Az utóbbi időben a tartósan magasabb kamatlábakkal kapcsolatos aggodalmak világszerte nagy visszhangot kaptak, ami az államkötvények hozamának emelkedéséhez vezetett. Kiváltképp az Egyesült Államokban, ahol a tízéves kincstárjegyek hozama megközelítőleg 4,7%-ra emelkedett, ami 2007 óta a legmagasabb szint. Ezzel párhuzamosan a Bank of Japan a hozamok korlátozására fokozta kötvényvásárlásait, míg Európában október 4-én a tízéves német kötvények hozama több mint egy évtized óta először haladta meg a 3%-ot. Olaszország, az Európai Unió egyik legeladósodottabb tagállama közel 5%-os hozammal szembesül – ez a legmagasabb az euróövezet 2012-es államadósság-válsága óta. Ez a helyzet aggályokat vet fel Olaszország kiadási terveivel és azok fenntarthatóságával kapcsolatban.
Az elmúlt 15 hónapban az eurózóna az infláció emelkedésével küzdött, ami arra késztette az Európai Központi Bankot (EKB), hogy 4,5 százalékponttal emelje a kamatlábakat. Az infláció elleni küzdelem ellenére az állami kiadások több nagy európai országban továbbra is jelentősen bővültek, amelyek eredetileg a polgárok kisegítésére irányultak a bezárásokból és az energiaválságból való kilábalásban. Azonban mikor ezek a sokkoló események csökkentek vagy megszűntek, a költségvetési hiányok továbbra is jelentősek maradtak. Franciaország idén a GDP közel 5%-át kitevő költségvetési hiánnyal számol, amelyet a következő évben 4,4%-os hiány követ. Olaszország ezzel szemben idén 5,3%-os, 2024-ben pedig 4,3%-os hiányt tervez annak ellenére, hogy közel 70 milliárd eurós (74 milliárd dollár) injekcióra számít az EU világjárvány utáni helyreállítási alapjából.
Olaszország bizonytalan költségvetési helyzetét súlyosbítja a lassú gazdasági növekedés, amely az előrejelzések szerint idén 1% alatt marad, valamint a kolosszális adósságteher, amelynek nettó államadósság állománya 2022-ben eléri a GDP 144%-át. A túlzott hiány és az emelkedő kamatlábak kezelhetetlenné tehetik Olaszország adósságát, ami komoly veszélyt jelent az országra nézve.
Ismert kockázatok
A befektetők tisztában vannak ezekkel a kockázatokkal, ezért az Olaszországnak nyújtott hitelekért felárat fizetnek a Németországnak nyújtott hitelekhez képest. Amikor az olasz kormány szeptember 27-én nyilvánosságra hozta költségvetési terveit, a hozamkülönbség megfelelően emelkedett. Azonban ha nem sikerül visszafogni a kiadásokat, a Giorgia Meloni vezette Olaszország ütközőpályára kerül az Európai Bizottsággal, a központi bankkal és a befektetőkkel szemben is. Ideális esetben természetesen az olasz kormány betartaná az EU költségvetési szabályait, amelyek célja az államháztartás védelme. Ezeket a szabályokat azonban irreálisnak tartják, és nem látják megvalósíthatónak azokat az elvárásokat, hogy Olaszország egy meghatározott időn belül elérje a 60%-os GDP-arányos adósságcélt. A szabályok felülvizsgálatára irányuló erőfeszítések ellenére a konzervatív északi uniós országok továbbra sem hajlandóak kompromisszumot kötni, ami patthelyzetet eredményezett.
Még a jobb szabályozás mellett is kihívást jelent a rendeletek betartatása. A múltbeli tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzeti kormányok gyakran megkerülik a Brüsszel által bevezetett intézkedéseket, hogy ne háborítsák fel választóikat. Következésképpen Olaszország továbbra is sebezhető a befektetők és az EKB elvárásaival szemben. A központi bank szerepe most átláthatóbb, mint az euróövezet adósságválságának mélypontján, és kötelezettséget vállalt arra, hogy ha a kamatfelárak ellenőrizhetetlenné válnak, államadósságot vásárol. Az EKB azonban elsősorban az indokolatlan spread-növekedés megakadályozására összpontosít, nem pedig a kamatlábak közvetlen irányítására, és ez az Olaszországot érintő igazán nagy probléma. Ráadásul az EKB, amely a világválság idején aktívan vásárolt államkötvényeket, hamarosan dönteni fog állományának csökkentéséről, ami potenciálisan csökkentheti az olasz kötvények iránti keresletet.
A színpadon további piaci turbulenciák várhatók. Bár Meloni asszony kormánya dönthet úgy, hogy proaktívan visszafogja a kiadásokat, de valószínűbb, hogy az olyan külső nyomások, mint az ideges befektetők és az emelkedő hitelköltségek miatt végül korrekciós lépések megtételére kényszerülnek. A valósággal való szembenézés elkerülhetetlennek tűnik; a kérdés csak az, hogy mennyire kell drámaivá válnia a helyzetnek, mielőtt jelentős változtatásokra kerül sor.