Azt mondják, az álmodozások kora lejárt. A nagy világmegváltó ötletek felett eljárt az idő, hiszen a nagy start-up korszak véget ért. Ha nem lett volna 2020., akkor azt kellene, hogy mondjam, ez a kijelentés helyénvaló. Igaz, most is megállja a helyét, mert bár álmokra szükség van, de annak célja, módszertana és kivitelezése eltér a korábbiaktól. Viszont egy biztos: ahhoz, hogy a szükséges új irányba tudjuk fordítani üzletünket, álmodozókra szükség van.
Cégtulajdonosok és a mókuskerék
Mindenhol a változások korát éljük, és ez szükségszerűen váltásokkal jár együtt. Nagyon sokan nekiláttak az üzleti stratégia újra gombolásának és próbálnak megoldást találni az új helyzetre, pozíciót foglalni és rabolni ebben az új piaci környezetben. Érzi és tudja mindenki, hogy most újraosztják a lapokat. Ebben a helyzetben valóban ki kell jönni a biztonságos dobozból és valóban friss gondolatokat kell gyártani. Igen ám, de csak azért, mert új piaci helyzet van, az ember valódi énje nem változik meg. Azok maradunk, akik voltunk, csak most más környezetben kell érvényesülnünk. Vagyis vadonatúj gondolatokat is azok fognak tudni gyártani, akik alapvetően így vannak beállítva. Akik számára a nyugalmi helyzetben is az a természetes, hogy mindent meg akarnak változtatni. Akiknek ez a motivációjuk. Akik viszont másként vannak kódolva, ott hiú ábránd azt gondolni, hogy meg fogják tudni oldani a jelenlegi helyzetet. Vagyis tudomásul kell venniük, hogy bármennyire is nem szimpatikus számukra az állandó mozgásban lévő munkaerő, most szükség van rájuk. Ez persze komoly kérdéseket vet fel a cégtulajdonosok körében és most első sorban a kisebb cégekről beszélek. Hiszen ott a bizalmi körbe kell befogadni a stratégiai döntéshozást támogató embereket és a bizalmat nem lehet kiépíteni egy-két hónap alatt. Márpedig reagálni most kell a piacon, mert a folyamatok most zajlanak. Ráadásul a sikeres cégtulajdonosok pontosan józanságuknak köszönhetik hosszabb távú sikereiket és általában messze elzárkóznak a „gyorsan exit-et akarok” felfogástól. Valóban építeni akarnak valamit. Valamit, amire büszkék lehetnek. És persze ehhez is kellenek az új ötletek és álmok, csak annál földhöz ragadtabbak és a jelenlegi üzletmenetre építenek. Vagyis a jelenlegi mókuskereket tudják felgyorsítani, de abból kimászni nehezen tudnak. Mert ahhoz már elrugaszkodott álmokra is szükség van, amiket persze majd jól lehet menedzselni és kivitelezni. De az nem folytatódhat, hogy már a kezdeti beszélgetésekkor megölik az álmodozást.
Felfordulás
A cégen belül azonban egy igazi álmodozó komoly felfordulást tud okozni. Dinamikus, proaktív, sokat beszél és ezzel fel tudja tartani a többieket a munkában. Tudomásul kell venni, hogy ők nem fognak konkrétan kivitelezni semmit és a végrehajtás, illetve operatív tevekénység is messze áll tőlük. Tehát nagyon jó álmokat kell szőniük, mert amúgy jelenlétük haszontalan. Ez az, amire fel kell készülnie a tulajdonosnak és a teljes menedzsmentnek. Lehet, hogy egy ötlet vadonatúj pályára állítja a céget, de az is lehet, hogy egy évig csak időt, pénzt és energiát rabol a rendesen dolgozó emberektől. Ezt a kockázatot próbálja csökkenteni sok tulajdonos azzal, hogy specialistákat, stratégákat bérel fel az álmodozásra. Vagyis nem forgatja fel saját szervezetét és nem visel el olyan embert minden nap, akinek elvei ellentétesek a sajátjával. Ennek is köszönhető, hogy a stratégiai tanácsadás iránt megnőtt a kereslet és igen intenzíven keresik a cégtulajdonosok a megbízható álmodozókat. Így az álmok kellően „out of box” jellegűek, de beilleszthetők és hozzáigazíthatók a cég jelenlegi működéséhez.