test
Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Amikor magunkból indulunk ki: saját démonjaink

Ha bárki elmegy egy alapszintű marketing iskolába az első szabály, amit a fejébe vésnek, hogy bármilyen kommunikációnál, marketing műveletnél ne azt vegye alapul, ő hogyan reagálna az adott üzenetre, neki szimpatikus lenne-e ez, egyáltalán ne foglalkozzon azzal, bármit is érez a marketinggel kapcsolatban, mert nagyon félreviheti a végső megoldást. Hiszen ha közte és az adott termék célcsoportja között jelentős különbség van a döntéshozatali mechanizmusban, akkor előfordulhat az, hogy bár neki tetszik a marketing munka, de nem lesz vevője a terméknek. És persze az ellenkezője is igaz. Attól, hogy neki egy adott marketing munka nem rokonszenves, még hozhat komoly sikert a termék vásárlóinak körében.

A feledésbe merülő alapok

Ha a bevezető gondolatot leírva látjuk, vagy egy beszélgetésben felhozzuk témaként, teljesen egyértelmű, hogy igenlő reakciókat kapunk szinte mindenkitől. De miért is ne lenne így? Egyértelmű, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint ahogy mi tesszük. Nincs ezen mit szépíteni. Viszont érdekes, hogy ha belekerülünk egy olyan szituációba, amikor nekünk valóban véleményt kell mondani a marketingről, saját marketingünkről, már nem tudunk elfogulatlanok lenni a munkával kapcsolatban. Ha mi állítjuk elő a marketinget vagy épp a mi cégünk sikere függ tőle, akkor ez az alapszabály a legtöbb esetben a homályba merül, és elkezdünk ragaszkodni ahhoz, amit mi jónak, hatékonynak gondolunk. Bocsánat. Sajnos a legtöbb esetben arra hagyatkozunk, amit érzünk és nem arra, amit gondolunk. Ezeket az érzeteket fordítjuk át gondolatokká aztán karakterünknél fogva, képzünk belőle tényeket. Ez a folyamat nagy veszélyeket rejt magában már a magánélet területén is, hiszen ha azt feltételezzük mindenkiről, ahogyan mi reagálunk, ahogyan mi döntünk bizonyos esetekben, akkor komoly csalódások és fájdalmak érnek bennünket. De hát érik is az embereket életük során, csak ezeket legtöbb esetben már illúziók mentén átalakítják saját agyukban a „nem volt szerencsénk”, az „élet nem volt kegyes” és hasonló irányú mondatokká, így nem kell szembesülni azzal, hogy a bukást mi magunk okoztuk. Természetesen mindig vannak külső tényezők, melyek egyértelműen befolyásolják az életünk alakulását. Sajnos minden hónapban akad egy olyan helyi, regionális vagy épp világméretű esemény, mely determinálja azt, hogyan tudunk boldogulni. Viszont nem is erre kell most koncentrálnunk, hanem azokra a döntésekre, melyeket mi saját magunk hozunk a saját életünkkel kapcsolatban. Kikkel barátkozunk, kit választunk társnak, hogyan alkotunk véleményt az emberekről. Ezek azok a döntések, melyeket félre vihet, ha saját magunkból indulunk ki.

Magunkból indulunk ki

Azt jól tudjuk, hogy a pszichológiának is van olyan alaptörvénye, hogy azért feltételezünk tulajdonságokat egy másik emberről, mert mi magunk is rendelkezünk azzal az adott jellemvonással. Kivetítjük saját démonjainkat másokra. Sőt az is tény, hogy minél inkább negatívnak tartjuk saját tulajdonságunkat, annál inkább feltételezzük annak meglétét másoknál. Üzletfejlesztési körben ennek a szabálynak rengeteg változatával lehet sajnos találkozni. Multinacionális cégeknél a „csak a saját karrierjével foglalkozik” például egy tipikusan olyan mondat, amit legtöbbször pont azoktól hall az ember, akik valóban ezt teszik. Cégtulajdonos szinten a „nem bízom a dolgozóban” szintén legtöbbször abból ered, hogy maga a tulajdonos élne vissza az adott helyzettel, ha ő a dolgozó helyében lenne. Persze nem minden esetben igaz ez a felvetés, hiszen van, hogy alapvetően jól ítéljük meg a körülöttünk lévő embereket, de az biztos, hogy ehhez nagyon erős és komoly önismeret szükséges, különben elveszünk a hit világában. Ha ezt a gondolatmenetet átültetjük a munka világára, akkor még komolyabbak lehetnek a hibák. Egyrészt a munkában nem érezzük ugyanazt a tétet, mint a magánéletben, és a kapott „pofonok” sem hagynak ugyanakkora nyomot bennünk, így könnyebben alkalmazzuk a rossz irányt. Bár nem sokan vannak tisztában ezzel, de ez a legtöbb bezárásra kerülő cég vagy épp egy adott fejlődési pontnál teljesen megtorpanó vállalat legfőbb problémája. Amikor ugyanis elindul egy új vállalkozás, az eseteknek még mindig nagyon kis százalékában mondható el, hogy nem az adott céget elindító embernek vagy embereknek a gondolatmenete fogalmazódik meg a termékben, hanem egy nagyon komoly piackutatás következtében jelölik ki a célcsoportot, és akkor is követik a kitűzött irányt, ha az adott célcsoport szöges ellentétben áll saját karakterükkel. Éppen ezért a komoly fejlődést felmutató cégek annak köszönhetik előrelépésüket, hogy az eredeti ötlet kitalálójának gondolkodásmódja sok ember számára volt szimpatikus, tehát a termék megtalálta célcsoportját. És ez így van rendjén, ez így hiteles, csak nem kell mögé kommunikálni vagy képzelni a nagyon tudatos piacelemző tevékenységet, ha az nem történt meg valójában, vagy megtörtént, de nem hallgattunk rá.