Budapest     Debrecen     Szeged     Miskolc     Pécs     Győr     Nyíregyháza     Kecskemét     Székesfehérvár     Szombathely     Szolnok     Érd     Tatabánya     Sopron     Kaposvár     Veszprém     Békéscsaba     Zalaegerszeg     Eger     Nagykanizsa     Salgótarján     Esztergom     Dunaújváros     Hódmezővásárhely     Szekszárd     

Ott a rés, támadj már!

Üzleti stratégiai útmutató 2021-re (2. rész): A RULER stratégia

A RULER típusú emberek proaktívak, győztes típusok, győzni akarnak. Jelentős dominanciával és erővel vágnak bele a különböző folyamatokba, és emiatt sokan beállnak mögéjük, nagy a követők tábora. Amilyen gyorsak és határozottak, annyira tudnak felületesek is lenni, hiszen a részletekkel nem foglalkoznak. A célra, a feladatra fókuszálnak, és az emberi tényezőkkel nem feltétlenül számolnak, így sikerük általában rövidtávon értelmezhető.

A RULER stratégia

A személyiségtípusra jellemző alapokat követve igen határozott, domináns, sokszor erőszakos. Általában új piacokra való betöréskor, egy új termék bevezetésekor, a cégnek egy teljesen új irányba történő elmozdulásakor alkalmazzák a szakemberek. Már csak azért is, mert a RULER stratégia képileg is a „törésben” hisz. Rövid távon nekimenni a piacnak, elsöpörni mindenkit az útból. Egy nagyon hatásos, intenzív és jól felépített RULER stratégiának rendkívül nehéz ellenállni, visszatámadni szinte lehetetlen, tehát a konkurencia maximum a védekezést választhatja. Eléggé kemény szavak, és nem feltétlenül szimpatikus jelenség így leírva, bár ezt is személyiségtípusa válogatja. Nyilván a pszichológiai kör ellentétes pólusa, a Supporter számára mindez visszataszító és elfogadhatatlan. Bár bizonyos helyzetekben pontosan ők követik ezeket az erős karaktereket. A Ruler stratégia alapvetése, hogy vagy talál egy piaci rést, ahol nincsen igazából ellenfél a piacon, pontosan felméri az ottani igényeket, és a megfelelő termékkel ront neki a résnek, vagy pedig egy már meglévő piacot ítéli meg úgy, hogy gyenge, elavult szereplőkkel van tele, és a meglévő piaci szereplőknek támad neki. Mindkettő igen hatásos irány számukra. A Ruler alapvetően az igazi prémium dolgok kedvelője. Szeret egy elit klubhoz tartozni, és előszeretettel vásárol magának drága, márkás dolgokat, hogy megmutassa státuszát a külvilág felé. De a Ruler stratégiák már nem csak erről szólnak. Természetesen a valódi prémium termék, szolgáltatás piacra viteléhez tökéletes, de a Ruler stratégia alapvetően a profitot, méghozzá a nagy profitot állítja a fókuszba. Amíg a Ruler menedzser számára a fényűzés és a high-end környezet a legfontosabb, addig ha stratégiáról beszélünk, a minél kevesebb munkával megszerezhető nagy profit a cél. Vagyis tömegtermékek piacra vezetésében is előszeretettel részt vesznek, így a Ruler stratégia is megjelenik a tömegtermékek piacán. Az ilyen típusú stratégiák egy nagy kezdeti támadással terveznek, sokkot akarnak okozni a piacon. Ezt a sokkot általában az árazással oldják meg. Prémium piacon egy igen magas listaárral indítanak, és nagyon erős, lendületes kommunikációval és értékesítéssel támogatják meg mindezt, hogy az ár gyorsan elfogadott legyen a piacon. A tömegtermékek piacán pedig egy hihetetlen alacsony árral – ehhez általában nagyon gyenge, még éppen kommunikálható minőség tartozik, hogy a profit azért biztosított legyen a befektetők számára – és nagyon populáris, a teljes tömegekhez eljuttatott, domináns kommunikációval, továbbá igen nyomulós értékesítéssel tervez. A Ruler stratégia lényege, hogy a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legnagyobb mennyiségben és mélységben támadja meg a célcsoportot. Ehhez nagyon ütős brand-et építenek, remekül meghatározzák a dizájnt, amire a szakemberek általában legyintenek, de a vásárlóknak megvan tőle a érzése, hogy valami „trendi” terméket kaptak, és ezzel boldogok tudnak lenni.

A RULER stratégia sikere és bukása

A Ruler stratégiának nem sok ideje van arra, hogy sikerre vigye az üzletet. Pontosan intenzitásából, erejéből fakadva, túl tudja tolni magát, így az erő és dominancia visszaüt hamar. A szakemberek maximum egy éves periódusra javasolják, de a modern üzleti stratégiában inkább a 6-9 hónapos távlatot tartják sikeresnek. Tulajdonképpen az első sokkra tökéletes. A Ruler stratégiának ugyanakkor jellemzője, hogy bizonyos időszakonként, hullámokban visszatér. Tehát nagyon jól meg lehet tervezni az „agresszív” és a „nyugalmi” időszakok váltakozását. De azt tapasztalják alkalmazói, hogy bármilyen jó is a tervezés, az egymást követő hullámok hatása egyre gyengébb, majd előbb-utóbb már nincs siker bennük. A bukás lehetősége is pontosan ebből fakad. Nyugalmi időszakban nagyon meg kell tudni válogatni, mely piacok – elsősorban lokációk – alkalmasak arra, hogy egy ilyen erőteljes stratégiával sokkoljuk. Természetesen az intelligencia sokat tompíthat a negatív hatásokon, nem minden Ruler stratégia „mászik bele az ember arcába”, de hosszabb távon a hatásuk, intelligencia szinttől függetlenül ugyanaz. Ha valaki önmagában alkalmazza ezt a stratégiai irányt, akkor biztosan bukásra számíthat előbb-utóbb. Éppen ezért a Ruler személyiségtípussal rendelkező menedzsereknek nagyon kell figyelniük arra, hogy túl sokáig nem adhatják önmagukat. Amilyen gyorsan felépítették üzletüket, ugyanolyan gyorsan tudják azt lerombolni, ha nem változtatnak a stratégiájukon. Ezt a hatást nem lehet sokáig a piacra szabadítani. Sok céget láthattunk már a múltban, akik igen gyorsan jutottak nagyobb piaci szerepekhez, de közülük sokan nem tudtak igazán megtapadni saját piacukon. A legnagyobb kihívás a Ruler irány átállítása az ellenkező pszichológiai irányba, melyet a Supporter képvisel. A hosszú távú eredményesség kulcsa, hogy a Ruler menedzserek képesek-e váltani, képesek-e behozni olyan dolgokat a stratégiába, mint ügyfélközpontúság, empátia, ügyfelek igényeinek felmérése. Nem csak úgy leírva, hanem konkrétan fókuszálva és megvalósítva ezeket az elvárásokat.

A RULER stratégia 2021-ben

Az egyértelmű, hogy a Ruler stratégiát nem nyugalmi állapotban érdemes alkalmazni, és az is világos mindenki számára, hogy az előttünk álló év/évek semmiképp nem a nyugalomról szólnak, üzleti értelemben sem. Vagyis elmondható lenne, hogy a Ruler stratégiák fénykorukat fogják élni. És ez igaz is volt 2008 után. A nagy nemzetközi válság valóban teret adott ennek a stratégiai felfogásnak, és minél jobban tudta egy adott cég alkalmazni, annál sikeresebben jött ki a válságból. 2009-2012 között a Ruler irány volt a siker kulcsa, mint ahogyan a Ruler típusú menedzserek tudtak leginkább érvényesülni. Azért történhetett mindez így, mert a válság kimondottan az üzleti területet, annak egy keskeny szeletét sokkolta, és onnan terjedt át a gazdaság többi területére. A Ruler stratégia erre a sokkra nagyon jól tudott reagálni, kihasználta az emberek tanácstalanságát. A követő típusok arra vártak, hogy valaki mondja meg, merre kell menni, és a sokkból még fel sem ébredtek, már ott volt a Ruler megoldás, ami mögé azonnal beálltak. Sajnos sokszor gondolkodás nélkül is, csak az erőt követve. Sok Ruler jellegű cég nőtte ki magát a válság hatására ezekben az években, melyek egy része tudott váltani stratégiájában és mai napig sikeres vállalkozások, de a nagyobbik hányad elbukott, hiszen túltolta a dominanciát. A COVID-19 már teljes hatást vált ki a piacon. Az emberek nem az üzleti területen, hanem a magánéletben kapták az első sokkot. A sokkhatás onnan tevődött át igen gyorsan az üzleti területre. Az emberek bezárkóztak, fizikailag is. Ez viszont nem adott teret a Ruler stratégiának, ami leginkább egy agresszív kommunikáció és értékesítési központú irány. 2020-ban ez még visszatetsző is volt. Sokan próbálkoztak a Ruler stratégiával, de mind elbuktak. Mármint az önmagában, vegytiszta Ruler iránnyal mindenképp. Hiszen ebben a helyzetben nem fókuszálni az emberekre, és kihagyni az empátiát a stratégiából – ami a Ruler iránynak nagy hiányossága – semmiképp nem működhet. 2021-ben ez az állítás még inkább igaz lesz. Bár a dominanciára, az iránymutatásra szükség lesz, de ezt erőszakos kommunikációval és értékesítéssel, a „majd én jól megmondom, hogy mit kell csinálnod kisfiam” típusú hozzáállással biztosan nem lehet sikerre vinni!