Emlékezetes pillanat a televíziózás történetében, amikor a Game of Thrones egyik főszereplője, a Daenerys Targaryan sárkánykirálynőt alakító Emilia Clarke egy riporter kérdéseire válaszolva elmondta, hogy élete egyik legnagyobb élménye volt, amikor egy alkalommal Beyonce odalépett hozzá és dicsérte őt, hogy milyen fontos szerepet játszik, és főleg ahogy alakítja a figurát a sorozatban a nők számára, hiszen a női vezetőknek még mindig meg kell küzdeni az elismerésért a világban. Mindez az utolsó évad képernyőre kerülése előtt történt, amikor persze Emilia már pontosan tudta, hogy a jószívű „láncok leverője” a leggonoszabb főszereplővé változik át. De ezt az információt nem mondhatta el még senkinek. A riporternek mosolyogva emlékezett vissza – a hatalmas megtiszteltetés mellett, amit akkor érzett -, hogy a beszélgetés alatt egyetlen gondolat járt a fejében: kérlek, ne utálj meg az utolsó évad megnézését követően. Sokan ezt nevezik a filmezés történetének leghatásosabb jóból gonoszba történő átfordulásának. Mondhatnánk erre, hogy mindez csak a filmek világa, de a pandémia pontosan rámutatott arra, hogy egyszerű emberekkel, menedzserekkel is történhetnek ilyen mértékű és irányú változások. Sokan kimutatták a foguk fehérjét 2021-ben, és sok meglepetés várhat még ránk 2022-ben!
Frusztráció van, válság van
Hát, aztán most meg releváns lett! Legalábbis 2020 óta kimutatta mindenki a foga fehérjét! Azt mondják pedig, hogy a bajban az emberek jobban összetartanak. Amúgy is szeretem ezeket az általános megállapításokat. Mint például „az emberek”, mintha mindenki egyforma lenne. Pedig aztán dehogy! Nem, nem igaz, hogy az „emberek” a bajban összetartanak. Az viszont igaz, hogy kimutatják igazi énjüket! És hát ez valakinek tetszik, valakinek meg nem annyira. Nincs ezzel semmi gond! Vessünk magunkra, ha valaki meg tud lepni bennünket. A vírusválság sokakat megdöbbentett, amikor látták, hogyan esnek emberek egymásnak az utolsónak vélt élelmiszerért, gyógyszerért, bármiért. Sokak meglepődnek még ma is, hogyan változott meg az emberek magatartása például vezetés közben. Én magam is megdöbbenek néha, amikor az autókból olyan emberek dudálnak őrülten – még akkor is, ha ők nem közlekednek megfelelő módon az úton – , akikről régebben elképzelni sem tudtam volna, hogy egyáltalán tudják hol van a duda az autójukban. Az üzletekben, vendéglátó egységekben szintén megfigyelhető a kiszolgálás színvonalának rohamos zuhanása. De azonnal meg is van rá a hivatalos magyarázat: az emberek frusztráltak. És ez a világ legtermészetesebb dolga, egyszerűen kijelenthető, és mindenkinek el kell fogadnia a tényt. Ezzel persze meg is erősödik az emberekben, hogy mindez rendjén való, és hát ők csak követik a nagy népszabályt. Pedig dehogy van rendjén! Sőt! Ilyenkor kellene a leginkább támogatólag fellépnünk úgy általában. Ilyenkor kellene megnövelni türelmünket a többi embertársunkkal szemben. Ilyenkor kellene a legtöbbet jótékonykodnunk. És ilyenkor kellene menedzserként a leginkább jófejnek lennünk a beosztottakkal szemben. De ha megkérdeznénk az embereket, hogy kik tapasztalják a pozitív változásokat, igen gyér lenne az arányszám, amit kapnánk. De hát érthető, válság van.
Pozitív meglepetések
És persze ott vannak a pozitív meglepetések. Mert ne gondoljuk most sem, hogy az „emberek” egyformák. Egyre több ember tapasztalja, hogy a múltban megszokott széles vigyor, a jó szó nem biztos, hogy a valóságot takarja. Mint ahogy az sem igaz, hogy egy mogorva vezető nem lehet nagyszívű és a kollégái javaiért harcba induló ember. Nagyon sokan sokkolódtak le negatívan vagy pozitívan a vírusválság beköszönte óta, és éppoly sokan sírják vissza a „hamis világot”, amikor még azt hihették, hogy milyen jó emberekkel vannak körbevéve, és milyen jó cégnél dolgoznak. Drasztikus volt megélni, hogy egy-egy multi vagy egy adott lokális cég tulajdonosa milyen gyorsan, gondolkodás nélkül hozott meg horrorisztikus döntéseket emberek sorsával kapcsolatban. Hogyan bújtak el menedzserek saját sebeiket nyalogatni, és nem törődtek „szeretett kollégáikkal”. De nagy meglepetést okozott az is, hogy sok amúgy rossznak, kritikusnak, kötekedőnek hitt ember milyen gyorsan lépett elő, és teremtett még biztosabb hátteret azon kollégák számára, akiket sokszor a „földbe gyalázott”. Nagyon érdekes hatások értek bennünket az elmúlt két évben, és a szakemberek szerint ezek a hatások örök életünkre befolyásolják majd döntéseinket. Kezdenek nyitni a piacok és sokan azt várják, hogy egyfajta visszarendeződés indul el, és az emberek úgy általában majd megint jók lesznek, hiszen nem lesz már frusztráció az életükben. Persze igen sokan meg úgy gondolják, hogy többé nem hisznek azoknak, akik csak akkor jók, ha minden rendben van a nagyvilágban, és nagyon komoly döntéseket hoznak meg saját életükkel kapcsolatban. Azt lehet látni, hogy az üzleti életben az elmúlt két évben előtérbe kerülő vezetők kevesebb mosollyal, kevesebb látható „jóemberi gesztussal” rendelkeznek. Viszont az is látható, hogy olyan háttér, olyan emberi támogatás van mögöttük, mely rendíthetetlenül kitart mellettük.
Az élet egyértelmű rendje, hogy ha jókból lehetnek gonoszak, akkor gonosz alakokból is szintén kell, hogy többen jóként legyenek definiálva. És ma már pontosan tudjuk, hogy ezek az átalakulások nem csak a filmvásznakon vagy a tévé képernyőjén látványosak, hanem az egyszerű hétköznapokban is ugyanúgy megfigyelhetők. Még akkor is, ha ezek az egyszerű emberek nem képesek sárkányon lovagolni!
Előző rész
Daenerys esete a jókkal és a gonoszokkal – Az emberek változása a vírusválság hatására (1. epizód)