test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Céges fejlődés a vezetők karakterének árnyékában (5. epizód): Fejlődni mindig kell, most van is rá külön ok

Az Expert típus gondolkodásmódja a fejlődésről igen egyértelmű és objektív: egész életében fejlődnie kell az embernek. A tudását, szakmaiságát bővítenie kell, és ebben a kora sem állíthatja meg. Mivel egy adott szakmai területre koncentrálnak és annak valódi szakértőivé válnak, ehhez felépítik saját rendszerüket, amit maximálisra akarnak formálni, de egy válsághelyzet azért mégis komoly kihívások elé állítja őket. Hiszen a már működő rendszer egyszer csak nem funkcionál már úgy, mint régen. Ebben a helyzetben két megoldás létezik a számukra: vagy kapkodnak, és próbálnak ad hoc megoldásokat találni a stresszhelyzetre, vagy pedig megkeresik a megfelelő támogatást, és egyedül nem vágnak bele semminemű nagyobb fejlesztésbe.

Általános Expert fejlődési elvek

Az általános elv maga a fejlődés. Bár azt rögtön hozzá kell tenni, hogy leginkább saját ütemében képzeli mindezt el külső beavatkozás, erőszakos ráhatás nélkül. Vagyis az általa kiválasztott területen fejleszti a cégét, és egyre professzionálisabbá teszi. Általában csendben teszi mindezt, a vállalat eredményeinek, fejlődésének nem akar nagy hírértéket teremteni, mert azt felesleges Individual trükknek tartja. Jellemző az is, hogy kevesebbet mondd inkább a cégéről, saját sikeréről, és sokszor meglepődnek üzlettársai, ismerősei, amikor valójában szembesülnek az érintett döntéshozó eredményével. Éppen ezért a vállalatuk is lassabban fejlődik, mert minden esetben a szakmai tartalomnak meg kell előznie a cég imázsát, kommunikációját, és ettől az alapelvtől nem lép el soha. Működik is számára, mert kizárólag a szakmai közegből vár visszajelzést, onnan fogad el érdemben dicséretet. Az Expert döntéshozó saját kollégái fejlődésére is odafigyel, számára az emberek fejlődése, fejlesztése a siker kulcsa, éppen ezért az erre vágyó szakemberek általában Expert cégnél landolnak, és maradnak is hosszú távon. Folyamatosan jobbak akarnak lenni, éppen ezért egy komoly verseny alakul ki szakmailag a cégen belül, és ha valaki belustul vagy épp kommunikációval akarja elfedni a munkamennyiség mellőzését, annak nincsen maradása egy Expert döntéshozó cégénél. Éppen ezért állandó presszió alatt vannak a kollégák, és aki nem akar vagy nem hajlandó szakmailag előrelépni, az gyorsan észleli, hogy kommunikációval önmagában semmit sem ér. A cég fejlődéséről keveset tudnak általában a külső szemlélők, hiszen egy Expert nem beszél sokat, inkább hallgat és információt gyűjt, majd ellenőrzi és szűri azokat. Így megvezetni üzleti körökben sem lehet hosszú távon.

2022-2028-as időszak – Expert fejlődése

Ez az ő időszakuk úgy általában. Hiszen a felbolydult világban mindenki keresi a szakmailag stabil, megbízható megoldásokat, melyek mellőzik a dolgok felfújását és a tények elferdítését. Ha az Expert első számú döntéshozó azon túl tud lépni, hogy a jól kialakított rendszeréhez szükséges hozzányúlni, és nem próbál mindenáron a már meglévővel sikert elérni, akkor gyorsan észleli, hogy a piaci elvárások és trendek nekik kedveznek. Persze újításokra szükségük lesz, és ehhez nem árt külső támogatást igénybe venni, mert az Expert döntéshozók mellett általában Expert kollégák vannak, akik szintén nem a kreatív megoldásokról híresek, márpedig ezek most sokat érhetnek a piacon. Vagyis összességében elmondható, hogy egy Expert szemléletű cég nagyot bukni nem tud a mostani drasztikus válságban sem, viszont sokat tud nyerni. Azonban az előremozduláshoz nekik is ki kell bújniuk saját komfortzónájukból.