Ahhoz, hogy megértsük milyen gazdasági folyamatok várnak még ránk, vagy egyáltalán képben legyünk, hogy mi történt a COVID-19 által előidézett mondhatni „rettegett korszaknak” köszönhetően, ennek a válságnak az emberekre gyakorolt hatását kell definiálnunk. Aljas támadás érte a magánszféránkat. Egyszerű munkásokét, vezetőkét, cégtulajdonosokét. Ha másként akarom szemléltetni: munkaadókét és munkavállalókét egyaránt.
Because it is invisible
Sok szakember próbálta már az első igazán komoly jelek alkalmával előre vetíteni, hogy mi is lehet a következménye annak, ha egy vírus megállíthatatlanul tarolja le az országokat, régiókat, az egész világot. Azonban azt gondolom, hogy legmerészebb álmaikban sem jutott eszükbe az, ami jelenleg zajlik és, ami még ránk vár. Üzletemberi természet, hogy megpróbálunk a múltban lezajlott folyamatokkal közös pontokat találni, és hát persze, hogy a hozzánk legközelebb álló 2008-as válságot találta meg mindenki az elemzésekben. Óriási tévút volt ez, ma már tudjuk. Bármilyen hasonlóságot is keresünk a korábbi gazdasági válságokkal, nem igazán találjuk ennek a mostaninak a kulcsát. Nem is találhatjuk! Hiú ábránd volt egyáltalán egy kalap alá venni egy tisztán gazdasági eredetű és egy magánoldalról érkező folyamatot.
A COVID-19 nem azzal köszönt be, hogy valamely gazdasági területet megtámadott, aztán elpusztított. Az emberek magánéletébe rontott be és ott kezdte el nem csak pszichés, de konkrét egészségügyi pusztító hatását kifejteni. Az ellenség láthatatlan és ismeretlen volt. Ma már sokkal több információt tudunk e vírus terjedéséről, az egész világ dolgozik a megoldásokon, és már-már látszik a fény az alagút végén. Ennek viszont márciusban például még se híre, se hamva nem volt. Az embereknek, gazdasági szempontból vizsgálva a B2C területen meglévő fogyasztóknak és a B2B területen vásárló döntéshozóknak, saját magukra, családjukra kellett koncentrálniuk
A szociális szokásainkba robbant be a vírus, és tönkretett olyan dolgokat, amelyekben társadalmak hittek. Már kimondani sem volt könnyű, hogy mindenki menjen home office-ba, ne érintkezzen fizikailag a kollégákkal, emberekkel, megvalósítani mindezt azonban könyörtelenül nehéznek bizonyult. Ennek köszönhetően a munkahelyek, a termelés, a szolgáltatás tulajdonképpen leállt. Több hónapos kiesés keletkezett és nem csak egy-egy üzletágban, hanem előbb-utóbb szinte minden gazdasági területen.
2008-ban azt elemezgették a szakemberek, hogy mely ágazatokat érinti a válság. Most azt próbálják kikalkulálni, hogy van-e olyan gazdasági szektor, ahol a negatív hatások nem helyrehozhatatlanok. Tudomásul kell vennünk: ez a válság nagyon negatív értelemben unikális, és a korábbi receptek nem működnek. A korábbi hasonlítgatások félrevisznek. Háború zajlik még mindig, amelyben az ellenség sajnos továbbra is láthatatlan.
„I won’t be silent and I won’t sit down”
E kijelentés leginkább a jogaikért harcoló kisebbségektől hangzik el különböző időszakokban és körülmények között. Most újra kell értelmeznünk ezt az energikus mondatot. A gazdasági szereplők jelentős részét már maga alá gyűrte a válság, és egy másik, sokkal nagyobb részét pedig folyamatosan csipegeti, vagy inkább harapdálja. Most az egész üzleti társadalomnak ki kell állnia magáért. Ha egy „jogi harcban” felhívjuk a figyelmet arra, hogy azon túlmenően, hogy a társadalom adott csoportjának ki kell állnia magáért, az adott egyénnek is meg kell tennie ugyanezt mikro környezetében, akkor ezt most ugyanúgy „szajkóznunk” kell az üzleti döntéshozók esetében. Mindenkinek a saját üzletében kell megmozdulnia, proaktívnak lennie, és persze jó, ha csoportos vagy épp társadalmi segítséget is kapunk, de a mi mikroorganizmusunkért mi vagyunk a felelősek.
Ez mind szép és jó, de mit is kell konkrétan tennünk? Először is felfogni azt, hogy semmi nem lesz ugyanolyan, mint a COVID-19 válság előtti időszakban. Az üzletünket mindenképp újra kell értelmezni. Ne várjunk csodát attól, hogy majd szépen ütemesen újranyitják az üzleti egységeket. Ez nem azt jelenti, hogy a korábbi vásárlók szépen lassan – az üzleti döntéshozók reményei szerint inkább gyorsabban persze – visszatérnek hozzánk, és ott folytatják vásárlásaikat, ahol abbahagyták azt közel fél évvel ezelőtt. Ez nem fog bekövetkezni! Ezt a hiú reményt ki kell ölni a gondolatainkból. A társadalmak tagjainak jelentős hányada nem rendelkezett megfelelő tartalékkal, a fizetésükből éltek, és azzal, hogy ezen kőkemény mértékben „vágtak” vagy azt épp teljes mértékben elvették tőlük, azzal megszűntek létezni fizetőképes keresletként a korábbi piacokon. A teljes fogyasztói struktúra átalakult, csak még „láthatatlan” a változás. Illetve annyira már nem is az. Azokban az országokban, ahol a kormányzat proaktívan újraindította a gazdaságot, már tökéletesen látszik, hogy csak azért, mert van egy központi döntés, amely szerint „most már lehet vásárolni”, ez korántsem jelenti azt, hogy a fogyasztók vásárolnak is. Itt nem csak a turisztikai területről beszélünk, még ha a legnagyobb károkat kétségkívül az szenvedte is el. Általánosságban minden területre igaz, hogy az újranyitás közel sem hozta a várakozásokat. Sőt, hatalmas csalódást jelentett az üzleti döntéshozóknak. Aki azt hitte, akinek volt egy kis reménye arra, hogy itt majd egy idő után visszaáll minden az eredeti kerékvágásba, az mostanra már feladata ezt a tézist. Most kezdődik a nem annyira intenzív, mindenképpen hosszabb ideig tartó tanácstalanság időszaka. Akiket már érintett válság , azok pontosan tudják, hogy ez a legveszélyesebb állapot. Ezt az időszakot váltják fel az okosabbak, a rátermettebbek a „kiállok magamért és üzletemért” gondolkodásmóddal. És mivel már csak természetéből adódóan sem fog tudni mindent megtenni az üzleti élet jelentős része, aki sikeresen veszi ezt az akadályt, az nyertes lesz.
A new day will come
Utálom az ilyen „vakon optimista” szlogeneket. Erre a helyzetre azonban tényleg nem találtam jobb felütést. Mint mindig, most is elmondható, hogy a válság megedzi, leteszteli az embereket. Ez különösen igaz az üzleti döntéshozókra! Most valóban eldől, ki az, aki stabil üzletet tudott építeni, és ki az, aki ezt meg tudja védeni. Sőt! Ki az, aki ezt tovább tudja építeni, át tudja strukturálni úgy, hogy megfeleljen a jövőbeli követelményeknek. A fogyasztói társadalom teljesen átalakult. Ennek tényszerű megjelenése 2020 utolsó negyedévére várható. Ez az állapot végig fogja kíséri az elkövetkezendő 8-10 évünket az üzletben. Az átrendeződésnek van egészen konkrét anyagi eredete, és komoly pszichológiai alapjai is. Azt nem kell sokat magyarázni, hogy egy ilyen helyzetben a vásárlási prioritások teljesen megváltoznak. Vannak dolgok, amelyek komolyan előre kerülnek a prioritási skálán és vannak olyan dolgok, amelyek jelentős mértékben visszaesnek. Sokan úgy gondolják, hogy a megoldás az, ha olyan területen kezdenek üzletet, ahol eleve egy a prioritási rangsorban előkelőbb helyre került igényt kell kielégíteni, mint például a család egészsége. Viszont majdnem mindegyik üzleti területen megtalálhatóak azok az elemek, amelyek tökéletesen ki tudják szolgálni az új prioritásokat. Ezek megtalálásához azonban komoly gondolkodásmód-változás szükséges. Tudomásul kell venni, hogy nagyon komoly üzleti stratégiai, szervezetfejlesztési, értékesítésfejlesztési munkák állnak az üzletemberek előtt, hogy a többi területről már ne is beszéljünk.
Azt is le kell szögezni, hogy a szentimentalitás most a túlélés és a fejlődés gyilkosa lesz. Az, hogy valami működött egy évvel ezelőtt, korántsem jelenti azt, hogy működni fog. Sőt! Eléggé nagy az esélye, hogy biztosan nem lesz hatékony. Ha egy kolléga tökéletes megoldás volt egy adott pozícióban, korántsem biztos, hogy az előttünk álló jövőre nézve is megoldás lesz Sőt! Ahhoz, hogy ezt a jelentős lépést megtegye egy üzletember, legyen az vezető egy nagy céges struktúrában, vagy épp egy cég tulajdonosa, egy valami biztosan elengedhetetlen: a kőkemény, fekete-fehér, kíméletlen, nyers, ellentmondást nem tűrő önkritika.