Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Tiszta kép – Az emberek új normája és a munkaerőpiaci emberi kapcsolatok, 1.rész

„Nem tudok ma bemenni, mert lázas vagyok.” A negyedik hullám elülni látszik, de az ötödik hullám eleje már érezhető. Támad az influenza és az omicron együttes variánsa a „flurona”. Ilyen és ehhez hasonló mondatok ma már szinte mindennapos jelenségnek számítanak az életünkben. Üzletemberként, felelős menedzserként sokszor nem is tudjuk már hogyan kellene, hogyan illik és szabad ezekre a kijelentésekre reagálni. A proaktív menedzsereknek elegük van a folyamatos félelemérzet keltésből, még ha az alapok valósak is. Egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy ezzel a vírussal meg kell tanulni együtt élnie az emberiségnek, mint ahogy azt már megtanulta és megtette oly sokszor történelme során. Érthető az elvárás, de mégis mit jelent ez az üzleti életben?

Már túl sok

Lassan már két éve annak, hogy az első komoly megszorítások elkezdődtek a COVID-19 kapcsán, és a gazdaság egy teljesen új korszaka köszöntött be. Nem sok idő kellett hozzá, hogy mindenki belássa: ez a válság teljesen más, mint a jelenleg élő generációk életében előfordult bármelyik másik krízis. Nem is volt ezzel semmi gond, és a legtöbb helyen egészen éretten és professzionális módon reagáltak a helyzetre. De azt is lehet látni – így utólag visszanézve a történéseket -, hogy bár sokan állították, látják, tudják és értik a különbségeket, mégis várják azt, hogy majd egyszer visszaáll az élet a normál kerékvágásba, és ez az egész már csak egy rossz rémálom marad mindenki számára. Amíg az üzletemberek büszkén hangoztatták, hogy teljesen tisztában vannak azzal, hogy egyetlen válság után sem ugyanolyan minden a régi üzleti szempontból. A piacok természetesen átrendeződnek, és egy új gazdasági korszak indul. Eddig igazából a magánélet visszarendeződésében is mindenki teljesen biztos volt, hiszen tíz válságból tíz alkalommal ez volt a végeredmény. Igen ám, de a vírusválság teljesen más forgatókönyvet szánt nekünk. Már az elején a legjobb szakemberek figyelmeztettek arra, hogy ez a válság azért is más – mint például a legutóbbi „big recession”, ami 2008-ban indult „hódító hadjáratra” az USA-ból -, mert a magánéletünket támadta meg. Nem egy adott gazdasági szektorra hatott, majd onnan tevődött át a többi gazdasági területre, hanem az emberek családját, szeretteit támadta meg konkrétan fenyegetve az életüket, és ennek következménye volt a gazdaságban bekövetkezett visszaesés. Tehát éppen ellenkező irányú volt a folyamat, mint ahogy azt most élő menedzserként megszokhattuk. Ennek köszönhetően a hatások, a lefolyási mechanizmus és persze ebből kifolyólag a megoldási lehetőségek is teljesen más skálán mozognak. Sokak fejében nyilván megfordult a lehetőség, hogy ha a vírushelyzetet a magánéletben meg tudjuk szüntetni, akkor automatikusan vagy egy kis menedzselés árán azért a gazdaság is majd észhez tér előbb-utóbb. Igen ám, csak mára láthatjuk, hogy több tényező következményeként a COVID-19 csak nem akar eltűnni az életünkből, és hát teljes gazdasági blokkot okozó válságnak ez már nagyon hosszú időt ölel át. Ha csak a 2008-as állapotokkal hasonlítjuk össze, ott voltak olyan gazdaságok, kormányok, akik nagyjából féléven belül különböző intézkedésekkel, ha nem is tökéletesen, de helyreállították a folyamatokat. Persze ott sem tért minden vissza a normál mederbe, de az újrastruktúrált piacok el tudtak kezdeni működni. Jelenleg pedig azt tapasztaljuk, hogy amikor már-már feldughatjuk a fejünket a víz felszínére egy kis levegő után kapkodni, akkor jön egy újabb csapás, és megint elmerül a nagy nehezen felépített gazdasági visszaállítás mechanizmusa. Így pedig egyre nehezebb tervezni, és egyre nehezebb magunkban is és menedzserként a körülöttünk lévő emberekben is tartani a lelket, hogy higgyük csak el, egyszer majd normalizálódik a helyzet.

Az új norma

Vagyis szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy új normák születnek, ráadásul ezek nem kimondottan üzletiek, hanem a teljes életünkre kiható elvárások és szabályrendszerek. A menedzserek már hozzászokhattak az elmúlt évtizedekben, hogy az üzleti élet és a magánszféra egyre közelebb kerül egymáshoz, sőt a legsikeresebbek esetében össze is olvadt már e két terület. A COVID-19 erre most egy nagyon komoly tükröt mutat, láthatjuk, hol is tartunk ebben a folyamatban. Vezetőként nem lehet már különválasztani azt, hogy kik vagyunk, és mit gondolunk az üzletben és a magánéletben. Az egyik direkt hatással van a másikra, és sikert csak úgy lehet elérni, hogy a kettőt egyszerre, egyként navigáljuk. Mit is jelent ez a gazdasági felépülés kontra vírushelyzet tekintetében? Ki kell alakítanunk a saját magunk egyértelmű véleményét, és most már el kell kezdenünk kiállni mellette. El kell tudnunk dönteni, hogy szörnyűségek ide, horrorisztikus tények és adatok oda, mi mit gondolunk erről az egészről, és ennek fényében hogyan akarjuk élni az életünket! Ki kell építenünk, ki kell alakítanunk új normáinkat, ahol az üzleti fejlődésünk és a magánéletünk megélése egy kalap alatt kerül említésre. Nem könnyű feladat, hiszen 2022-ben az életünk minőségéről, annak hosszú távú menedzseléséről döntünk, és az ez évi döntéseink komoly mértékben határozzák meg az elkövetkezendő évtizedben a sorsunkat. Az új normának tükröznie kell azt, hogy a nagy médiazajból kivehető információk közül mi a hiteles és mi nem. Kire és kikre hallgatunk, és mely adatokat, állításokat utasítjuk el. Tudomásul kell vennünk, hogy a saját normánkat mi magunk alakítjuk ki, és abba a társadalom, a kormány, a munkaadó és a többi külső hatás nem szólhat bele egy bizonyos megengedett mértéknél jobban. Mert ha igen, akkor nem mi irányítjuk az életünket, hanem bennünket irányítanak, és menedzserként az biztos, hogy akkor nem sokra visszük. Fontos a normáinkat a legközelebbi bizalmasainkkal egyeztetni. Ezzel persze azt is mondom, hogy újra kell értékelni a család fogalmát, illetve a valóban értünk élő és tevékenykedő, számunkra fontos embereket, akiknek valóban úgy érezzük, hogy felelősek vagyunk a jövőjéért. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a „bizalmi kör” felértékelődött. Pontosan látjuk, hogyan fordul a média, a társadalmi óhaj egyik pillanatról a másikra. Az is szembetűnő, hogy a politika és a gazdasági hatalmak is forognak, mint a szélkakas, és azzal is tisztában kell lennünk, hogy a sok szörnyűséget, amit a vírus okoz, egyre többen használják fel és fordítják saját javukra. Tudnunk kell azt, hogy bizony mi emberek erre hajlamosak vagyunk. De a „bizalmi körben” meghatározott normák a mieink, azt mi teremtjük, és mi vagyunk felelősek a következményekért. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy csak azért, mert mi felépítünk egy normarendszert, azt nem fogják automatikusan elfogadni a munkahelyen a kollégák és a gazdaság egésze. Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk bizony elég volt a válságból, és a mindennapi életünket a lehető legnormálisabbra állítjuk be – menedzserként utazunk, bejárunk az irodába, és közben nem viselünk maszkot – az a mi döntésünk, és ha ez nem megy szembe az aktuális külső szabályozásokkal, akkor ezekkel a szabályokkal élhetünk. De ez nem jelenti azt, hogy mindenki így tesz majd. Nem jelenti azt, hogy az általunk irányított cég, csapatok minden tagja így gondolkozik majd, és tiszteletben kell tartanunk az ő véleményüket is.