test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

A kritika veszélyei és jutalmai, 2. rész: A rágódók

Van az a pont, amikor egy témán való túlzott tépelődés az egészséges önreflexióról káros megszállottsággá válik. A „rágódók” pontosan ezt teszik. Nevük olyan kérődzőkre utal, mint a szarvasmarha, juh, kecske, bivaly, szarvas, jávorszarvas, zsiráf és teve. Ezek az állatok többnyire füvet és más nehezen emészthető növényzetet esznek. Ezután egy érdekes folyamat veszi kezdetét, hiszen a gyomruk egy speciális szerv (többrétegű gyomor), amely a táplálékot többszörre emészti meg (kérődzik), és ezért látjuk azt, hogy ezek az állatok folyamatosan rágnak valamit még akkor is, ha nem esznek. Számukra ezért a rágás egy soha véget nem érő folyamat. Emiatt a „rágódás” kifejezés azt jelenti, hogy reflektíven gondolkodunk vagy beszélünk. A rágódók, tépelődők számára a dolgokon való elmélkedés – beleértve azok hibáit is – soha meg nem szűnő folyamat.

Mivel az ilyen típusú emberek túl sok időt töltenek a hibáikon való elmélkedéssel, ezért különösen érzékenyen reagálhatnak a kritikára. Abban egyetértünk, hogy az önreflexió jó dolog, de a túl sok önvizsgálat már pont az ellenkező hatást váltja ki. Ha ennyi időt töltenek a múlton való rágódással, az megfoszthatja az embereket attól, hogy előre tekintsenek. Akik nem tanulnak a saját hibáikból, azok előbb-utóbb újra el fogják azokat követni, ezért az ilyen típusú emberek a múlton való rágódás miatt túl kevés időt tudnak fordítani az elkövetett baklövések kiküszöbölésére. A jövő szempontjából pedig elengedhetetlen, hogy ezekből a tanulságot le tudják vonni, és tovább tudjanak lépni.

Minden keverve

A másik probléma az, hogy annak ellenére mennyi időt töltenek az elmélkedéssel, a „rágódók” képtelenek arra, hogy megfelelő fontossági sorrendet állítsanak fel arról, amiről gondolkodniuk kellene, vagyis nem feltétlenül azokra a hibáikra koncentrálnak, amelyeket elengedhetetlen lenne orvosolni. Ehelyett egyenlő súlyt helyeznek a valódi és a vélt hibákra. Ha egy rágódó pontosan meg tudná határozni a hibáit – persze a megfelelő sorrendet is –, akkor ez a rossz szokás sem lenne annyira kontra produktív. Egyértelműen nem vezet előre, ha olyan kérdéseken és tapasztalatokon tépelődnek, amelyek az üzleti sikert nem befolyásolják, ráadásul hibásabbnak is érzik magukat, mint amilyenek valójában, ezért nem tudják megfelelően értékelni saját képességeiket és készségeiket. Ez gyakran az önbecsülés elvesztéséhez és bizonytalansághoz vezet.

Ha ez a folyamat rendkívül kimerítőnek tűnik, az azért van, mert az is. A rágódók annyi időt töltöttek, töltenek elmélkedéssel, hogy már képtelenek arra, hogy a kívülről jövő kritikát elfogadják. Saját bizonytalanságuk miatt hajlamosabbak arra, hogy egyre védekezőbbé váljanak, és minden visszacsatolást, kritikát személyes támadásként fognak fel, s mivel támadásként élik meg így arra gondolnak, hogy nem hallgatják meg őket, ezért a javulásra is kevés esélyük van. Ennek az ördögi körnek a kiküszöbölése nem könnyű feladat, gyakran igényel külső beavatkozást. A rágódóknak sokszor szükségük van arra, hogy más építse fel őket. Igaz, hogy ez azt feltételezi, hogy más emberek segítségére szorulnak, de még mindig sokkal jobb alternatíva, mint az önsajnálat. Tehát ez ebbe a típusba tartozók valóban tanulhatnának egy-két dolgot poláris ellentétüktől, a Ducks-tól (kacsáktól), akik hagyják, hogy a kritikák és visszajelzések úgy peregjelek le róluk, mint a víz a kacsák tolláról.

(Következő, 3. rész: A kacsák)


Előző rész

A kritika veszélyei és jutalmai, 1. rész: Az elfogadók