.
A konfliktusos együttműködés és a költségmegtakarítás
Ebben az együttműködésben a konkrét specialisták először „kiabálnak”, aztán már csak nemtetszésüket fejezik ki, később pedig szépen lassan beáll az alkatrészgyártó cég a sorba, hogyha munkát szeretne kapni a jövőben is. Erre fel is vesznek általában egy jól kommunikáló ügyfélmenedzsert, aki elsimítja a konfliktusokat és mindkét oldal elégedett, hiszen könnyedebb együttműködés zajlik a felek között. Igen ám, csak közben az igazi szakemberek el vannak zárva a véleményalkotástól, pedig ezek az észrevételek komoly költségmegtakarításokat tartogatnak a megrendelői oldal számára. Hiszen ha a terveket praktikussági szempontból már az eszközre, alkatrészre történő megrendelés előtt megvizsgálnák, azzal két nagyon fontos faktort hoznának be a felek a végtermékbe. Az egyik maga az előállítási idő és biztonság, hiszen ha az eszközöket konkrétan legyártó szakember véglegesíti a tervet vagy látja el praktikus tanácsokkal a tervezőt, akkor a konkrét gyártási megfelelőség is bekerül a tervekbe. A másik pedig magán az eszközön vagy alkatrészen történő változtatás lehetősége. Nagyon sok esetben ugyanis csak egy forma vagy minimális méretváltozással, vagy egyéb tervezési szempontból „apróságnak” tűnő elem okán a teljes gyártási költség jelentős mértékben csökkenhet. Mivel a multikulturális üzleti életben a tervezés és a végrehajtás egyre nagyobb mértékben eltávolodott egymástól, ezért ezt a két területet fizikailag összehozni már lehetetlen, így meg kell oldani a közvetítést közöttük, azonban mindezt megfelelő kontrollal érdemes megtenni. Ez pedig a szakmai tanácsadásnak nyit komoly teret a jövőben. Onnantól kezdve ráadásul a szakmai megjegyzések nem kerülnek finomításra, hanem azt megfelelő nyelvezetre lefordítva a valódi döntéshozó asztalán landolnak. Alapvetően az egyetlen probléma az, hogy a belső mérnökök, szakemberek körében kelt egyfajta nemtetszést a megrendelői oldalon, hogy a döntéshozók ellenőrzik őket, ráadásul magasabb szintű szakemberekkel. De a végeredmény szempontjából ez inkább kezelendő kérdés, mintsem olyan, amit nem kellene bevállalni. Ráadásul a tanácsadóknak kötelességük kimutatni, hogy tevékenységük okán milyen megtakarításokat realizált a megrendelői oldal, tehát egyértelműen mérhető a munkájuk.
Fontos hangsúlyozni, hogy minden válság egyik leggyorsabb következménye az üzleti életben a tanácsadók iránti kereslet növekedése. Ez új tanácsadói területeket is teremt általában, hiszen a megtakarítás, a hatékony működés fókuszba kerül. Azokon a területeken, ahol ráadásul számszerűen ki lehet mutatni a külső szakértő munkáját, nyilván nem kérdés, hogy érdemes vele élni. Azt látni lehet, hogy még az alkatrészgyártás, a legapróbb elemek tekintetében is érdemes „önvizsgálatot” tartani a cégen belül, csak úgy, biztos, ami biztos.