test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Valaki akarok lenni – Intelligenciával és alázattal a rombolás ellen

Mindenki vágyik arra, hogy „valaki” lehessen. Nagyon sokan megelégednek azzal, hogy családjuk, leginkább partnerük, gyermekeik szemében válnak „valakikké”. Aztán vannak olyanok is, akiknek ez nem elegendő, és ahhoz, hogy jól érezzék magukat, a nagyvilágban is „valakik” akarnak lenni. Még ezt a pozíciót is sokan el tudják érni, így akad elegendő elégedett ember a világon. Az üzleti életben azonban egyre inkább jelen van az igény, hogy a menedzserek az általuk kiválasztott területen, az általuk meghatározott üzleti körben akarnak „valakik” lenni, sokszor az általuk meghatározott emberek szemében.

Az élet tragédiája

Sokan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az üzletemberek miért és mikor érkeznek el arra a pontra, hogy szinte semmi más nem számít, mint az, hogy elismerik-e őket vagy sem. Nagyon sok üzletembert ellehetetlenít az állandó, görcsös elismerési kényszer. Már karrierjük kezdetén is ott motoszkál a fejükben, hogy „ők valamit alkotni akarnak”, és ezzel mindenki elismerését, de leginkább a szakemberek figyelmét akarják megszerezni. Nagyon sok esetben hatalmas birodalmakat építenek fel, sikeres üzleteket tulajdonolnak vagy épp a fejvadászok által leginkább keresett emberek közé tartoznak, de mégsem elégedettek az életben. Folyamatosan jelen van karrierjükben a „figyelem hajhászása”, és a korral együtt sajnos ez a tulajdonság egyre nevetségesebbé válik az üzleti körökben. Persze erről nem tájékoztatják a figyeleméhes menedzsereket, így az folyamatosan rombolja saját lehetőségeiket, imázsukat, és előbb-utóbb kétségbeesett helyzetbe kerülnek. Ugye ismerik azt a mondást, hogy ha az ember görcsösen akar valamit, akkor azt sosem kapja meg? Ez azért nem minden esetben igaz. A most tárgyalt üzletembereknél sem így zajlik a folyamat. Nagyon is tudatos emberek ők általában, akik elérik céljaikat. Mármint reális céljaikat mindenképp. Azoknál a céloknál buknak el, amelyekre esélyük sincsen. Ahol már az induláskor kizárták őket a versenyből. A proaktív személyekre jellemző az ilyen típusú bukás. Általában kommunikatívak, dinamikusak, kreatívak, de nekik ez nem elegendő. Fejükbe veszik, hogy márpedig, ha mindenre képesek, ha másokat befolyásolni tudnak, ha „lyukat tudnak beszélni az emberek hasába”, akkor arra is képesek, hogy szakemberként tündököljenek. Ők maguk veszik semmibe saját képességeiket, és ezzel tulajdonképpen örök bukásra ítélik magukat. Annyira akarják, hogy egy adott szakma „felkent lovagjai” legyenek, hogy közben elveszítik önértékelésüket. Ráadásul ők befolyásolással érik el kezdeti sikereiket, és a nagy szakemberként tetszelgés közepette észre sem veszik, hogy már őket befolyásolják. Aztán amikor már nem annyira érdekesek, félreállítják őket. De akkor már se nem kreatívok, se nem rendelkeznek jó kommunikációval, csak állandóan leszereplő munkavállalók.

A szomszéd kertje

Nagyon sok menedzsertől hallani, és ez egy generációs trend, hogy a „valakinek lenni” állapotnál fontosabb nincsen az életükben. Érdekes, mert a Diplomats generáció tagjai – 1973-1984 között születettek – a saját üzletük, karrierjük felépítése után gondolnak arra, hogy lenyomatot kell hagyni a világban, és a már megszerzett jövedelmüket is kockára téve vágnak bele olyan üzleti vállalkozásokba, ahol eleve csak kiszolgáltatott szerepet tölthetnek be. Miért is? Mert mindig valami kiemelkedő, mély szakmai megoldást akarnak felmutatni, hiszen pontosan tudják, hogy arra nem képesek. Ehhez aztán mindig szükség van egy igazi szakemberre, akiről persze úgy vélik, hogy könnyen befolyásolható, tehát a siker az övék marad. Ez sok esetben igaz is, csak azt felejtik el, hogy a szakember azért szakember, mert ő rendelkezik a szakmai tudással, vagyis a „közösen épített” világméretű találmány is az ő kezükben marad, és még ha ők nem is akarják ezt világgá kürtölni, attól még a kiszolgáltatottság érvényben lesz. A másik „valaki” mániával bíró generáció pedig az Ambitionists – 1985-1996 között születettek –, akik már azt sem tudják megvárni, hogy bármit is felépítsenek, ahogy azt idősebb társaik tették. Már karrierjük elején „valakik” akarnak lenni. Ezzel aztán meg is pecsételik sorsukat az üzleti életben. Annyira hajszolják azt, hogy az üzletemberek „igazi partnerként” gondoljanak rájuk, hogy észre sem veszik, de folyamatosan nyomják le a potenciális partnereik szintjét, amíg valakitől meg nem kapják a hőn áhított elismerő szavakat. Ez egy olyan tulajdonság, amivel nagyon nehéz együtt élni, hiszen állandó éhséget okoz birtoklójának és állandó veszélynek teszi ki a keserves munkával felépített karriert. De hát, ahogy mondani szokás, azért vagyunk emberek, hogy uralkodni tudjunk ösztöneinken. Ehhez segítségül lehet hívni olyan elemeket, mint például az intelligencia vagy az alázat.