Az Egyesült Államok árukra és szolgáltatásokra vonatkozó külkereskedelmi hiánya novemberben 56,8 milliárd dollárra ugrott, majdnem a kétszeresére az októberi értéknek, ami látványos visszafordulása volt annak a rövid ideig tartó szűkülésnek, amelyet a kormányzat gyorsan a vámemelések sikerének bizonyítékaként értelmezett, különösen azért, mert az októberi adat a 2009 közepe óta mért legalacsonyabb szintet jelentette. Közelebbről nézve azonban ez az értelmezés nem tartható, mert a novemberi romlás nem az amerikai export versenyképességének hirtelen gyengüléséből vagy a belföldi importkereslet szerkezeti megugrásából fakadt, hanem abból, hogy a vámintézkedések körüli bizonytalanság időzítési torzulásokat, szektoronként eltérő sokkokat és pénzügyi fedezeti stratégiákat indított el a vállalatok és a befektetők részéről. Novemberben az export 3,6 százalékkal esett vissza, elsősorban az aranykivitel, a gyógyszeripari termékek, a fogyasztási cikkek és a nyersolaj gyengébb teljesítménye miatt, miközben az import 5 százalékkal nőtt, főként a gyógyszerek és az adatközpont-beruházásokhoz kapcsolódó tőkejavak felgyorsított beszerzése miatt.
Az arany különösen fontos szerepet játszott mindkét oldalon, mivel a vámintézkedések év közbeni bejelentései, elhalasztásai, bővítései és újradefiniálásai közepette a befektetők fizikai aranyban kerestek fedezetet a politikai kockázatok ellen, ami egyes hónapokban mesterségesen felfújta az exportadatokat, más hónapokban pedig látványosan visszavetette azokat, így a fő mérlegszámokat olyan kilengések torzították, amelyek mögött nem valódi kereskedelmi átrendeződés állt. Hasonlóan ingadozó pályát írt le a gyógyszeripar is, ahol a vállalatok készletstratégiái folyamatosan igazodtak a lehetséges célzott vámintézkedésekhez.
Ez a mintázat lényegében 2025 eleje óta következetesen megfigyelhető. A vámok első körének bevezetése előtt a vállalatok előrehozták a beszerzéseiket, ami egyszerre növelte az importot és a külkereskedelmi hiányt, majd amikor az intézkedések életbe léptek, az import látványosan visszaesett, nem azért, mert a hazai termelés átvette volna a külföldi beszállítók szerepét, hanem azért, mert a raktárkészletek átmenetileg telítődtek. A következő hónapokban ezek a mozgások ismét megfordultak, ahogy a készletek normalizálódtak, és az így kialakuló idősor könnyen a politika hatásának tűnhet, miközben valójában logisztikai és készletezési arbitrázsról van szó. Az adminisztráció továbbra is a külkereskedelmi hiányt használja teljesítménymutatóként, ami elemzési szempontból félrevezető, hiszen a hiány alapvetően számviteli azonosság, amely a tőkeáramlásokat, a megtakarítási és beruházási viszonyokat, az árfolyamokat és a relatív növekedési pályákat tükrözi, nem pedig közvetlen mérőszáma egy gazdaság erejének. Egy olyan országban, ahol erősek a beruházási beáramlások és a fogyasztás, a külkereskedelmi hiány jellemzően növekszik, és a vámokkal történő beavatkozás többnyire nem a hiányt csökkenti, hanem a kereskedelmi útvonalakat rendezi át. Ez az átrendeződés világosan látszik a kétoldalú adatokban is. Novemberig az Egyesült Államok Kínával szembeni áruforgalmi hiánya 189 milliárd dollárra mérséklődött, miközben az Európai Unióval és Mexikóval szembeni hiány növekedett, így az összesített egyenleg lényegében változatlan maradt. A vállalatok beszállítói láncokat cseréltek, nem pedig fogyasztási mintákat.
Az éves adatok még egyértelműbben alátámasztják ezt a képet. 2025 első tizenegy hónapjában az export 6,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az import 5,8 százalékkal emelkedett, miközben az összesített külkereskedelmi hiány továbbra is 4,1 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, vagyis a kereskedelmi volumenek továbbra is az alapvető gazdasági növekedési pályát követték, a havi adatokban látható szélsőséges kilengések ellenére.
A novemberi visszapattanás így nem meglepetés, hanem annak a strukturális realitásnak a visszatérése a statisztikákban, amelyet az októberi számok ideiglenesen elfedtek: a vámok érdemben növelték a zajt, de nem teremtettek tartós kontrollt a külkereskedelmi mérleg felett, és a rövid távú javulás látszata sokkal inkább időzítési torzulások következménye volt, mint valódi gazdasági átalakulásé.