Azt lehet mondani, hogy ma a munkaerőpiacon jelenlévő korosztályok közül a legidősebbek, akik már valóban sok mindent láttak életükben. Nemzetközi szinten azért komoly cégek tulajdonosairól, igazgatótanácsok meghatározó tagjairól, board emberekről beszélünk, akik számára az idolkép folyamatosan alakult életük során. Hatalmas változásokon ment keresztül a világ e nemzedék karrierje alatt, és ez egészen egyedivé tette őket. Hagyományosan azt szokás mondani, hogy az idősek nem értik meg a fiatalokat, de az Authoritarians generáció rácáfol ezekre a standard mondásokra. Sokkal elfogadóbbak a fiatalok, és általában az újdonságok irányába, mint például az eggyel fiatalabb Perfectionists generáció képviselői. Ők autodidakta módon építették fel magukat, hiszen az oktatási rendszer, a globalizációs folyamatok még nagyon gyerekcipőben jártak az ő korukban. Éppen ezért a saját erőből, akár két kézzel elért munkát nagyra becsülik. De ugyanakkor mindig érdeklődtek az újdonságok iránt is, noha nehezen alkalmazták őket. Számukra az igazi idolkép még a szülők voltak, és az ezzel kapcsolatos drasztikus változásokat, ami a munkaerőpiacon lezajlott, nehezen élték meg.
Az Authoritarians generáció idolikus időzítése
Amikor meg akarjuk érteni az Authoritarians generáció idolokkal kapcsolatos értékrendjét fontos tudnunk, hogy ők azért igen régen voltak fiatalok, amikor a világ még nagyon komolyan tolódott abba az irányba, hogy a szülők állnak mindenek felett. A családon belüli demokrácia általában nem volt jellemző, és az iskolában is ezt az attitűdöt kapta a gyermek. Voltak a felnőttek, a felsőbbrendű személyek – és ezt most senki ne értse félre, ennek minden pozitív és negatív adalékával együtt –, és voltak a gyerekek. Tehát alapvetően az időseknek kijárt a tisztelet csak azért, mert idősebbek voltak. Hogy aztán ez mennyire volt jó irány, mennyire nem, azon nyilván el lehet vitatkozni. Van, aki visszasírja, van, aki pedig teljesen elutasítja, és persze vannak még lehetőségek a két véglet között. Ezt a „fogadjuk el alapban a felnőttet és tiszteljük csak azért, mert felnőtt” elméletet a Diplomats nemzedék, tehát pontosan az Authoritarians generáció gyermekei kezdték elutasítani. Ők kezdték el vizsgálni és értékelni azt, hogy csak azért, mert felnőtt valaki még nem biztos, hogy tiszteletreméltó is. Innen indult az egész: tiszteljük a gyermekeket is elmélet, ami ma már elengedhetetlen része például az oktatási kultúrának. Tehát a sokak szerint ősrégi módszerek azért komoly hatással voltak erre a korosztályra, és meg is maradt bennük az alapvetően bennünket tisztelni kell, hiszen most mi vagyunk a felnőttek, mi vagyunk az idősek. Nagyon sokat dolgoztunk, izzadtságot nem kímélve építettük fel életünket, és ezt a fiataloknak minden kérdés nélkül tiszteletben kell tartaniuk. Tehát számukra a gyors karrier, az emberi munka technológiával való kiváltása, ha nem is elutasítandó, de legalább nem is kedvelt irányokat jelentett mindig. Ezért aztán a proaktív nemzedékekkel éles ellentétbe kerültek, hiszen a Diplomats és Ambitionists generáció tagjai pontosan azokat a szabályokat törölték el, amik számukra szent és sérthetetlen kategória volt. A mai napig jellemző az – üzletfejlesztők sokszor számolnak be erről a jelenségről -, hogy egy új gép beállítása, még ha az nagyon komoly költségekkel is jár, szinte természetes e korosztály számára, viszont mondjuk üzleti stratégiára kifizetni pénzt az a teljesen felesleges költségkategória. Aztán a 2008-as válságban nagyon komoly pofonokat kaptak, a teljes világképük összeomlott és a szabályaikat lavina jelleggel söpörte el az üzleti élet.
Az Authoritarians generáció idoljai
Ha őszinték akarunk lenni, akkor elég „csökönyös” korosztályról beszélünk, akik nem változtattak gondolkodásmódjukon idol témában, és továbbra sem fogadják el a modern idolokat. Megtanultak együtt élni a jelenséggel, de nem igazán értik, hogyan lehetne bárkire is felnézni, aki „munka nélkül” keresi meg a pénzét. Főleg ha még tudás alapú cégről van szó, az még komolyabb kihívás számukra, hiszen a papírok önmagukban értéktelenek. A vállalatok átörökítése komoly téma már évek óta – talán már több mint egy évtizede -, ami pontosan ennek a gondolkodásmódnak köszönhető. Tudják, hogy drasztikus változások jönnének, ha egy következő generációnak átadnák az üzletet, de azt ők építették a két kezükkel, az az ő gyermekük, akit nem hagynak tönkretenni. Éppen ezért a legtöbb Authoritarians generációs vezető által irányított cég elindult egy stagnálás, majd a szép, lassú elfogyás irányába. Ezen a folyamaton a 2008-as válság, majd a COVID-19 hatások nyomtak jelentős mértékben, de nem igen érzik már magukban az Authoritarians nemzedék tagjai, hogy ők olyan hatalmasat akarnának változni. A szükség sem kényszeríti őket, így szépen élik saját életüket. Az biztos, hogy egy-egy komoly szakemberre felnéznek, elismerik őket, de inkább érdekességnek tartják a jelenlétüket, mintsem követendő példának. Ha ebből a generációból bárkit megkérdezünk, az a mai napig idolként említi valamelyik szülőt, egy tanárt, egy olyan felnőttet, akire gyermekkorában alapvetően fel kellett nézni. Sokszor „vakon” kitartanak e kép mellett, még ha közben az élet igazolta is, hogy semmi idolikus nincsen abban az adott emberben, csak ők gyermekként látták úgy.